Április-júniusban már a második egymást követő negyedévben emelkedett újabb történelmi rekordra a foglalkoztatottak száma az Európai Unióban és az euróövezetben.

Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) szerdán kiadott jelentése szerint az idei második negyedévben 235,4 millió munkavállaló dolgozott az Európai Unióban, ebből 155,6 millió az euróövezetben. Még soha nem dolgoztak ilyen sokan, minden idők rekordja megdőlt az unióban és az euróövezetben is.

Az Eurostat becslése szerint a 28 tagú unióban, az előző negyedévhez képest, 0,4 százalékkal, éves összevetésben pedig 1,5 százalékkal gyarapodott a foglalkoztatottak száma. A 19 uniós országot tömörítő euróövezetben negyedéves összehasonlításban szintén 0,4 százalékos, éves alapon pedig 1,6 százalékos növekedést mértek.

Az első negyedévben, az előző három hónaphoz képest, 0,5 százalékkal emelkedett a foglalkoztatottak száma az EU-ban és az eurózónában is, éves összevetésben pedig 1,5 százalékos, illetve 1,6 százalékos növekedést mértek.

Az országokra bontott statisztika szerint a legjobban, 1,0 százalékkal Máltán nőtt a foglalkoztatottak száma április-júniusban az előző negyedévhez képest, majd 0,9 százalékkal Spanyolország, valamint Görögország és Lengyelország következik, egyaránt 0,8 százalékkal. Magyarország 0,3 százalékos növekedéssel - csakúgy mint Németország és Franciaország - a mezőny második felébe került.

Csökkenést mértek Horvátországban (-0,8 százalék), Lettországban (-0,7 százalék), Romániában (-0,6 százalék) és Észtországban (-0,5 százalék).

Éves összehasonlításban Málta a listavezető a foglalkoztatottak számának 4,7 százalékos növekedésével, majd Portugália következik 3,6 százalékkal, Ciprus 3,0 százalékkal, valamint Spanyolország és Szlovénia, egyaránt 2,8 százalékkal. Magyarország - Svédországgal karöltve - 2,0 százalékos növekedéssel ebben a kategóriában a hetedik legjobb eredményt könyvelheti el.

Csökkent a foglalkoztatottak száma éves összevetésben Horvátországban (-1,6 százalék), Lettországban (-1,4 százalék) és Litvániában (-0,3 százalék).