Törvénysértő volt az a mód, ahogyan Elon Musk, a ma már főleg elektromos járműveket gyártó Tesla vezérigazgatója elküldött a cégtől egy dolgozót, aki szakszervezetet akart nála szervezni. Ezt mondta ki pénteken egy kaliforniai bíróság. Elítélték a SpaceX privát űrprogramról is ismert cégvezért egy 2018-as tweetje miatt is, amelyben Tesla-részvényeik elkobzásával fenyegette meg azokat a dolgozókat, akik formálisan szerveződnének – írja a Mérce a The VergeBusiness Insider nyomán.

Ebben a tweetben azt írta:

Semmi sem akadályozza az autógyári Tesla csapatunkat abban, hogy a szakszervezet-alapítás mellett szavazzanak. Akár holnap is megtehetik ha akarják. De miért fizetnél szakszervezeti tagdíjat és veszítenéd el a részvényvásárlási jogodat, a semmiért? A biztonsági helyzet nálunk kétszer jobb, mint amikor volt ott UAW [1] alapszerv, és mindenkinek van már egészségügyi biztosítása így is

A kiemelt mondat most komoly fejfájást okozhat Musknak, ugyanis a Kalifornia államban hatályos törvények szerint egyetlen munkaadó vagy tulajdonos sem fenyegetheti azzal dolgozóit, hogy egyes jogokat elveszíthet, csak azért, mert szakszervezethez csatlakozott, így nem lehet belengetni a részvényvásárlási jog elvesztését sem.

Ezenkívül a bíróság döntött abban az ügyben is, amikor egy szervezőt alapítási kísérlet után küldtek el a Tesla fremonti gyárából, egy másikat pedig szigorú figyelmeztetésben részesítettek. A mostani ítélet szerint az előbbi munkatársat az eddig elmaradt fizetése megtérítésével vissza kell venniük, a másodiktól pedig nyilvánosan, bocsánatkérés mellett kell visszavonni a figyelmeztetést.

De ez még nem minden, a bíró döntése alapján ugyanis az ítéletet a fremonti gyárban Elon Musknak nyilvánosan fel kell olvasnia a dolgozók előtt, a törvénysértést, és a két munkatárs részére járó kártérítést is említve. Ha erre nem hajlandó, akkor ugyanezt az állami munkaügyi bizottság egyik munkatársa teszi meg helyette.

A Tesla elleni, szigorú ítélet a Verge magazin szerint igazi figyelmeztetés lehet a Szilícium-völgy techcégeinek, amelyek hírhedtek arról, mennyire rühellik a szakszervezeteket, és akadályozzák azt hogy ilyen formában követeljenek maguknak a dolgozók több jogot, szabadidőt és bért. A techszférában eddig Muskhoz hasonlóan sokan úgy érveltek, hogy már így is rengeteg mindent biztosítanak alkalmazottaiknak saját maguktól.

A különbség csupán az, hogy a szakszervezeti alapszervben maguk a dolgozók dönthetnék el, mire is van szükségük, és nem a tulajdonos adományaiként tűnnek fel olyan juttatások, amelyek amúgy jog szerint is járnának, ha egy munkahely szervezett az USA nyugati parti államában.

Elon Musk egyébként nagyon szeret techguruként a médiában szerepelni, és a Twitteren baloldaliakkal hosszan tartó vitákba keveredni. Twitter-függősége azonban már a múltban is óriási gondokat okozott neki. Egy alkalommal például, amikor egy brit mentőbúvár a thaiföldi barlangban rekedt gyermekek megsegítésére felajánlott búvárszerkezetének alkalmatlanságára mutatott rá, az illetőt pulykaméregből pedofilnak minősítette.
A brit férfi rágalmazásért be is perelte Muskot, aki egy hete úgy érvelt, hogy az általa használt „pedo fickó”-kifejezés gyerekkorában, Dél-Afrikában ártalmatlan gúnynévnek számított csupán és „nem tudta, hogy ez ennyire sértő lehet.”

És mint eddig, most is egy Twitter-bejegyzése okozott komoly fejfájást neki, hiszen nyíltan, illegális módon fenyegette benne alkalmazottait.

Más beszámolókból azonban úgy tűnik, hogy az egyre több elektromos járművet gyártó és eladó Tesla dolgozóira igazán ráférne egy kis szakszervezeti jelenlét. A Business Insider ugyanis 9 volt alkalmazott anonim beszámolóját közölte arról, szörnyű munkaállapotok uralkodnak a gyárakban és az irodai munkahelyeken is.

A legrosszabb az az állandó érzés volt, hogy a cég egyáltalán nem törődik vele, hogy egyszerűen nem számítasz

-nyilatkozta az egyik, még most, munkaviszonya megszűnése után is neve elhallgatását kérő dolgozó.

Nagyon hálás vagyok, hogy végül kirúgtak, mert rengeteget dolgoztam, de most a házasságom is rendbejött.

-mondta egy másik volt munkatárs, amikor a hosszú munkaórákról beszélt. Mások emellett folytonos és teljes bizonytalanságról számoltak be arra nézve, mennyire biztos a munkahelyük, és arra is panaszkodtak, hogy ügyfeleiket rettenetesen kezelte a cég.
Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!