Egyes munkáltatók annyira aggódnak a bírság és a bezárás miatt, hogy annyi időre sem engedik levenni a maszkot a dolgozóiknak, amíg kortyolnak egyet a magukkal hozott saját vizesüvegükből – írja a szigorúbbá vált maszkviselési szabályokról, pontosabban azok szigorúbbnak ígért betartatásáról a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. A 24.hu írása.

Olyan visszajelzés is érkezett hozzájuk, hogy van, ahol azt sem engedik meg a munkavállalónak, hogy levigye magával a vizet az eladótérbe, ezzel is megelőzve az ivással együtt járó maszklevételt. Ez azt jelenti, hogy egy hat órára beosztott pénztárosnak egy korty víz nélkül kell végigdolgoznia a műszakját, hiszen munkaközi szünet csak 6 óránál hosszabb munkaidő esetén jár a munkavállalóknak.

Ennél is nagyobb a probléma azoknál a pékség jellegű munkaköröknél, ahol magas hőmérsékletben dolgoznak a munkavállalók, és számukra védőital adását írja elő a munkavédelmi törvény. Itt kiemelten fontos lenne a rendszeres folyadék fogyasztás, amelyre így szintén csak a munkaközi szünetben van lehetőség.

Kitartanak amelletti javaslatuk mellett, hogy a kereskedelemben dolgozók kétóránként kapjanak 10 perc, maszk nélkül eltölthető szünetet.

Mindezt úgy is mondják, hogy a boltban való – a vásárlókra és a dolgozókra is érvényes – maszkviselési kötelezettséggel, annak szigorú ellenőrzésével a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezet oldaláról egyet tudnak érteni, hiszen a kereskedelem területén dolgozók napi szinten szembesültek olyan vásárlókkal, akik felszólítás ellenére sem voltak hajlandóak maszkot viselni. Azzal is egyetértünk, hogy az eladóknak is be kell tartaniuk a maszkviselési szabályokat, ezzel is példát mutatva az üzletbe betérő vásárlóknak.

Forrás: 24.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!