Nem csökken, hanem nő a bejelentés nélkül foglalkoztatottak aránya, ahogy a munkabalesetek száma is – olvasható a Népszavában.

 A munkaügyi hatóság az ország öt megyéjében – Baranyában, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy és Veszprém megyében – minden nyár elején ellenőrzött cégnél talált valamilyen foglalkoztatással összefüggő jogi szabálytalanságot. A Pénzügyminisztérium munkavédelmi és foglalkoztatás-felügyeleti oldalára felkerült adatok szerint

országosan a vállalkozások 82 százaléka trükközik, de legalábbis hanyag, amikor a dolgozók jogait kellene betartani.


Általában nincs lista a ledolgozott munkaidőről, de változatlanul sok vállalkozás próbálja lenyelni a bérek után befizetendő járulékokat úgy, hogy egyáltalán nem, vagy a ténylegesen ledolgozottnál sokkal kevesebb időre jelenti be alkalmazottját. A feketén foglalkoztatott munkavállalók aránya nagyot nőtt a tavalyi 28 százalékhoz képest. Idén a vizsgálatokban érintett alkalmazottak 36 százaléka nem volt bejelentve és/vagy nem volt normális munkaszerződése. Az említett térségeken túl nagyon rossz a bejelentési és járulékfizetési fegyelem a fővárosban, Hajdú-Biharban és Borsodban, ugyanakkor javult Vas, Csongrád és Zala megyékben.

A legfejlettebb gazdasági térségben, ahol gyakorlatilag nincs szabad munkaerő, s a cégvezetők is tudják, hogy nem mindenre rávehető, kiszolgáltatott dolgozókkal van dolguk, ott csak 25 százalék a szabálytalanságok aránya.

A munkaügyi ellenőrök 2015 óta végzik el a vizsgálatot az évnek abban az időszakában, amikor a legtöbb embert foglalkoztatja az építőipar, a vendéglátás és a kereskedelem, mert éppen ez a kör az, ahol a legtöbb szabálytalansággal találkoznak. Idén például az építkezéseken dolgozók majdnem felének, 47 százalékának nem voltak rendben a papírjai. Csekély vigasz, hogy két éve még 58 százalék volt ez az arány.

 A mezőgazdasági idénymunkások egyharmada kapta bejelentés nélkül a pénzét, de amin az ellenőrök is megdöbbentek, a gépipari alkalmazottak közt kizárólag feketén foglalkoztatott dolgozókat találtak – igaz összesen 7 fő került be a vizsgált körbe.

Ezek az adatok azért igazán megdöbbentők, mert tavaly a kormány szigorított a rendszeren, s míg a válság után a hazai kis és középvállalkozások bejelentési és nyilvántartási lazaságait elnézte az állam, alig volt következménye a szabálytalanságnak és csak a visszaesőket büntette, 2018-ban már az először lefülelt cégek is kaphattak bírságot. Ami változatlan: ritka az ellenőrzés, kevés az ellenőr, vagyis sokat nyer az, aki nem fizet a dolgozók után, s ha véletlenül mégis bekerül a vizsgált körbe, egyszer kifizeti a bírságot. Egy ilyen közegben versenyhátrányba kerül, aki becsületes.

Egyre több a munkabaleset

Az utóbbi öt évben folyamatosan emelkedett a munkabalesetek száma, és ez a tendencia folytatódott 2019 első felében is. Az esetek többsége az 50 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalkozások munkaterületein történik.

Ugyanakkor a tavalyinál valamivel kevesebb, 32 ember halt meg Magyarországon munkabalesetnek számító körülmények közt. Sokan közúti tragédia áldozatai lettek, nyolcan leestek valamilyen állványról, ötöt áramütés ért, ketten mérgezést szenvedtek és hosszú az okok sora.

Ezeket a végzetes eseteket szinte mindig bejelentik a cégek, de még életveszélyes vagy súlyos, csonkolással járó baleseteknél is előfordul elvétve, hogy a munkavédelmi hatóságot csak a rendőrség értesíti a történtekről. A Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztályának héten megjelent adataiból az derül ki, a sokkoló esetek ellenére az építkezéseken nem egyszer alig védi valami a magasban dolgozó munkásokat, nem dúcolják alá a munkagödröket, árkokat akkor sem, ha a szélükön járnak el a teherautók. A jelentés kiemeli azt is, hogy egyre több a vírusok, baktériumok, gombák és paraziták okozta egészségkárosodás. A szakemberek állítják, hogy a klímaváltozás hatására nő a rovarok és rágcsálók által terjesztett fertőző betegségek száma is, s az ilyen esetek egyre gyakrabban jelennek meg a dolgozói panaszokban, miközben egész Európában a rákkeltő anyagok okozta rosszindulatú daganatok vezetik a munkahelyi hatások miatt bekövetkezett halálesetek statisztikáit.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!