A választások előtt álló Egyesült Királyságban a Munkáspárt többek között a négynapos munkahét ígéretével kampányol, Steve Taylor, a Leeds-i Beckett Egyetem pszichológus óraadója pedig ezen az aktualitáson felbuzdulva történeti és pszichológiai oldalról járta körbe a kérdést a The Conversationben.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a 40 órás (vagy a gyakorlatban annál is több időt igénybe vevő) munkahét sem történeti, sem pszichológiai megközelítésből nem olyan evidens, mint azt sokan gondolják.

Ha szerencsés vagy, akkor olyan munkád van, ami feldob, ösztönöz, kiteljesít. De azt állítom, hogy még ebben az esetben sem a munkádnak kellene az életed központi részének vagy a jövőd meghatározó elemének lennie

-írta Taylor.

Abból indult ki, hogy felmérések szerint a vadászat-halászat és a gyűjtögetés a természeti népeknél még ma sem vesz el napi négy óránál többet az életből, de az őskorban valószínűleg még ennyi ideig sem tartott, mert sokkal kedvezőbbek voltak az élelemszerzés feltételei.

A munka csak akkor kezdett jelentősebb időbe telni, amikor az ember áttért a földművelésre és az állattartásra, mert ezek sokkal munkaintenzívebb tevékenységek. A mából visszanézve azonban az ipari forradalom korszaka a meghatározó, mert a munkások idejét ekkor használták ki a legjobban.

Az embereket gyárakba és üzemekbe börtönözték be reggeltől estig, amíg nem aludtak, munkaeszköznek tekintették őket. Ijesztő körülmények között dolgoztatták őket megdöbbentő bérekért, és általában fiatalon meg is haltak

-írta Taylor.

Bár a munkakörülmények ma a fejlett világban összehasonlíthatatlanul jobbak ennél, nem szabad elfelejteni, hogy 

még mindig az ipari forradalom örökségében élünk, mert abban a téves gondolatvilágban forgunk, hogy a munka határoz meg minket, és ez életünk elsődleges célja. Végső soron ma is csak gazdasági egységek vagyunk, amelyeknek az a legfőbb értéke, amit meg tudnak termelni.

Számos kutatás bizonyítja, hogy a kevesebb munkavégzés nem vezet gazdasági visszaeséshez vagy káoszhoz. Hollandia és Dánia példája pont azt mutatja, hogy a kevesebb munkával töltött idő együtt járhat a nagyobb termelékenységgel. Az egyén szintjén pedig ennek az az óriási előnye, hogy csökken a stressz, és javulnak az emberi kapcsolatok, mert több időt lehet ezek ápolására fordítani. A mentálisan jobb helyzet pedig egészségügyi előnyökkel jár, csökken a tipikusan a nagy munkaterhelés miatt kialakuló betegségek előfordulása.

A kevesebb munka növeli a „flow” állapotban töltött időt, vagyis azt, amikor valami pozitív dolgot intenzíven és élvezettel él át az ember. A több szabadidő serkenti a kreativitást, és ezzel új értelmet, illetve célt ad az életnek.

Több idő jut semmittevésre, azaz passzív pihenésre is. Taylor olyan emberekkel foglalkozik, akik nagy traumákon mentek át, és azt mondja, jellemző rájuk, hogy hálásabbak az életüknek, közelebb kerülnek a természethez, és hitelesebbé válnak az emberi kapcsolataik. Emellett azonban érdekes az is, hogy ezek az emberek a traumák után kevésbé érdeklődnek a munkájuk iránt. Az átlagnál jobban szeretnek semmi különöset nem csinálni, csak megélni a pillanatokat, örülni annak, hogy egyáltalán élnek.

Talán elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor át kell gondolnunk a gazdasággal való viszonyunkat. Ha az alváson kívül szinte az egész napodat a munkáddal töltöd, akkor nem számít, hogy milliomos üzletember vagy sikeres pénzügyi elemző vagy, mert nem különbözöl nagyon egy 19. századi gyári munkástól

– írta Taylor.

Az egyetlen jelentős különbség csupán az, hogy neked már megvan a választás szabadsága, azaz élhetsz értelmes és kiteljesedő életet is.

Forrás: g7.hu