Több mint negyedével csökkent a MÁV-START jegyvizsgálóit ért támadások száma. Idén április végéig 24 alkalommal ért inzultus ellenőrt az egy évvel korábbi 33 esethez képest – írja a Világgazdaság.

Bár csökkent a támadások száma, de még így is számos szóbeli inzultus és fizikai atrocitás éri a munkájukat végző jegyvizsgálókat, főleg a bliccelő vagy szabálysértő utasok részéről – derül ki az állami vasúttársaság közleményéből.

Idén május elejéig összesen 24 jegyvizsgáló szenvedett el valamilyen támadást

annak ellenére is, hogy alapesetben öt évig terjedő börtönbüntetést kaphat, aki közfeladatot ellátó személy sérelmére erőszakos bűncselekményt követ el.

 Az idei 24 esetből összesen 11 alkalommal fajult tettlegességig (ütés, lökés, karmolás, rúgás), amelyből egy eset nyolc napon túli sérüléssel járt. Hét esetben fordult elő tettleges becsületsértés, míg hat alkalommal verbális agresszió, fenyegetés áldozatai voltak a jegyvizsgálók. A bántalmazások idén
  • a Cegléd és Szolnok közötti vonalszakaszon 5,
  • a szobi, az újszászi vonalon, valamint a Cegléd és Szeged közötti vonalszakaszon 3-3;
  • a veresegyházi vonalon 2; míg más vonalakon 1-1 esetben fordultak elő.

A MÁV-START számos rendőrségi és polgárőrségi megállapodást kötött, biztonsági személyzetet, vasútőri kíséretet rendelt meg, biztonságtechnikai beruházásokat valósított meg. Évente csaknem 80 ezer vonatot vagyonőri személyzet, 14 ezer vonatot pedig rendőrök kísérnek.

Érezhetően pozitív eredményt hoztak a jegyvizsgálókat ért erőszakos cselekményekkel (például ellenőrzések közbeni bántalmazással vagy azzal való fenyegetéssel) szemben a pályaudvarokon elhangzó hangos figyelemfelhívások, arról hogy

a jegyvizsgálók közfeladatot ellátó személyek, ezért az őket ért támadások a Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekménynek minősülnek és szigorúan büntetendők.

A vasúttársaság jegyvizsgálói védelmében a jegyellenőrző készülék segélykérő (S.O.S.) funkcióval bővült, aminek segítségével az adott vonaton szolgálatot teljesítő kollégák probléma esetén gyorsan tudják riasztani a fedélzeten utazó vagyonőrt, a többi jegyvizsgálót, a mozdonyvezetőt vagy az üzemirányítókat.

E mellett saját biztonságuk, az utasok és vagyontárgyaik védelme érdekében

március végétől testkamerát viselnek a Mátészalkát érintő vasútvonalakon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálók,

további testkamerák beszerzése pedig folyamatban van, melyeket várhatóan ősztől vehetnek használatba a jegyvizsgálók Budapest elővárosaiban és országszerte több vasútvonalon.

Forrás: Világgazdaság


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ