A jövőben csak a három napot meghaladó munkaképtelenséggel járó munkabaleseteket kellene nyilvántartásba venni a Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Nemzet által megismert tervezete szerint. Bár az intézkedés csökkentené a munkáltatók adminisztrációs terheit, egyes balesetek esetében a dolgozók járhatnak pórul.

A bürokráciacsökkentés jegyében a kisebb munkabaleseteket a jövőben nem kellene nyilvántartásba venniük a munkáltatóknak. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tervezete szerint a három napon belül gyógyuló sérülések esetében nem lenne adminisztrációs kötelezettsége a munkáltatóknak.

Jogvitához vezethet

Urbán László munkavédelmi szakértő lapunk kérdésére arról beszélt, hogy a jelenlegi szabályok szerint mindent nyilvántartásba kell venni. Ez védelmet nyújt a munkaadó és a munkavállaló számára egyaránt, ugyanis ha baj történik, annak nyoma kell, hogy legyen. Mint mondta, ha a jövőben csak a három napot meghaladó munkaképtelenséggel járó munkabalesetet kellene dokumentálni, az egyszerű sérülések esetében könnyítést jelenthet a munkáltatónak, ám a bonyolultabb esetekben komoly problémákat okoz.

A szakértő példaként említett egy esetet, amikor egy hentes sérült meg munkája során. A baleset nem volt komoly, egy csont vágta meg az alkalmazott ujját. A sebet ellátták, a férfi folytatta a munkát, ám négy nappal később a sérülés elfertőződött, és a hentes hetekre kiesett a munkából. Urbán László szerint ha az esetet nem dokumentálták volna, komoly bonyodalomhoz, jogvitához vezethetett volna.

Az elmúlt 15 évben csökkent a munkabalesetek száma

A munkabalesetek száma egyébként 9,4 százalékkal nőtt az első háromnegyed évben az előző esztendő azonos időszakához képest. Ez derült ki az NGM munkafelügyeleti főosztálya által két hete közzétett jelentés szerint, így nem kizárt, hogy a friss tervezet mögött az adatok kozmetikázásának szándéka is állhat. Az idei év első kilenc hónapjában több mint 14 ezer dolgozó vált három napnál hosszabb időre munkaképtelenné munkabaleset következtében, a tavalyi év azonos időszakában még csak 13 ezer.

Az adatok szerint 50 munkabaleset halálos kimenetelű volt a január–szeptemberi időszakban, 2014 első kilenc hónapjában ugyanennyien haltak meg emiatt.

A leginkább érintett korcsoport a 35–44 éveseké, a több mint 14 ezer balesetből közel négyezer köthető ehhez a korosztályhoz. A halálos kimenetelű munkabalesetek száma viszont jelentősen csökkent az elmúlt 15 évben. Míg a 2000-es évek elején volt olyan, hogy akár 170-en is életüket vesztették munka közben, addig az elmúlt években ez a szám nem haladta meg a 80-at.

Forrás: mno.hu