A kormányközeli gazdasági napilap összesítése szerint idén az első hét hónapban harminc halálos kimenetelű munkahelyi baleset történt, időarányosan több, mint a tavalyi évben - írja a Népszava.

Emelkedik a halálos munkahelyi balesetek száma - írja a Világgazdaság az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) adataira hivatkozva. A cikk szerint az idei év első hét hónapjában harminc halálos kimenetelű munkahelyi baleset történt, 3,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Tavaly, a pandémia évében összesen 64-en, egy évvel korábban 83-an vesztették életüket munkavégzés közben. Ez ellentétes az elmúlt ötévi trenddel, hiszen akkor a tragikus kimenetelű balesetek száma jellemzően csökkent. Az idén január 1. és július 31. között 9443-an sérültek meg munkavégzés közben, ez 2,7 százalékos csökkenés egy év alatt.

Tavaly egész évben több mint 20 ezer, három munkanapot meghaladó munkaképtelenséget okozó munkabalesetről készült jegyzőkönyv. A csonkolásos balesetek száma 2021 első hét hónapjában 114 volt, ami éves összevetésben több mint 6 százalékos visszaesés. Az ITM adatai szerint a legtöbb munkahelyi baleset Budapesten és Pest megyében történt, minden ötödik dolgozó itt sérült meg. A sérülések harmada az 50-249 főt foglalkoztató vállalatoknál volt. A sérülések közel háromnegyedét a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, a postai szállításban és a raktározási területen szenvedték el a dolgozók - írja a lap.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!