A munkást is büntethetővé tenné a kormány, ha megszegi a munkavédelmi szabályokat. A jelen szabályozás szerint csak az a munkás büntethető hatóságilag, aki irányító pozcióban van - a kormány módosítója kiterjesztené a büntethetőséget mindegyik munkásra – írja a munkajog.hu.

„A munkavédelmi hatóság közigazgatási bírsággal sújtja azt a természetes személyt, aki a szervezett munkavégzés során: a) a munka egészséges és biztonságos végzésére, illetve annak ellenőrzésére vonatkozó szabályokat megszegi, vagy feladatkörében e szabályok végrehajtásának mellőzését eltűri” - olvasható ki a kormány szándéka az „egyes foglalkoztatási tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról”  címmel beterjesztett salátatörvény-javaslatból.

A javaslat indoklása a következő:  „azért, hogy a munkáltató felelősségén túl, a munkavállaló kizárólagos szabálytalan munkavégzését a hatóság szankcionálni tudja, a Javaslat bevezeti a közigazgatási bírság alkalmazásának lehetőségét”.

A jelenleg hatályos munkavédelmi törvény szerint föl lehet lépni hatóságilag az irányító pozicióban levő személyek ellen, de nem az egyszerű pozícióban lévő, a feladatokat véghajtó munkások ellen

A hatályos törvény azt mondja ki: „a munkavédelmi hatóság munkavédelmi bírságot alkalmaz az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó követelmények teljesítését elmulasztó, és ezzel a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét súlyosan veszélyeztető munkáltatóval vagy a 40. § (2) bekezdésében meghatározott összehangolási kötelezettség megvalósításáért felelős személlyel vagy szervezettel szemben.” A 40. § (2) bekezdésében pedig ez olvasható: „olyan munkahelyen, ahol különböző munkáltatók alkalmazásában álló munkavállalókat egyidejűleg foglalkoztatnak, a munkavégzést úgy kell összehangolni, hogy az ott dolgozókra és a munkavégzés hatókörében tartózkodókra az veszélyt ne jelentsen. Az összehangolás keretében különösen az egészséget és biztonságot érintő kockázatokról és a megelőzési intézkedésekről az érintett munkavállalókat és munkavédelmi képviselőiket, illetőleg a munkavégzés hatókörében tartózkodókat tájékoztatni kell. Az összehangolás megvalósításáért a Polgári Törvénykönyv szerinti fővállalkozó, ennek hiányában bármely más olyan személy vagy szervezet, aki, illetve amely a tényleges irányítást gyakorolja, vagy a munkahelyért a fő felelősséget viseli, ha ilyen nincs, akkor az a felelős, akinek az érdekében a munkavégzés folyik.”

Forrás: munkajog.hu

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ