A német légiutas-kísérők független szakszervezete jelentett be munkabeszüntetést a Lufthansa csoporthoz tartozó Germanwings légitársaságnál hétfőtől három napig – írja a HVG.

 A pénteken kiadott szakszervezeti sztrájkfelhívás szerint a munkabeszüntetés december 30-án nulla órakor kezdődik, és január 1-jén, újév napján éjfélkor ér véget .

A Lufthansa csoport más tagjainál is lehetnek sztrájkok, ezekről legkorábban január 2-án tesznek bejelentést.

A szakszervezet (UFO) és a Lufthansa csoport vezetőségének viszonyát évek óta súlyos konfliktusok jellemzik. A szakszervezet a megoldatlannak tekintett munkaügyi viták miatt legutóbb november elején tartott sztrájkot, akkor a csoport névadó légitársaságánál, két napig. Tiltakozó akciója miatt 1500 járatot kellett törölni.

A Lufthansa vezetősége a novemberi sztrájk előtt hónapokig tárgyalni sem volt hajlandó a szakszervezeti vezetőkkel, arra hivatkozva, hogy szabálytalanul kerültek tisztségükbe. Az utóbbi hetekben munkaügyi közvetítők bevonásával tárgyaltak, eredménytelenül.

A szakszervezet a Germanwings esetében legfőképpen azt kifogásolja, hogy a munkaadó nem vázol fel világos jövőképet az alkalmazottaknak. Ez azért fontos, mert az 1400 embert foglalkoztató és 30 repülőgépet üzemeltető Germanwings már nem a saját márkája alatt folytat személyszállítási tevékenységet, hanem a Lufthansa másik diszkont légitársasága, az Eurowings egyes járatait üzemelteti, és a tervek szerint fokozatosan beolvasztják az Eurowingsbe.

A munkaadó szerint a kifogások indokolatlanok, a Germanwings-alkalmazottakra vonatkozó bérmegállapodás készen áll, aláírásra vár. A Lufthansánál azt is hangsúlyozzák, hogy továbbra is hajlandóak közvetítők révén tárgyalni az UFO-val.

Hivatalos adatok nincsenek arról, hogy az újabb sztrájk mekkora fennakadást okozhat. A német sajtóban megjelent szakértői becslések szerint a Germanwings az Eurowings járatainak nagyjából harmadát üzemeltetheti a munkabeszüntetésre kijelölt időszakban, ami hozzávetőleg napi 230 járatot jelent.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ