A globális autópiac lassulása és az elektromos meghajtású járművek várható térnyerése miatt csökkenti a belsőégésű motorokhoz kapcsolódó alkatrészek gyártását a Continental. Ennek a folyamatnak pedig az lesz az eredménye, hogy több mint 5000 munkahelyet fog megszűntetni a német járműalkatrész-beszállító és technológiai vállalat 2028-ig – írja a Portfolio.

A Continental közleménye szerint a létszámleépítés segíti majd a vállalatot abban, hogy hosszú távon megőrizze versenyképességét - írja az Automotive News Europe beszámolójában. Más beszállítókhoz hasonlóan ugyanis hatalmas kihívást jelent számukra a globális autópiac lassulása, valamint az új technológiákra történő átállás. Az elektromos autók várható térnyerése ugyanis folyamatosan szorítja majd ki a kizárólag belsőégésű motorral szerelt járműveket a világ útjairól. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre kevesebb motorra, illetve motoralkatrészre lesz szükség a jövőben, amely természetesen hatással van foglalkoztatásra is.

A mostani bejelentés nem érhetett senkit meglepetésként, néhány hónappal ezelőtt mi is beszámoltunk arról, hogy leépít és gyárakat zár be a Continental.

A német járműalkatrész-beszállító és technológiai konszern ugyanis felülvizsgálta korábbi stratégiáját, amelynek eredményeként a menedzsment úgy döntött, bezárja két németországi üzemét, valamint Olaszországban, Malajziában és az Egyesült Államokban működő gyárait. 

FONTOS HANGSÚLYOZNI, HOGY A MOST BEJELENTETT LÉTSZÁMCSÖKKENTÉS NÉMET, AMERIKAI ÉS OLASZ ÜZEMEKET ÉRINT MAJD KIZÁRÓLAG.

A Continental Magyarországon hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal van jelen, és a bérelt munkaerővel együtt több mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A német konszern az elmúlt évtizedben mintegy 500 millió eurót fektetett be Magyarországon.

Forrás: Portfolio

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ