Júniusban számoltunk be arról, hogy a Volánbusz Zrt. levélben közölte a dolgozóival, leszerelik a szódaautomatákat, mondván, a kormány a háborús vészhelyzetre hivatkozva eltörölte a védőital juttatására vonatkozó egészségügyi rendeletet. Dobi István szakszervezeti vezető akkor lapunk kérdésére elmondta, hogy a szélvédő mögött gyakran 40-50 fokig is felszökik a hőmérséklet, amit gyakran klímaberendezés és hűtött víz nélkül kell elviselniük a sofőröknek.

A bajokat tetézi, hogy a rövidnadrág viselése sem feltétlen megengedett a nyári melegben a Volánbusznál.

Dobi István, a SZAKSZ (Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet) elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a szakszervezet követelésére ugyan már viselhetnek rövidnadrágot a sofőrök a nem klímás buszokon, gyakran a klímás buszokat is alig lehet 30 fok alá hűteni, ráadásul mivel a sofőrök nem töltenek minden munkaórát a buszon, a buszról leszállva is kellemetlenséget okoz nekik a hőségben a hosszúnadrág viselete.

Ami a vizet illeti, miután nyilvánosságot kapott, hogy a Volánbusz sofőrjei nem juthatnak vízhez a kánikula közepette, a Volánbusz visszakozott és a védőital biztosítását ígérte a munkavállalóknak. Mint utólag kiderült, az utólagos ígéret ellenére is telephelye válogatja, hogy valóban hozzájutnak-e a dolgozók a hűtött vízhez, vagy esetleg attól függ a védőital biztosítása, hogy a sofőr klímával felszerelt buszt vezet-e. Valahol különös módon két üveg citromlével kínálták a buszvezetőket – vajon a citromléhez járt víz is? 

 

A Volánbusznál a szakszervezetnek évről évre kérvényeznie kell az egyenruhára való szabályok lazítását a hőségre való tekintettel, hiába okoz egyértelmű kellemetlenséget az egyenruha a forróságban. Amint azt egy dolgozó megjegyezte egy kommentben

„… Az 50 °C-os klíma nélküli fülkében [pedig] nem lehet megmaradni, de a nyakkendő meg a műszálas ing kötelező. A Volánbuszon kívül mindenhol hőségriadó van!!! Szóljon már valaki a klimatizált irodában dolgozó munkáltatóknak, hogy mi is emberek vagyunk, még ha nem is tartanak minket annak!!!”

Annak hatására, hogy a szakszervezet rövidnadrágos szolgálatot rendelt el a hőségriadó idejére azzal a felhívással, hogy Szarjátok le a Volánbusz formaruha-viselésének szabályzatát!a Volánbusz végül megengedte, hogy a klímával nem felszerelt buszok sofőrjei rövidnadrágot viseljenek…

De csak azzal feltétellel, hogy a rövidnadrág egyszínű és eltakarja a térdet.

A szakszervezet Tanú című film egy jelenetét tette közzé válaszul, melyben Virág elvtárs a szoknya megfelelő hosszúságáról értekezik. 

„Úgy tudjuk, Kameniczky főigazgató úr mániája a térd alá érő rövidnadrág viselésének előírása, valószínűleg Virág elvtárs erkölcsi tanítása inspirálta, mikor a rövidnadrág hosszát figyelmesen meghatározta. Szerintem nyugodtan viseljetek térd felett érő rövidnadrágot, és akinek nem tetszik, az majd viszi a centit és méreget és szorgalmasan írja a jegyzőkönyvet.”

– fogalmazott Dobi István, a szakszervezet elnöke. A Volánbusz karbantartóinak helyzetét a munkaruha rossz minősége is megnehezíti, ráadásul további költségeket is áthárított rájuk a munkáltató, mióta a szennyező anyagokkal teli munkaruha mosását is otthon kell végezniük. A SZAKSZ felszólította a dolgozókat, hogy ne mossák ki az akár veszélyes anyagokkal, kőolajszármazékokkal is szennyezett ruhát, és sztrájkkal fenyegetett az ügy kapcsán: 

„A SZAKSZ felszólítja a karbantartó kollégákat, hogy még átmenetileg se vállalják el azt, hogy az akár veszélyes anyagokkal is szennyezett munkaruhájuk tisztítását az otthonaikban végezzék el! Abban az esetben, ha a Volánbusz arra próbálja rákényszeríteni a karbantartó munkavállalókat, hogy saját otthonaikban végezzék el a munkaruha tisztítását, akkor a SZAKSZ a műszaki szakterület dolgozóit érintő munkabeszüntetés szervezésébe kezd.”

A Volánbusz Zrt. álláspontja:

A Volánbusz mint felelős munkáltató mindig a legjobb megoldásra törekszik; társaságunk jelenleg vizsgálja a munkaruha-juttatás további biztosításának különböző lehetőségeit.

Ahogy azt korábbi válaszunkban is hangsúlyoztuk, a védőital-raktárkészletek fel vannak töltve, védőital nélkül sehol egyetlen volánbuszos kolléga sem maradhat.

A légkondicionáló berendezéssel rendelkező autóbuszokon a klíma működtetése kötelező. A forgalmi szolgálatok fokozottan ellenőrzik a klímaberendezések üzemeltetését és működőképességét, meghibásodás esetén a szakembereknek azonnal gondoskodniuk kell a javításról. Harmadfokú hőségriasztás esetén a légkondicionáló berendezéssel nem rendelkező autóbuszokon szolgálatot teljesítő autóbusz-vezetők a rendszeresített formaruha helyett legfelül kigombolt, rövid ujjú inget (nyakkendő nélkül), vagy egyszínű fehér, illetve kék pólót, valamint térd alá érő egyszínű rövidnadrágot viselhetnek.

 Forrás: Mérce