Az Osztrák Gazdasági Kamara szerint az idegenforgalomban továbbra is hatalmas a munkaerőhiány, jelenleg 9 ezer állás betöltetlen. A megoldást szerintük a külföldiek munkavállalásának könnyítése jelentheti, a szakszervezetek tiltakoznak. Már a legforgalmasabb síhüttékben is a szabadnap bevezetését tervezik – írja a napi.hu.

Hatalmas a munkaerőhiány az osztrák idegenforgalomban, legalábbis az Osztrák Gazdasági Kamara szabadidős turizmusért felelős osztályának elnöke, Petra Nocker-Schwarzenberg szerint - írta összefoglalójában a Der Standard című osztrák napilap. A szakember a héten jelentette be, hogy jelenleg is 9 ezer betöltetlen álláshelyről tudnak a gasztronómiai és hotelágazatban. Elsősorban az ország nyugati felében, a legnagyobb és legnépszerűbb sírégiókban van nyomasztó munkaerőhiány - főként szakácsokból, pincérekből és egyéb szakemberekből.

Síoktatónk még van elég, azonban a síkölcsönzőkben és a hotelek wellness részlegeiben már nincs elegendő személyzet

- mondta az elnök. Vannak szakképzett idegenvezetőink, akik a szükséges idegen nyelvet nem beszélik. Vannak embereink, akik beszélik a szükséges idegen nyelvet, azonban idegenvezetőként nem megfelelő a végzettségük. Még a legnépszerűbb síhüttékben is ajánlanak a munkavállalóknak heti legalább egy pihenőnapot, ez egy évvel ezelőtt még leképzelhetetlen lett volna - mondta Nocker-Schwarzenberg.

A kormányzat már régóta dolgozik a problémán, s elvileg nemsokára valamilyen javaslattal kellene előállnia a helyzet kezelésére.

A kamara szerint a megoldás az lehetne, ha tartományonként regionalizálnák a hiányszakmák listáját.
A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis Ausztriában elvileg nem lehet alkalmazni nem EU-tagországból származó munkavállalót, ha az országos munkaerőhiány-listán nem szerepel a munkaköre.

Ide akkor kerülhet fel egy-egy szakma, ha a betöltetlen álláshelyre jutó álláskeresők száma alacsonyabb, mint 1,3 fő.

A baj csak az, hogy míg Bécsben például magasabb a munkanélküliség és emiatt nagyobbak az értékek, addig az ország nyugati felében, a főbb idegenforgalmi központokban alacsonyak az értékek. A kormány most azt tervezi, hogy az adott szakmát már akkor is megnyitja, ha csak egyetlen tartományban is 1,5 alá csökken az arány. A téma meglehetősen érzékeny, különösen az ÖVP-vel közösen kormányzó, erősen bevándorlásellenes Osztrák Szabadságpárt, az FPÖ számára. A helyzet bonyolultságát fokozza, hogy a kormányzat nemrég éppen ezzel ellentétes hatású intézkedéseket hozott. A lazítási terveket erősen kritizálja az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) és a szakszervezetek egyaránt.

Utóbbi szerint inkább több szakképzési programra lenne szükség a munkaerőhiány enyhítésére.

A kamara szakértője ugyanakkor nem lát más alternatívát a probléma kezelésére mint a bevándorlás megkönnyítését, utalt arra, hogy 2009 óta legalább 40 ezer új munkahely keletkezett Ausztriában.

Eközben Németországban már elfogadtak egy új szabályozást a lap szerint, amely "Szakember-bevándorlási" törvény névre hallgat. E szerint azok a nem EU állampolgárok, akik megfelelő szakképzettséggel rendelkeznek és fel tudnak mutatni egy németországi munkaszerződést, korlátozások nélkül vállalhatnak munkát Németország területén.

Forrás: napi.hu


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ