A Ford megerősítette, 2020 szeptemberében bezárja az walesi Bridgend városában található motorgyárát. A megroggyant brit autóiparra és az ország munkaerejére mér ezzel még nagyobb csapást – írja az autopro.hu.

A döntés nagyban visszaveti a dél-walesi gazdaságot és autóipari szektort, melyek már így is nagy nyomás alatt vannak a Brexitnek köszönhetően.

A Ford szerint a Jaguar Land Roverrel (JLR) kötött motorgyártási szerződés vége és a globális keresletcsökkenés a Ford motorjai iránt a legfőbb indokok az üzem bezárására. A vállalat ezzel csak tetőzi a Honda és a JLR idén bejelentett munkahely beszüntetéseit.

550 irodistát már menesztettek

A Ford európai elnöke, Stuart Rowley elmondta, a bezárást főként a vállalat költségcsökkentési tervezete tette szükségessé, éppen ezért is szüntették be az elmúlt hónapban 550 irodai alkalmazott munkahelyét. Hozzátette azonban, hogy Bridgend fenntartása sokkal drágább, mint a többi, ugyanilyen motort gyártó üzemé, mivel ennek a csúcsidőben gyártott 700 ezer motorjának csupán kevesebb, mint ötödére van kereslet.

– A változó kereslet és a veszteségesség miatt Bridgend üzeme nem fenntartható

– mondta el.

A Ford februárban beszünteti 1,5 literes Dragon motorjainak gyártását, 2020 szeptemberében pedig a JLR-nek gyártást hagyja abba. A bezárás 512 millió fontba (185 milliárd forintba) fog kerülni a vállalatnak a végkielégítések és nyugdíjak kifizetése miatt.

Várható volt a lépés

Az amerikai autógyártó lényegében beállt a sorba azon vállalatok után, amik csökkentik működésüket az Egyesült Királyságban. A Honda 2021-ben zárja be swindoni üzemét, 3500 munkahely szűnik meg. A Nissan megváltoztatta terveit, új X-Trail modelljét mégsem a sunderlandi gyárban készítik, továbbá a Jaguar Land Rover is több ezer munkahelyet szüntet meg.

A bridgendi üzem bezárásával már csak a Toyota deeside-i, az Aston Martin Lagonda új St. Athan üzemei jelentik Wales autógyártó központjait.

– A döntés valóságos csapásként érte a walesi gazdaságot és a bridgendi közösséget – mondta el Jeff Beck, a GMB szakszervezet regionális vezetője. Az üzem közvetetten 12 ezer ember számára ad munkát a régióban.

A Fordot 11 millió font (3,98 milliárd forint) visszatérítésére kötelezi a walesi kormányzat, mivel az korábban ennyivel támogatta az üzemet, mely az 1980-as évek óta gyárt motorokat, és szállítja be őket a vállalat gyárainak Európa-szerte.

Az autógyártó átfogó költségcsökkentésen megy keresztül. Széleskörű munkahely beszüntetést jelentett be gyáraiban Európa-szerte, és megfontolja részlegeinek bezárását is.

Az amerikai autógyártó három üzemmel rendelkezik az Egyesült Királyságban. A Kelet-Londonban található Dagenhamban dízelmotorokat gyárt kisteherautók számára, a Liverpool külvárosában található Halewood pedig váltókat épít. Rowley szerint a másik két gyárnak, melyek összesen 2100 dolgozót foglalkoztatnak.

Forrás: autopro.hu

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!