A francia kormány figyel a munkajogi reform elleni tiltakozásra, de nem vonja vissza a tervezett intézkedéseket - mondta szerdán Edouard Philippe miniszterelnök a kormánnyal szembeni előző napi, első jelentősebb szakszervezeti megmozdulást követően.

A belügyminisztérium  összesítése szerint kedden országszerte 223 ezren tiltakoztak, a tiltakozást szervező CGT szakszervezet szerint 400 ezren vettek részt a mintegy kétszáz megmozduláson. A francia sajtó felemásként értékelte a tüntetést, miután sem a többi nagy szakszervezet, sem a parlamenti pártok nem támogatták az utcai tüntetést, a CGT-nek ugyanakkor egyedül sikerült mindenhol az országban tömegesen embereket vinnie az utcára. A részvétel azonban nem érte el az előző kormányok elleni szakszervezeti megmozdulások mértéket.  

„A tiltakozást tiszteletben tartom, létezik, itt van, odafigyelek. A tüntetés szabadsága alapjog Franciaországban, és azoknak, akik aggódnak vagy ellenzik ezt a szöveget, teljesen joguk van tiltakozni” - mondta a kormányfő a France 2 közszolgálati televízióban. „Hallom, figyelmes vagyok, de azt is szeretném megjegyezni, hogy azoknak a franciáknak, akik a szavazataikkal fejezik ki a véleményüket a választásokon, is joguk van a tisztelethez. A reformot, amelyet most indítunk el, a köztársasági elnök már az elnökválasztási kampányban bejelentette” - tette hozzá.

Muriel Pénicaud munkaügyi miniszter is kizárta, hogy a kormány visszavonná a javaslatait.

„Nem fogunk meghátrálni. Meghátrálni mihez képest? Az egyeztetéshez képest, amelyeket végigcsináltunk (a szakszervezetekkel), a parlamenthez képest, amely felhatalmazást adott nekünk (a rendeleti kihirdetéshez)? Nem.” - mondta a tárcavezető a BFM hírtelevízióban. Azt is elmondta, hogy a reformnak köszönhetően csökkenésnek indulhat a tömeges munkanélküliség Franciaországban.

Muriel Pénicaud elmondta, hogy 300 órát egyeztetett a szociális partnerekkel.

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a vitás kérdésekről még mindig folynak az egyeztetések a szakszervezetekkel. „Ez nem erőjáték, én nem úgy képzelem el” - mondta a minsizter.

A kormány június eleje óta egyeztetett a szakszervezetekkel és a munkáltatói szervezetekkel a reform részleteiről, amelyeket öt rendelet formájában a szeptember 22-i kormányülésen fogad majd el a francia kormány. A 160 oldalon négy nagy fejezetben 36 pontot tartalmazó reform elsősorban a vállalatokon belüli szociális párbeszédet és a munkavállalói képviselet szervezettségét illetően módosítja a mintegy 3 ezer oldalas munkatörvénykönyvét. A szakszervezetek elsősorban a végkielégítések maximalizálásával és azzal nem értenek egyet, hogy csökkenni fog a vitatott elbocsátások eseten a jogorvoslati idő annak érdekében, hogy rugalmasabbá váljon a munkaerőpiac.