Egy lengyel professzor úgy véli, a munkaerőhiány ellenére itt lenne az ideje annak, hogy bevezessék a 35 órás munkahetet, ami elsősorban a fizikai munkát végzők helyzetét könnyítené meg – írja a napi.hu.

Eljött az idő, hogy Lengyelország elgondolkozzon azon, nem kellene-e lerövidíteni a munkaidőt

idézte a Business Insider Polska Julian Auleytner professzort, az elmúlt évek első számú sikersztorija, az 500 plusz családtámogatási program kitalálóját. Szerinte nem szabad elfelejteni, hogy az embereknek - a magas keresetűeken kívül - több időre van szükségük a pihenésre.

Az 500 pluszban minden gyermek után 500 zloty (37 ezer forint) plusz családi pótlékot kapnak a családok. Lengyelországban a 2015 őszén hatalomra került Jog és Igazságosság vezette be - sokak szerint az 500 plusz meglebegtetésének köszönhették a győzelmüket.

A beszélgetésben a professzor felhívta a figyelmet arra, hogy elmúlt 100 évben Lengyelországban két munkaidőreform volt: az első a lét világháború közt, amikor 46 órás munkahetet vezettek be, a második pedig az 1970-es években, azóta van érvényben a negyvenórás munkahét.

A professzor szerint fokozatosan, évről évre kell levinni a heti kötelező munkaidőt egy-egy évvel, amíg el nem érik a 35 órát. Az Eurostat adatai szerint a lengyelek jelenleg gyakorlatilag heti 42 órát dolgoznak.

Közgazdászok felhívják a figyelmet arra, hogy a munkaerőpiacon a gyenge konjunktúra idején vetődik fel ez a követelés, mint a munkanélküliség csökkentésének egyik eszköze. Lengyelországban viszont jelenleg most 3,3 százalék a munkanélküliség ráta, a cégek munkaerőhiánnyal küszködnek. Emellett a munka termelékenysége túlságosan alacsony ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a munkaidőt.

Forrás: napi.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!