Horrorisztikus körülmények között halt meg vasárnap több mint negyven ember Új-Delhiben egy illegálisan működő ruhagyárban. A tüzet egy rövidzárlat okozta, és sokaknak esélye sem volt a menekülésre. A tragédia ismételten rávilágít harmadik világbeli gyárak borzasztó körülményeire – írja a g7.hu.

A gyárban különböző ruhaipari termékek állítottak elő, elsősorban táskákat, de készítettek pénztárcákat, sapkákat és kabátokat is. A fővárosi üzemben főleg vendégmunkások dolgoztak, akik India legszegényebb államából, Biharból érkeztek. Néhány dolgozó azt mondta, hogy napi 150 rúpiát kerestek (632 forintot), de egyesek ennél is kevesebbet, havi mindössze 1000 rúpiát (4200 forintot).

A gyárban gyerekek is dolgoztak, a legfiatalabb 13 éves volt.

A négyemeletes épület Új-Delhi történelmi negyedében fekszik, szűk sikátorok között a város legnagyobb nagykereskedelmi piaca közelében. Indiában számos gyár működik hasonlóan, az alacsony ingatlanárak miatt a szűk, zsúfolt városrészekbe települtek. A szegényebb országrészekből érkező vendégmunkások a hosszú műszakok után a gyárakban alszanak, hogy megspórolják a lakbért.

A most kigyulladt új-delhi gyárban nagyjából százan tartózkodtak a tűz keletkezésekor. Az épületben mintegy húsz szoba volt, és a legtöbben a harmadik emeleten aludtak, amikor a gyár hajnali öt körül lángra kapott. A zsúfoltságot szemlélteti, hogy egy ott dolgozó elmondása szerint 

nagyjából 18-an aludtak egy szobában, amikor arra ébredt, hogy egy mellette fekvő műanyag táska ég.

A gyár tele volt csupasz, kilógó vezetékekkel, a tüzet is egy rövidzárlat okozhatta. A tűz az első emeleten keletkezett, és roppant gyorsan terjedt a szétszórt műanyag alapanyagok miatt. Az illegálisan működő gyárban semmilyen tűzoltó készülék vagy menekülési útvonal nem volt. A gyárból mindössze egy ajtó vezetett ki a sikátorokra, ezért sokak számára esélytelen volt kimenekülni.

Láttam, ahogy csapdába kerültek emberek. Mondtuk nekik, hogy menjenek fel a tetőre, ahonnan meg tudtuk volna őket menteni, de képtelenek voltak rá

– mondta a BBC-nek egy szomszédos épület lakója. A mentési munkálatok is rendkívül körülményesek voltak. A szűk sikátorok miatt a tűzoltóautók csak száz méterre tudták megközelíteni a lángoló épületet. A tűzoltóknak így is több tucat biciklit és riksát kellett elszállítaniuk, hogy hozzáférjenek az épülethez.

Be kellett törnünk az üzem bejáratát, hogy kihozhassunk embereket. Egyetlen lépcső vezetett fel az emeletekre. Mindenhol füst volt és mérgező gázok, rengeteg nehézséggel kerültünk szembe

– mondta egy tűzoltó a Guardiannek. Hősies munkával sikerült kimenekíteni mintegy hatvan embert. Az épületbe elsőként bejutó tűzoltó tizenegy ember életét mentette meg, és maga is égési sérüléseket szenvedett.

Az esetről egészen drámai részletek is kiderültek. Többen is beszámoltak arról, hogy bent ragadt áldozatok kétségbeesetten hívták őket, hogy segítséget kérjenek vagy elbúcsúzzanak szeretteiktől. “Testvérem, ma meg fogok halni. Kérlek, gondoskodj a gyerekeimről. Nem kapok levegőt. Sokan vannak itt még. Csak egyszerűen nem kapok levegőt” – számolt be egy indiai csatorna egy telefonhívásról.

A tüzet végül három óra alatt oltották el. Legkevesebb 43 ember halt meg a balesetben, legtöbben fulladás által. Az eset után a rendőrség őrizetbe vette a gyár tulajdonosát.

Az indiai fővárosban 1997 óta ez volt a legsúlyosabb tűzeset, akkor 59-en haltak meg egy moziban. Idén februárban is volt egy hasonlóan súlyos katasztrófa, amikor 17-en haltak meg egy kigyulladt szállodában. A közelmúlt legjelentősebb ruhaipari tragédiája 2013-ban történt Bangladesben, ahol több mint 1100 ember halt meg épület összeomlása miatt.

Forrás: g7.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!