Az elképzelés, hogy a fizetés megtartása mellett öt helyett csak négy napot dolgozzanak a munkavállalók, terjedőben van. Sőt, Nagy-Britannia egyik vezető jótékonysági szervezete, a Wellcome Trust egy vállalkozásokon átívelő konzultációt indított el a kérdésről – írja a BBC nyomán az Origo.

A FlexJobs álláskereső portál kutatása szerint – amihez 50 ezer amerikai cég állásajánlatát elemezték – az iparágak széles köre, kezdve a pénzügyi szektortól az adminisztrációig, nyitottak arra, hogy rövidebb munkahetet vezessenek be.

A Wellcome Trust az ország egész területén kampányolt, aminek hatására számos kisvállalat döntött úgy, hogy átváltanak a négynapos munkahétre.

A Glasgow-ban található Pursuit Marketing cég már három éve bevezette a négynapos munkahetet. „Amikor először felvetettük, a pénzügyi igazgatónk csak plusz bérköltségnek tekintette" – nyilatkozta Lorraine Gray, a Pursuit Marketing operatív igazgatója, hozzátéve, hogy azóta a nyereség már kézzel fogható.

A termelékenység ugyanis 30 százalékkal növekedett,miközben a betegszabadságok száma szinte elenyésző, ráadásul egy váratlan költségcsökkentő hatás is fellépett: annyian akarnak a cégnél dolgozni, hogy már nincs szükség toborzó-cégek alkalmazására.

A Walesben található Indy Cube, ami szabadúszóknak ajánl irodákat, is csupán csak négy napig van nyitva hetente.

De a világ számos pontján bevezették már a rövidebb munkahetet, például az új-zélandi ingatlanközvetítő cégnél, a Perpetual Guardiannél is, ahol az egy nappal kevesebb munkaidő ellenére megmaradt a termelékenység.

A svéd Göteborgban pedig a napi munkaórák számát csökkentették  hatraegy államilag irányított idősek otthonában. érdekes, hogy míg ott a termelékenységi ráta javult, addig plusz kiadások keletkeztek, mert a kieső napokra új embereket kellett felvenni. A dolog tehát nem hozott megtakarítást, így ott később visszatértek a megszokott munkaidőhöz.

Ugyanakkor számos aggály merül fel a négynapos munkahéttel kapcsolatban: sokan attól tartanak, hogy a négy napban túlterheltek lesznek, nem igazodik munkaidejük a gyerekekéhez, miközben számos olyan terület van, ahol nehézkes bevezetni a rövidebb munkaidőt.

A brit Királyi Művészetek Társaságának gazdasági igazgatója elmondta, hogy

az olyan ágazatokban, mint a marketing és a pénzügy, könnyebb lesz átállni a négynapos munkarendre,ugyanakkor az olyan ágazatok, mint például az egészségügy ezt sokkal nehezebben lehet megoldani.

Aggodalmát fejezte ki, amiatt, hogy ez akár kétlépcsős munkarendhez vezethet. a fehérgalléros elit, amely csak négy napot dolgozik, viszont a többi szektorban marad az öt nap. Véleménye szerint a döntést állami szinten kell meghozni.

Forrás: Origo