A Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a mai napon tett közzé hivatalos közleményt, amelyben azt írják: az ígéretekkel és konzultációval ellentétben a Volánbusz nem tesz meg mindent azért, hogy a munkavállalóikat és az utasközönséget megvédje a koronavírus okozta fertőzéstől – írja a Mérce.

A SZAKSZ közleménye szerint

egyértelművé vált, hogy a VOLÁNBUSZ felső vezetése képtelen a koronavírus által előállt problémákat naprakészen kezelni.

Ezt azzal indokolják, hogy még mindig nem vezették be a nyári menetrend szerinti közlekedést (ez kevesebb járatot jelentene), illetve helyközi közlekedésben sem vezették még be az elsőajtós felszállás felfüggesztését és a vezetőállás mögötti kordon kialakítását.

Egy olvasó szerint a sofőrök sokszor kénytelenek maguknak „kordont” felállítani (hiszen ők is félnek a megbetegedéstől), amit utána leszedetnek velük.

A szakszervezet szerint a munkáltató nem tudja a fertőtlenítéshez szükséges vegyszereket biztosítani, amellyel az utastér tisztaságát biztosíthatnák és fertőtleníthetnének, illetve védőfelszerelésekből – arcmaszkból és kézfertőtlenítőből – sincsen elég.

Bana Tibor független Vas megyei országgyűlési képviselő is sajtóközleményt tett közzé oldalán a kialakult helyzetből, amelyben azt írja: több sofőrrel is konzultált, akik mind arról számoltak be, hogy nem kapták meg a megfelelő egészségügyi védelmet. Bana egy hat pontos javaslattal is előállt, amely a következőket tartalmazza:

  • Végezzék el a napi többszöri fertőtlenítéseket a buszokon!
  • Lássák el a buszvezetőket a védelmüket garantáló fertőtlenítő felszerelésekkel!
  • A buszvezetők érdekében a BKK járataihoz hasonlóan szüntessék meg az első ajtós fel- és leszállást, valamint zárják el az első ülősort az utasok elől!
  • A buszokon a jegyvásárlást függesszék fel a sofőrök és az utasok érdekében, helyette hozzanak létre egy sms-alapú, valamint applikációval működő jegyvásárlási rendszert.
  • A veszélyeztetett korú és egészségi állapotú buszvezetőket küldjék rendkívüli szabadságra, a kieső jövedelmük kompenzálása érdekében pedig biztosítsanak számukra megélhetést garantáló juttatást!

A cikkben állítottakkal kapcsolatban megkerestük a Volán sajtóosztályát, akik a következőt reagálták:

A koronavírus-járványra és a kormány által 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel társaságunk létrehozta a https://www.volanbusz.hu/hu/koronavirus/ oldalt, ahol folyamatosan tájékoztatjuk utasainkat a Volánbusz Zrt. autóbuszjáratait, menetrendjét, jegy- és bérletváltási szabályait érintő esetleges változásokról.

A Volánbusz elővárosi, regionális és országos járatai egyelőre az eddig megszokott menetrend szerint közlekednek. Az említett járatokon – a fizikai kontaktus minimalizálása érdekében – a bérletesek és az ingyen utazók a hátsó ajtókat vehetik igénybe, az első ajtón csak azok szállhatnak fel, akiknek menetjegyet kell váltaniuk. A csomagkezelési rend is változik: a járművezető nyitja és zárja a csomagteret, a csomag be- és kivételét az utasok maguk végzik.

A Volánbusz helyi járatain az első ajtós felszállás és a jegyvásárlás felfüggesztése, valamint a helyi menetrendek rendkívüli módosítása a települési önkormányzatok döntési körébe tartozik. Az érintett önkormányzatokkal folyamatosan egyeztet társaságunk, a helyi közlekedésben életbe lépő menetrend-változásokról a Voláninform Facebook-oldalán, valamint a témában folyamatosan frissülő cikkünkből tájékozódhat: https://www.volanbusz.hu/hu/hirek/hir/34934. Ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy az első ajtós ellenőrzés felfüggesztése nem jelenti azt, hogy az érintett járatokon jegy vagy bérlet nélkül lehetne utazni.

A Volánbusz a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében, az országos tiszti főorvos és a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásai alapján soron kívüli higiéniai intézkedéseket vezetett be országszerte utasai és munkavállalói védelmében. Az intézkedések keretében fokozottan takarítjuk az autóbusz-állomásokat és a járműveket, vírusölő szerrel mossuk le a kapaszkodókat, kézfertőtlenítő szerrel látjuk el a munkahelyi mosdókat és tisztálkodóhelyiségeket.

Az autóbuszokat minden éjjel és napközben is takarítjuk. Az éjszakai nagyobb fertőtlenítés a következőket tartalmazza: padló fertőtlenítőszeres felmosása, kapaszkodók fertőtlenítőszeres áttörlése vírusülő hatású felületfertőtlenítő szerrel. A napközbeni takarítás keretében a kapaszkodók, fogantyúk többszöri fertőtlenítésére kerül sor kerül autóbusz-állomásokon, ha a kiállási idő meghaladja a 30 percet. Autóbusz-vezetőink – amennyiben a kiállási idejük meghaladja a fél órát – kötelesek elvégezni a kapaszkodók áttörlését. Szolgáltatásfelügyeleti munkatársaink (jegy- és bérletellenőrök, szolgáltatás-ellenőrzési munkatársak) folyamatosan ellenőrzik valamennyi autóbuszunk tisztasági és higiénés állapotát, továbbá azt, hogy a járműveken az elrendelt fertőtlenítőszer és törlőkendő megtalálható-e.

Kézfertőtlenítő szereket biztosítunk az utasokkal közvetlen kapcsolatba kerülő munkatársaink számára. A fertőtlenítéshez szükséges vegyszerek és  kézfertőtlenítők beszerzését az országban elérhető készletek függvényében végezzük, az eszközök kiosztását a beérkező készletekből biztosítjuk. A megelőzéshez szükséges többletforrást vállalatunk a járványügyi helyzet ideje alatt folyamatosan biztosítja.

Társaságunk folyamatosan kapcsolatban áll a Koronavírus-fertőzés Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzzsel, a vállalat szakemberei figyelemmel kísérik a helyzet alakulását, gondoskodnak a fertőtlenítőszer-készletek többletigényeknek megfelelő feltöltéséről, és felkészülnek a várható intézkedések zökkenőmentes végrehajtására. Az új fejleményekről minden lehetséges csatornán azonnal értesítjük utasainkat, partnereinket.

Forrás: Mérce

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!