Száznyolcvanezer forintos pénzbüntetésre ítélte jogerősen a Miskolci Törvényszék annak a sajókazai telephelynek a vezetőjét, akinek a felelőtlensége is hozzájárult ahhoz, hogy bedarálta egy húszéves dolgozó kezét egy bálázógép.

A horrorisztikus balesetet elszenvedő fiú testvére korábban azt mondta lapunknak, hogy a hulladékkezelőben balesetet szenvedő fivére annak köszönheti az életét, hogy az utolsó pillanatban odarohant egy targoncás és megnyomta a vészleállító gombot. Ha ő nincs, akkor a testvére szerinte már nem is élne, mert teljesen bedarálta volna a gép.

Az elsőfokon eljáró Kazincbarcikai Járásbíróság által megállapított tényállás szerint a férfi tudott a bálázógép hibájáról, és megszegte kötelezettségét azáltal, hogy eltűrte, hogy a bálapép védőrács nélkül üzemel, ahogy azt is, hogy a dolgozók a bálázó működése közben a hibaelhárítás érdekében manuálisan avatkoztak be.

Így történt, hogy a gép működés közben berántotta a húszéves fiú karját, aki a baleset következményeként a jobb felső végtag csaknem teljes traumás csonkolását szenvedte el. A bíróság három év próbára bocsátotta a telephely vezetőjét maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.

 A másodfokon eljáró Miskolci Törvényszék úgy ítélte meg, a büntetés súlyosítása indokolt, hogy a jövőben sem a terhelt, sem más ne kövessen el bűncselekményt. Azt írták, figyelemmel kellett lenni arra, hogy telephely vezetője huzamos időn keresztül tűrte a balesetveszélyes helyzetet.

Az ilyen tisztséget betöltő személyeknek érdemi ráhatása van egy üzem megfelelő működésének biztosítására, amelynek érdekében a hibaelhárítás iránti intézkedéseket meg kell tenni, a veszélyes állapoton pedig változtatni kell.

Mindezeket mérlegelve a törvényszék megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és 180 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a horrorisztikus balesetet elszenvedő fiú főnökét.

Forrás: 24.hu

 

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!