Még a nemrég felújított, illetve épített kórházakban sem klimatizált minden kórterem, az elavult épületekben működő egészségügyi intézményekben pedig kánikula idején sokszor elviselhetetlen hőségben, akár többórás műtéteknél kell helytállniuk az orvosoknak, asszisztenseknek. Az ÁNTSZ idén már négyszer rendelt el hőségriadót, ami nagy kihívás elé állítja a kórházak vezetőit is – írja a Napi Gazdaság.

Energetikai szempontból az egészségügyi infrastruktúra jelentős hányada korszerűsítésre szorul, ami a fűtési-hűtési rendszerekre is igaz. Ám nem mindegy, milyen klímaberendezés működik egy intézményben – mondja Molnár Attila, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke. Szerinte a kórházakban a központi légkondi­cionálás jelenti a megoldást. Ezek költséghatékonyabbak, bár a klimatizálással becslések szerint 30-40 százalékkal megemelkednek az energiaköltségek. Egy épület hűtése ráadásul nem egyszeri beruházás, a klímaberendezés rendszeres karbantartása szintén komoly kiadás, viszont nem hagyható el, amint azt az Egyesült Államokban kitört legionella járvány is bizonyítja.
 
  A műtők levegőcseréjét szigorú előírások szabályozzák, ez pedig csak speciális megoldásokkal biztosítható – magyarázza a Szent János-kórház orvos igazgatója. Nagy Péter hozzáteszi: egy ilyen berendezés legalább másfél millió forintba kerül, nem véletlen, hogy intézményükben – amelynek átfogó rekonstrukciója mellett legutóbb Varga Mihály és Fónagy János is kiállt – nem is mindegyik műtőben megoldott. Az operáló személyzet emiatt komoly terhelésnek van kitéve: egy 3-4 órás műtét során, amit steril ruhába beöltözve, 40 fokban kell végigcsinálnia, akár 1,5 liter folyadékot is veszíthet a szervezet. Hőségriadó idején ezért, más kórházakhoz hasonlóan, a halasztható műtéteket későbbi időpontra teszik át, ami a betegeknek is kedvezőbb.
 
 A kórtermek közül ugyanis még kevesebb a légkondicionált, a Szent János-kórházban nincs is ilyen. Bár a ventilátor elvileg megoldást jelenthetne, ám az olyan osztályokon, ahol frissen operált betegek vannak, a fertőzésveszély miatt nem szerencsés megoldás – mondja Nagy Péter. A betegeket inkább lokális jegeléssel, borogatással igyekeznek hűteni, és gyakoribb folyadékpótlással próbálják meg elviselhetőbbé tenni a kórházi létet. Az előző hőségriadó idején pedig kétezer palack ásványvizet osztott szét a kórházban a Szentkirályi Ásványvíz Kft. a felújított tűzoltókocsiból kialakított „szomjoltó autóból".
 
  Az átlagos fővárosi kórházaknál lényegesen jobb helyzetben vannak az egyik legkorszerűbb budapesti egészségügyi intézmény, az Uzsoki Utcai Kórház dolgozói és betegei, a főigazgató mégsem teljesen elégedett. Ficzere Andrea azt mondja: a központi légkondicionálás náluk sem megoldott, a mobil klímákat viszont nem bírja el a villamosenergia-rendszer. Ezért ősszel hozzálátnak a klímarendszer átfogó korszerűsítéséhez, hogy jövő nyárra elviselhetőbb körülményeket teremtsenek.

Forrás: Napi Gazdaság