Szigorúan tilos aludnia az állami alkalmazottaknak a szövetségi épületekben – rendelte el az Egyesült Államok központi adminisztrációjának főnöke. Indoklás nincs. Eddig sem ajánlották az alvást a munkahelyen, de most egyenesen tiltják. A BBC-nek nyilatkozó szakértők szerint viszont lehet, hogy jót tenne mindenkinek, ha nem lenne ilyen szigorú tilalom a munkahelyi alvás ellen – írja a HVG.

 40 ezer dolláros kárt okozott Kalifornia államnak egy női munkatárs, aki naponta olykor három órát is aludt a munkahelyén – írta jelentésében a helyi számvevőszék. Mások végezték el helyette a munkát, és ezzel megkárosította az államot. Fegyelmi eljárás mégsem indult ellene, mert a főnöke engedélyezte a munkatársnő szundikálását, ugyanis a hölgy orvosi papírokkal igazolta: alvásproblémái vannak.

70 millió amerikainak vannak alvási gondjai

Az USA lakosságának csaknem az egynegyede valamilyen alvási zavarban szenved. "Sajnos a kormány nincsen tudatában ennek, pedig neki kellene vezető szerepet vállalnia a probléma megoldásában" – nyilatkozta Lawrence Epstein, az Amerikai Alváskutató Orvostudományi Akadémia nemrégiben leköszönt elnöke a BBC-nek.

A szakember az indianai állami egyetem 150 ezer ember alvási szokásait vizsgálta meg, és azt találta , hogy egyre többen panaszkodnak kialvatlanságra a munkahelyen. 2010-ben ez csak 30 százalék volt, de tavaly már 35 százalék. Különösen az aggasztó, hogy sok rendőr és egészségügyi dolgozó is panaszkodott kialvatlanságra 

– írja a jelentés.

A Rand Corporation 2016-ban mérte fel azt, hogy a kialvatlanság milyen súlyos következményekkel jár az Egyesült Államok életére, és egyetlen évben 411 milliárd dollárra becsülte a kárt. Ezért Epstein azt javasolja, hogy nem tiltani, hanem mértékkel támogatni kellene a munkahelyi alvást. "A kialvatlan dolgozók nem képesek a legjobbat kihozni magukból. Figyelmetlenek. Ezért gyakrabban fordul elő velük, hogy kellő koncentráció hiányában rossz döntéseket hoznak. Vagy balesetet okoznak. Ennek árát pedig a munkaadó fizetheti meg" – hangsúlyozza Epstein.

Van már jó példa

Amerikában nem mindenki olyan szigorú az alvó alkalmazottakkal szemben, mint a Trump-kormányzat. A Ben&Jerry's fagylaltoscég például külön alvószobát hozott létre. Ebben a tízszer tíz méteres szobában egy ágy van és egy takaró. A prózai valót azzal ellensúlyozzák, hogy Da Vinci szobának keresztelték el az alvó helyiséget és húsz percben maximálják a munkahelyi alvás idejét. Ha valaki ennél többet alszik, akkor hazaküldik betegszabadságra. "Az alvó szoba miatt sok szó éri a ház elejét" – ismerte el a BBC-nek Laura Peterson, a cég szóvivője. "Kezdetben én is féltem tőle, de azután rájöttem: a rövid alvás után sokkal jobb formába kerültem, és sokkal produktívabb lettem.”

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!