Az Iberia spanyol légitársaság 25 ezer euró pénzbüntetést kapott, amiért szerződtetés előtt vizeletvizsgálatra kötelezte az stewardess-jelölteket, hogy kiderüljön, állapotosak-e - írta a spanyol sajtó hétfőn.

A közigazgatási bírságot a Baleár-szigetek regionális kormánya szabta ki, miután munkaügyi tanácsosa felülvizsgált egy tavalyi felvételi eljárási folyamatot. Ebből az egyik jelentkezőt azért zárták ki, mert visszautasította, hogy vizeletmintát adjon a terhességi vizsgálathoz.

Az autonóm kormány szerint diszkrimináció érte a nőket a légitársaságnál alkalmazott gyakorlat során.

Az Iberia állítása szerint biztonsági okokból volt szükség a vizsgálatra, hogy védjék az állapotos nőket, és ne jelöljenek ki számukra olyan feladatokat, amelyek kockázatosak lehetnek az anya vagy a magzat egészségére.

A vállalat hangsúlyozta: sosem utasított el egy jelentkezőt sem azért, mert  várandós volt.

Az UGT nevű szakszervezet tiltakozott az eljárás ellen, követelve, hogy a cég módosítsa a felvételi folyamatot, mert annak nem lehet része ez a vizsgálat.

Az Iberia bejelentette: a jövőben eltekint az előzetes terhességi tesztektől.

A spanyol légitársaság dolgozóinak 46 százaléka nő, a légiutas-kísérők körében ez az arány 71 százalék.

Eseménynaptár

loader

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

Megvá­lasz­tot­tak — Mi lesz most?



A szem­lé­le­té­ben teljes mér­ték­ben újdon­ság­nak szá­mí­tó könyv egy­részt meg­oldást nyújt a ma­gyar szak­szer­ve­ze­te­ket is súj­tó fo­lya­ma­tos tag­lét­szám­csökkenés meg­állí­tá­sá­ra, más­részt se­gít át­te­kin­te­ni a mun­ka­he­lyi tiszt­ség­gel já­ró fe­la­da­to­kat, va­la­mint azok si­ke­res el­lá­tá­sá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal lát­ja el a mun­ka­he­lyi szak­szer­ve­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lőket.

To­vábbi in­for­má­ció