A Semmelweis Egyetem Üllői úti tömbjében több műtőben péntek délután is bőven 30 fok feletti volt a hőmérséklet. A vezetőség mobilklímákat venne, de ez nem oldaná meg teljesen a problémát – írja a 24.hu.

A hőség miatt lett rosszul operáció közben a napokban az egyik alkalmazott a budai Kútvölgyi kórházban — írta meg a napokban a Magyar Hang. A lap az intézményt jól ismerő forrásai szerint a műtőkben évek óta nem működik a klímaberendezés, a felújítást arra hivatkozva halogatták, hogy hamarosan úgyis költözik a kórház. A nyári melegben a műtőben 31 fokot mértek, ami lámpák alatt 35 fok is lehet.

A Semmelweis Egyetem levélben közölte álláspontját. Eszerint valótlan az az újságírói értesülés, miszerint a Semmelweis Egyetem mintegy 40 klinikája közül több esetében is súlyos gondok vannak a műtők hűtésével. Ugyanakkor azt elismerték, hogy az egyetem klíma berendezéseinek karbantartása folyamatos; az elmúlt időszakban a meglévő egységek korszerűsítése mellett új légkondicionáló berendezések beszerzése történt meg az egyetem több klinikáján is.

A történet itt nem ért véget. A Magyar Hangnak az egyetem reakciója után a  dolgozók közül névtelen levelet írtak, amiben cáfolták a cáfolatot.
A levélben többek között azt írták, „a folyamatos karbantartást csak az SE érintett dolgozói és műtétre kerülő betegei nem észlelik, ahogy körbe kérdeztünk magunk körül és a többi felsorolt klinikán. A probléma sehol sem idén keletkezett, hanem bizonyos helyeken 3-4, máshol inkább 8-10 éve. Karbantartásról csak ígéretként lehet hallani, de enyhülést a műtő hőmérsékletében csak az ősz vagy egy markáns hidegfront hoz.”

Pénteken tovább folytatódott a klímaháború, a Magyar Hang legújabb információi szerint ugyanis semmit nem változott a helyzet az elmúlt napokban:

az SE Üllői úti tömbjében több műtőben péntek délután is bőven 30 fok feletti volt a hőmérséklet. 
Nem jobb a helyzet a Kútvölgyi Klinikai Tömbben sem, ahol nemrég a hőség miatt lett rosszul egy alkalmazott. A lap úgy tudja, hogy az intézmény vezetése tűzoltás gyanánt további mobilklímák beszerzését tervezi.

Ezekkel viszont az a probléma, hogy nem gondoskodnak a műtők levegőcseréjéről, azaz a steril körülmények nem biztosítottak és ezért növekszik a fertőzésveszély. Ráadásul nemcsak a műtőkben, de a frissen operált páciensek őrzőjében is fennáll ugyanez a probléma – írja a Magyar Hang, hozzátéve:

a Semmelweis Egyetem (SE) szakmai és gazdasági vezetése is elzárkózik attól, hogy érdemi tájékoztatást adjon például arról, mikor és mennyit áldozott, illetve áldoz az intézmény a szellőztető rendszerek karbantartására, cseréjére, korszerűsítésére, illetve milyen beszerzések zajlanak most és mi várható.

Forrás: 24.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!