A vállalati gondoskodás a munkaerőpiac egyik fontos eleme, a cégeknek olyan béren kívüli juttatási rendszereket kell működtetniük, amelyek a dolgozók egészségének megőrzésére is fókuszálnak – derült ki a Humánpolitika.com Közhasznú Egyesület és az All You Can Move (AYCM) által életre hívott beneFit Prize-hoz kapcsolódó reprezentatív kutatásából.

Az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény szerint

az alkalmazottak egyre markánsabb igénye, hogy a munkahelyeken fordítsanak figyelmet az elégedettségre, a jó közérzetre, a mentális és fizikai egyensúlyra. 

Az 5000 válaszadó több mint 50 százaléka jelezte, hogy kész lenne munkahelyet váltani, ha olyan ajánlatot kapna, ahol az egészségre pozitívan ható juttatások szélesebb körűek.

A megkérdezettek csaknem 55 százaléka azért döntött jelenlegi munkahelye mellett, mert a tanulás és a fejlődés feltételeit biztosítottnak látta.

Mihalik Zsuzsa, a díj alapítója a közleményben kiemelte, hogy a most életre hívott beneFIT Prize – for Happy Employees elismerés az első olyan átfogó pályázat Magyarországon, amely a munkavállalói jóllét fizikai-, szellemi- és lelki aspektusait is egyformán figyelembe veszi, a környezeti és szociális hatások mellett.

A beneFIT Prize-ra október 31-éig lehet pályázni kis-, közép- és nagyvállalati kategóriában. Az elismeréseket novemberben adják át első alkalommal.

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ