Az elmúlt években fizikai dolgozók sorát tartották csapdahelyzetben: munkát nem végezhettek, bért nem kaphattak, egészségügyi ellátás nem járt nekik, de ki sem rúgták őket – mindezt legálisan. Az Alkotmánybíróság márciustól megsemmisíttette az ezt lehetővé tevő törvényi rendelkezést, innentől az egészségügyi okból munkára alkalmatlanok terhét áthelyezte a cégek vállára: akár dolgozóik nyugdíjas koráig kötelesek utalni az alapbérüket. Mindezt azért, mert az állam annyira megszorította a rokkantosítási-rehabilitációs és a foglalkozási megbetegedések rendszerét, hogy az sokak számára funkcióját veszítette. Történetek kékgallérosokról, akiknek elkopott a testük. A valaszonline.hu cikke.

A papírnak súlya van. A következő minősítés áll rajta: „Munkaköre betöltésére nem alkalmas.” Onnantól nem végezheti a korábbi munkáját, az egész egzisztenciája romokba kerül egyetlen mondattól. 

A fedélzeti karbantartóról, magyarul repülőgép-takarítóról 2023 március elsején mondták ki, hogy nem alkalmas. 2009 óta dolgozott a cégnél, munkája az volt, hogy repülők ülése alól kiszedje a szemetet, és kiporszívózza a szőnyeget. Munkaideje nagy részét görnyedve, hajlongva, súlyokat cipelve töltötte. Tizenegy év után először gerinckopást, két évvel később gerincsérvet állapítottak meg nála. Újabb két esztendő múltán fél évig táppénzre kényszerült. Az ilyen hosszú kiesés után a nagy cégek foglalkozás-egészségügyi vizsgálatra küldik a dolgozóikat. Az üzemorvos leírta, hogy nem guggolhat, nem görnyedhet, és tíz kilogrammnál nehezebb súlyt nem emelhet. Vagyis semmit sem csinálhat, amit egy takarító napi munkájához tartozik. Alkalmatlan. 

Mivel akkor már 14 évi munkaviszonya volt a cégnél, jelentős végkielégítést kellett volna neki fizetni, ezért nem rúgták ki. Munkát nem adtak neki, bért nem fizettek. Egy fillér jövedelme sem volt. Munkanélküli segélyt nem kaphatott, hiszen munkaviszonya nem szűnt meg, állásban volt. A biztosítási jogviszonya szünetelt, orvosi kezelésre sem volt jogosult, hiszen nem fizetett járulékot, mert nem volt miből levonni. A gyógyszerekért teljes árat kellett fizetnie. Táppénzre többé nem mehetett. 

– Akkor most mégis miből éljek meg? – kérdezte. 

– Mondjon fel – hangzott a válasz.

– De akkor nem kapok végkielégítést. 

– Nem.

Így járt. Elhasználódott. 

Nem mondott fel. Bírósághoz fordult, óriási szívességet téve a sorstársainak. Nem ő járt ugyanis egyedül így. 

Egy család, két munkás, nulla bér

Rácz Árpád, a makói gumigyárban 2022. december közepén kapta meg az alkalmatlanná minősítést. A férfinak 18 év munkaviszony után úgy tönkrement a keze, hogy hosszabb időt kellett táppénzen töltenie. Kazános volt, vagyis az autókban használt gumialkatrészeket a gyártás során fémtüskékre kellett felhúznia, majd a vulkanizált gumit lehúzni onnan. A naponta több százszor végzett csavaró mozdulat kézalagút szindrómát okozott nála. A bal kezét 2022 júniusában, a jobbját szeptemberben műtötték. Miután hosszabb időt töltött táppénzen, az üzemorvosa alkalmatlanná minősítette. A cég 1,5 hónap végkielégítést ajánlott, holott összességében legalább 10 hónapnyi lelépési pénz járt volna neki. Nem fogadta el. Ugyanaz történt vele, mint a repülőgép-takarítóval.

2023 januárjában olyan bérpapírt kapott, amin nulla forint jövedelem szerepelt. Azután minden egyes hónapban két éven keresztül. Ám nem egyedül: a feleségének is pontosan ilyen papírt kézbesítettek. Ráczné Görbe Erika is ugyanott, ellenőrként dolgozott, az volt a dolga, hogy az autókba szánt fura alakú gumialkatrészeket széthajtogassa, így ellenőrizve az épségüket. A nő csuklófájdalma miatt 2022 februárja óta volt táppénzen, júniusban el kellett távolítani a csuklójából az egyik kéztőcsontot, annyira elkopott. Erika 2023 márciusában, a férje után három hónappal kapta meg az alkalmatlanságáról szóló papírt. Két havi végkielégítést ajánlottak számára, holott úgy számolta, 11 hónapnyi búcsúpénz járt volna neki. 

A másodfokú munkaegészségügyi vizsgálatnál a főorvos felvetette, hogy foglalkozási eredetű lehet a problémája, vagyis a munkáltató felelősségéből betegedhetett meg. Hivatalból elindította a vizsgálatot, de eredménye még ma sincs. Innentől a házaspár egyetlen bevétele 12 200 forint családi pótlék volt, ami a gyerekük után járt nekik. A szakszervezet és a makói önkormányzat segített, de közben áron alul el kellett adniuk a házukat, mert nem tudták fizetni rá a hitelt. 

– Rendelkeztünk hitelbiztosítással, de azt mondták, az csak akkor jár, ha a munkáltatóm elbocsát. Ám engem nem küldtek el. Kértem a bankot, hogy ütemezzük át a hitelt, ehhez viszont jövedelemigazolást kellett volna benyújtanom, de nem volt jövedelmem – idézi fel Ráczné, milyen lehetetlen helyzetbe kerültek. 

Náluk is azt akarták elérni, hogy mondjanak fel, és ezzel mondjanak le a végkielégítésükről. Harcoltak az igazukért, pedig nem sok esélyük volt.

Törvénybe foglalt igazságtalanság

A történteket egy kúriai döntés idézte elő, amelynek hatására 2023. január elsejétől módosították a Munka Törvénykönyvét is, vagyis a munkáltató jogszerűen járt el akkor, amikor nem rúgta ki, nem adott más munkát és bért sem fizetett az alkalmatlanná vált dolgozóinak. 

Jogszerűen, de nem alkotmányosan, mert végül a Fővárosi Törvényszéken egy bíró a repülőgép-takarító ügyét meglátva azt gondolta, nincs ez rendben így, és az Alkotmánybírósághoz fordult. A testület pedig idei első döntésében megállapította, hogy ez az egész rettenet valóban rettenet. Persze nem ezekkel a szavakkal, hanem jogi nyelven:

alaptörvény-ellenes, megsemmisítve. 

A takarító azóta megegyezett a céggel, megkapta, amit kért, de egyéb részletet nem lehet tudni az ügyről, mert a felek titoktartási kötelezettséget vállaltak. 

– Nem nekem köszönhető, hanem az ügyben eljáró bírónak, ő kezdeményezte az Alkotmánybíróság vizsgálatát – szerénykedik Frisch Gábor, az ügyvédje. 

Innentől mondhatnánk, hogy minden rendben, győzött az igazság, nincs itt semmi látnivaló. 

Ha nem volna itt Csorba Zoltán esete. 

Alkalmatlan, kirúgva

– Rehabilitációs bizottság, ott hirdetik ki az ítéletet, amikor megmondják, hogy vége – meséli Zoltán. A férfi 30 évet dolgozott a szegedi gumigyárban préskezelőként. Nagy teherbírású szállítószalagokat gyártott, ilyeneket használnák például a bányákban. Az egyedi szállítószalagoknak úgy adják meg a formát, hogy vezérléceket illesztettek a présgépbe. Zoltánék 50-60 kilogramm súlyú acélléceket emeltek. Néha még nehezebbet is. 

Először öt éve fájdult meg a dereka, át akart menni a szállítószalag alatt, lehajolt, úgy is maradt. Gerincsérv, gyógytornával megoldható – mondták neki. Meg is oldották.

– Megadták az alkalmasságit, semmi bajom nem volt – meséli. 

Egészen tavaly augusztus 27-ig, amikor egy 2,5 cm széles, tíz méter hosszú acéllécet raktak be ketten a gépbe, és amikor utána egy könnyebb dologért nyúltak, Zoltán éles, szúró fájdalmat érzett. 

– Nem tudtam megmozdulni – idézi fel. Taxit hívtak, azzal ment a sürgősségre. Onnan hazaküldték, majd három nap múlva a háziorvosához fordult az elviselhetetlen fájdalom miatt, olyan állapotban volt, hogy az orvos mentőt hívott hozzá. Nem ragozzuk, hogyan várt 9 órát a sürgősségen, mire kiderült, porckorongsérve van. Mindent megtett a gyógyulásért, 30 gyógytorna, ultrahangos kezelés, és amikor már úgy érezte, újra a régi, munkára jelentkezett.  

– Nem alkalmas – ezt mondta a foglalkozás-egészségügyi orvos. Megfellebbezte. 

– Ne képzelje, hogy ebben a munkakörben még dolgozhat. Megbénulhat – ezt mondta a másodfokú vizsgálatot végző főorvos, és le is írta: nem emelhet tíz kilogrammnál többet, nem is hajolhat. Alkalmatlan. Kirúgták. 

– Közös megegyezés vagy felmondás, e kettő közül választhattam. Végkielégítést kaptam, és annyit azért mondtak, hogy sajnáljuk. Ám az fel sem vetődött, hogy mégis mibe ment tönkre az én derekam? Nem abba, hogy 30 éven keresztül emelgettem nagy súlyokat? És fizikai dolgozóként mihez kezdhetek, ha fizikai munkára nem vagyok alkalmas?

Zoltán történetét azért hoztuk ide, mert az Alkotmánybíróság döntése megoldott egy nagy igazságtalanságot, de az alapproblémát nem.

A dolgozó magára marad, ha kiderül, hogy a teste elhasználódott, nem alkalmas fizikai munkára, nem emelhet, nem hajolhat.

Zoltán egészségkárosodásának mértéke 29 százalék, nem rokkantosították le, mert ez nem elég semmire. 

Az állam kihátrál, a terheket ide-oda pakolják

– A döntésig a teher a munkavállalón volt, most pedig a munkáltatóra került át – mondja lapunknak Szabó Imre Szilárd ügyvéd, a Munkástanácsok Országos Szövetségének ügyvezető alelnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem docense. – Az Alkotmánybíróság határozata szerint azoknak a munkavállalóknak, akiket a munkakörük betöltésére egészségi okból alkalmatlannak minősítenek, vagy állásidőre járó alapbért kell kapniuk, vagy – felajánlható más munkakör hiányában – elbocsájtják őket. Akkor is a foglalkoztatókon van ez a teher, ha a dolgozóik ad absurdum ittasan elestek a saját teraszukon, és emiatt nem tudják egészségi okból tovább betölteni a munkakörüket.

– Vagyis a munkavállaló megbetegedését az Alkotmánybíráság a munkáltató kockázatává teszi – ezt már Ferencz Jácint ügyvéd, a Széchenyi István Egyetem tanszékvezető egyetemi docense mondja lapunknak. 

Legalábbis hosszú munkaviszony esetén, néhány hónapos munkaviszonynál még nem jár végkielégítés, így a munkavállaló üres zsebbel marad magára. 

Itt van Károly esete. A férfi a Magyar Postánál kézi szórást végzett, ami azt jelenti, hogy levelekkel, csomagokkal, kötegekkel kellett szaladgálnia egy folyosón, és azokat irányítószám szerint nagy ládákba szétszortíroznia. Amikor megtelt egy, azt fel kellett pakolnia egy kocsira. Volt olyan éjszaka, amikor 175 nehéz ládát emelt meg. Először azt hitte, lumbágója van, mert olyan nyilallást érzett a lábában, hogy az úttesten le kellett guggolnia a fájdalomtól. Mutatja is az MRI felvételét, nem kell hozzá radiológus professzornak lenni, hogy lássuk, elkopott a porc. Ma a háta közepén hosszú műtéti heg fut, csavarozni és lemezelni kellett a gerincét. 

Az orvosa arról tájékoztatta, ezután sem ülő, sem fizikai munkát nem végezhet. 

Akkor mégis mit? – vetődik fel a kérdés, hiszen még vagy 25 éve van hátra a nyugdíjig. A cégnél éppen azért robotolt annyit, mert szerette volna, ha megtartják a próbaidő után. 

Ha 30 éve dolgozott volna ott, akkor valóban drága lenne megválni tőle, de így nem kap végkielégítést. Még nem mondták ki az alkalmatlanságát, de azt már tudja, hogy rokkantnyugdíjra nem jogosult, mert nála is csak 31 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg. Amikor lejár a táppénze, a munkáltatóján múlik, mi lesz a sorsa. Lapátra teszik, vagy álláspénzt fizetnek neki. Bár az Alkotmánybíróság döntése értelmében a törvény utóbbira is lehetőséget nyújt, erre még nem hallottunk példát. 

A normál ügymenet az volna, ha valaki megbetegszik, a gyógyulásáig, legfeljebb egy évig (kivételes esetekben két esztendeig) táppénzen van. Ha addig nem épül fel, elküldik felülvizsgálatra, ahol két dolgot állapítanak meg: 1. várható-e az állapotának javulása, 2. A munkavégzés kapcsolatban állt-e a betegségével. Ezután rehabilitációs ellátást kap a teljes felépüléséig, közben átképezik valamilyen más munkakörbe, ahol például nem kell emelnie, vagy ha ez nem lehetséges, rokkantnyugdíjat állapítanak meg neki. Ha foglalkozási eredetű a betegsége, mert a munkáltatója nem vigyázott rá, akkor a cég fizet, mint a katonatiszt. 

Rendszerint nem ez történik. Az állam az elmúlt évtizedekben fokozatosan kihátrált a rokkantosítás-rehabilitálás rendszeréből, a munkahelyi megbetegedések terén pedig a szakértők csak azért nem kacagnak hangosan a hazai adatokon, mert legtöbbjüknek inkább sírni lenne kedve. 

– Évente mintegy 80 foglalkoztatási balesetet regisztrálnak, miközben Hollandiában hétezret – mondja Ferencz Jácint.– Az állam nem akar, vagy nem tud gondoskodni a munkakörre alkalmatlan munkavállalók helyzetéről, és ezt a munkáltatóra telepíti. Vagy a munkavállalóra. 

Az ügyvéd által említett 80-as adat óta van frissebb is, remélhetnénk, hogy javult a helyzet, de nem, 2023-ban országosan 31 (!) foglalkozási megbetegedést regisztráltak. A szakmában korábban azzal élcelődtek, hogy

a magyar adat egy svéd kisváros szintét éri el. Ma már inkább egy faluét.

A rokkantosítási adat is drámai, 2012 óta lényegében lefeleződött az új megállapítások száma, akkor 44 ezer volt, 2023-ban 25 ezer. Ahol még látnak esélyt javulásra, rehabilitációs ellátást állapítanak meg. Előfordult olyan esztendő, amikor országosan összesen négyezer ember kapott ilyen határozatot, 2023-ban hétezer, miközben hazánkban több, mint négymillió munkavállaló dolgozik, nagy részük fizikai munkásként.

– A betanított, segédmunkás emberek elkopnak a munkavégzés során – összegzi ügyvédi tapasztalatait a tanszékvezető. 

M. Sarolta ügye jól illusztrálja, mi történik, ha hátrébb vonul az állam. A nő hibás munkaeszközt kapott, emiatt munkahelyi balesetet szenvedett, megsérült egy ideg a karjában. Folyton zsibbad és görcsöl a keze, ezért alkalmatlanság címén kirúgták. Eredetileg 15 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg nála, de közben kiderült, hogy a tüdeje is megsérült a balesetnél, és az állapota annyit romlott, hogy mostanra 50 százalékos az egészségkárosodásának mértéke. Ugyan ezzel már rokkanttá nyilvánítanák, de hiába. 2012 óta ugyanis nem a nyugdíj, hanem az egészségbiztosító fizeti a rokkantellátásokat, és ennek komoly következménye van: a kérelem benyújtását megelőző öt évben három év biztosítási jogviszonnyal kell rendelkezni. M. Sarolta viszont a balesete óta nem tud dolgozni. Jó néhányan éppen emiatt esnek ki a rendszerből.

Lezuhant? Mondjon fel!

– Kis embereket képviselek, egyszerű melósokat, akiknek az életében benne van annak kockázata, hogy megbetegszenek, vagy balesetet szenvednek és emiatt alkalmatlanná válnak – mondja Ikanov Gábor ügyvéd.  – Örülünk az Alkotmánybíróság döntésének. Nagyon helyes magatartás, rúgja ki a munkáltató az alkalmatlanná minősített munkavállalót. Azután nézzük meg, hogy foglalkozási baleset vagy megbetegedés miatt vált-e alkalmatlanná, például azért, mert a munkáltatója nem tartotta be a munkavédelmi szabályokat. A döntés véget vet azoknak a helyzeteknek, amikor a munkáltató nem biztosított rögzítőkötelet, a dolgozója lepottyant egy állványról, darabokra törte magát. Majd a cég azt mondta: „Alkalmatlan vagy, mondj fel”, és úgy tartotta, mintha fizetésnélküli szabadságon lett volna. Volt-e ilyen ügyem? Hogy így bántak el egy állványról lezuhanó emberrel? Persze, rengeteg, ez mindennapos. 

Ha baleset éri a munkavállalót, akkor a cégnek törvényi kötelessége jegyzőkönyvet felvenni, ha ez nem történik meg, akkor a kormányhivatalokon belül működő munkavédelmi felügyelőséghez lehet fordulni panasszal. A jogszabály az ügyvéd szerint rendben van, a bíróság is kedvező ítéleteket hoz. A gondot a munkáltatói kultúrában látja. Gyakran nem kötnek felelősségbiztosítást a munkavállalóikra, és tapasztalata szerint az „ott rohadjál meg, nem fizetek semmit” álláspontot képviselik. A hosszú munkaügyi perek sok munkavállalót elriasztanak, viszont Ikanov Gábor szerint a végén „röpködnek a tíz-, húsz -, százmilliós tételek”. 

A kormányhivatalok is rendre azzal szembesülnek, hogy a munkáltató nem segíti az esetek kivizsgálását, és „a sérülést szenvedett munkavállaló mulasztásainak feltárására fektette a hangsúlyt” – derül ki a Jelentés a nemzetgazdaság 2023 évi munkavédelmi helyzetéről című dokumentumból. 

A repülőgép-takarító, a gumigyári munkások és a postás jó eséllyel foglalkozási eredetű megbetegedésben szenved, ám úgy küldik el őket, mintha szabadságuk alatt bungee jumping közben sérült volna meg a derekuk, vagy otthon főzés közben megsebezték volna meg a kezüket, és emiatt váltak volna alkalmatlanná a munkavégzésre. Az államnak itt lenne fontos szerepe, mert minden eset más. Az is előfordul, hogy a 24-48 órás munkarendben dolgozók egészsége azért megy tönkre, mert a szabadnapjaikon nem pihennek, hanem másodállásban maszekolnak.

– A COVID-járvány idején hirtelen felszaladt a foglalkozási eredetű megbetegedések száma több mint 12 ezerre. Rengeteg orvos, nővér, szociális és bölcsődei dolgozó kérte, hogy a koronavírus fertőzését minősítsék foglalkozási eredetűnek. Azután a szám még a korábbinál is mélyebbre zuhant – mondja Dudás Katalin, munkajogász, az egykori Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség korábbi vezetője. A jogszabályok lehetőséget nyújtanának a normális eljárásra, és a jól tájékozott fehérgallérosok – sőt fehér köpenyesek – élnek is a lehetőséggel. Ám egy átlagos melósnak nem egyszerű kiigazodni a rendszeren. Korábban külön országos intézet foglalkozott ezzel a kérdéssel, ma a tisztiorvosi szolgálaton belül egy főosztály. Az emberek többségének fogalma sincs, mit kell tennie. 

– A legegyszerűbb, ha a háziorvosa nyújtja be az ügyet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz (NNGYK), vagyis a tisztiorvosi szolgálathoz. Tapasztalatom szerint jó néhány hónap eltelik, de legtöbbször becsületesen kivizsgálják, hogy foglalkozási eredetű-e a betegség. Amikor ez az igazolás a volt dolgozó kezében van, már nagyobb eséllyel képes megnyerni egy pert – mondja Ikanov Gábor munkajoggal foglalkozó ügyvéd.

A kormányra várnak

Az utóbbi hetek az ügyvédek, jogászok, szakszervezetisek lázas vitáival teltek, egymást követik a tanácskozások, a konferenciák, mivel az Alkotmánybíróság döntése új helyzetet teremtett. A döntés valóban megold egy vérlázító helyzetet, de továbbra is nehéz támaszra lelni azoknak, akiknek csökken a munkaképességük.

– Van olyan ügyfelem, akinek a balesete miatt mindene eltört, később romlott az állapota, és amputálni kellett az egyik végtagját. A szakértői vélemény ezt nem minősítette lényeges állapotromlásnak. Végül a bíróság arra hivatkozva ítélte meg ezt mégis, hogy a pszichológiai állapotromlást nem vizsgálták – érzékelteti Frisch Gábor, milyen helyzetek állnak elő a munkaképesség megítélése terén. 

– Ma Magyarországon lényegében nincs kimutatható mennyiségű foglalkozási eredetű megbetegedés, ez a fejlődő országokra jellemző állapot. Az Alkotmánybíróság az alkalmatlanságot vizsgálja, de soha senki nem kérdezi meg, mégis mitől lett alkalmatlan a munkaköre ellátására? – mondja Dudás Katalin. 

–  Ha a munkavállaló keresőképtelen, akkor táppénzben részesül, de ha egészségi okból a munkaköre ellátására alkalmatlan, ilyen ellátásra nem jogosult – sorolja a nehézségeket Szabó Imre Szilárd, aki külön tanulmányt szentelt a „horkoló sofőrök” ügyének. Náluk az alvászavar miatt merül fel alkalmatlanság, és gyakran úgy veszítik el az állásukat, hogy még táppénzre sem jogosultak. Ki kapna táppénzt azért, mert horkol? 

Az Alkotmánybíróság viszont általános foglalkoztatási kötelességet ír elő a cégeknek, és kimondja, hogy jár az állásidőre járó díjazás. A munkavállalókat képviselő ügyvéd és szakszervezeti vezető szájából furcsán hangzik, hogy szerinte

ez igazságtalan a munkáltatókkal szemben, mert olyan esetekben is ők viselik a terheket, amelyekért nem felelősek.

Szabó Imre Szilárd ezzel együtt is örül az Alkotmánybíróság döntésének, de úgy véli a kialakult helyzetre a döntéshozóknak kellene megoldást kínálniuk. 

– Gondoljunk egy kisebb cégre, ha a munkavállalója tőle függetlenül megbetegszik és alkalmatlanná válik, előbb egy évig fizeti utána a táppénz harmadát, majd a végkielégítését vagy az állásidőre járó díjazást. Utóbbit a termelés leállásának idejére találták ki, nem pedig arra, hogy akár korlátlan ideig alapbért fizessen valaki az alkalmazottjának – mondja.

Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szerint mindezt nem lehet az egészségügy állapotától függetlenül vizsgálni. 

– Egy 61 éves járatkísérőnél például sérvet állapítottak meg, várólistára tették, egy év múlva operálják meg. Közben letelik a táppénzes időszaka! Vélhetően azt követően sem emelhet egy ideig. Négy éve van a nyugdíjig. Nem tudjuk, hogyan rendezi majd az életét. 

Az egyéves táppénz lejárta után gyakran nincs folytatás. A biztosítottat akkor is kiírják, ha még nem gyógyult meg, ilyenkor „L” kóddal zárják le a keresőképtelen időszakot, mert táppénz tovább nem jár, viszont rehabilitációs járadékot vagy rokkantnyugdíjat sem állapítanak meg neki. A táppénz lejárta után ezért szerencsésebb lenne a „T” kódot használni. A KRESZ így jelöli a zsákutcát.

– Egyértelműen örülünk az Alkotmánybíróság döntésének – mondja Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke. – Tucatnyi olyan alkalmatlanná minősített munkatársunk volt, aki sem bért nem kapott, sem ki nem rúgták, többségük korábban kénytelen volt elfogadni a munkáltató kedvezőtlen ajánlatát. Néhányan azonban kitartottak, és megkapták a teljes járandóságukat. Bár erre az új szabályozás kötelezi a cégeket, álláspénzt nem fizettek tudtommal senkinek, elbocsátották őket. 

A Rácz házaspárt idén március 11-én küldték el, megkapták az összes járandóságukat, végkielégítést, felmondási időt, a két év alatti szabadság megváltását is. (Bér ugyan nem járt nekik, de szabadság igen.) Erika közben takarító lett egy gondozóházban, a férje pedig sofőr. 

– Kin kell ezt a pokoli két évet számonkérni? A volt cégemen? Végül is a jogszabályok szerint járt el. Az államtól, mert alaptörvényellenes törvényt hozott? Nem tudom – mondja Ráczné. – Mindenesetre levelet írtam a cég ügyvezetőjének és a méltányosságot kértem, bízva a jóindulatában. Az alkotmánybírósági döntés miatt mindenki örül, mi is, ám úgy tesznek, mintha ez a két év nem történt volna meg. De megtörtént velünk. 

Forrás: valaszonline.hu