Nincs hátránya, viszont előbb utóbb teljesítménynövekedést is el lehetne érni, ha bevezetnék a négynapos munkahetet, amit Izlandon meg is tettek. Milyen hatása lehet az emberekre, mit tehetne a kormány? Az orvos válaszol.

Bense Tamás családorvos beszélt az Izlandon átütő sikert elért négynapos munkahétről. A Reggeli gyorsban elmondta, hogy még emlékszik a szabad szombatok bevezetésére Magyarországon, azt is sok félelem előzte meg, de végül két lépcsőben bevezették, előbb csak minden második szombat volt szabad, és "nem dőlt össze a világ".

A szabad szombatokkal az azonos teljesítmény megmaradt, és megmaradna most is, ha bevezetnék a négynapos munkahetet - mondta. "Pártolom, mellette vagyok".

Az orvos szerint a négynapos munkahéttől az emberek stresszmentesebbek lennének, sokkal ritkábban fordulna elő kiégés, így ugyanazt a teljesítményt tudják produkálni, mint előtte, sőt szerinte "később 100%-ban lehet teljesítménynövekedésre számítani".

Izlandon trükkösen vezették be, a negyven órából levettek négy órát, és a maradék heti 35-36 óra munkaidőt a heti négy napra kényelmesen be tudták osztani, mondta az orvos, aki szerint ez az emberek lelkületét is megváltoztatja. Bense Tamás meggyőződésének adott hangot, hogy a négynapos munkahét bevezetése az emberek fizikai állapotára is jó hatással lenne, megtelnének az erdők kirándulókkal, tele lenne a wellness, sokan úsznának, sokkal többen próbálnák hasznosan eltölteni a szabadidejüket, ha emellé még kormányzati irányítást is rendelnének, hogy hogyan osszák be az időt, mit tegyenek az emberek az egészségükért.

Ami változás lenne, az szerinte annyi, hogy az öt nap munka, két nap pihenőt felváltaná, hogy "4-3-ban dolgoznának az emberek". A saját szakmájából példát is említett, az egészségügyben az orvosoknál a praxisközösségben megoldottá tenné az ellátást. 

Szerinte egy próbaévet megérne a felvetés, és úgy gondolja, hogy ezzel a programmal választást is lehetne nyerni.

Forrás: Klubrádió

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!