Az amerikai kávéházlánc bejelentette, hogy partnerséget kötött a Care.com platformmal, egyéb kedvezmények mellett, évente 10 támogatott nap jár a gyerekes dolgozóinak – írja az Origo.

A Care.com platform határokon átívelve gyűjti össze a baby-sittereket, kutya felvigyázókat vagy idősgondozókat. A cég 2007-ben indult az Egyesült Államokban, ma már majdnem 30 millióan használják, több mint húsz országban.

A Starbucks kávéházlánccal kötött megállapodás értelmében

a cég mintegy 180 ezer dolgozója óránként egydolláros áron választhatja az otthoni gyerekfelügyeletet, valamint öt dollárért (1.400 forint) a csoportos napközis felügyeletet.

Ráadásul minden dolgozó ingyenes prémiumtagságot kap a platformon, ami további kedvezményeket is biztosít.

Mindnyájunknak szüksége van otthoni segítségre, nem számít, hogy gyerekről, idősödő rokonról vagy kisállatról beszélünk" – nyilatkozta a Starbucks igazgatója.

A Seattle központú Starbucksnak nem ez az első gesztusa dolgozói felé: idén kiterjesztette a betegbiztosítást az amerikai alkalmazottainak családtagjaira, valamint részvényprogramot indított a baristák és a raktári dolgozók számára – összegezte Ron Crawford, a cég alelnöke.

Az otthoni gyermekgondozás országos átlagköltsége évente mintegy 28 ezer dollár (7,8 millió forint) a Care.com adatai szerint, míg a napközis gyermekfelügyelet majdnem 10 ezer dollárba (2,8 millió forint) kerül évente. Miközben a dolgozó szülök félévente legalább négy munkanapot gyermekápolás miatt hagynak ki.

Forrás: Origo