Szorongás, tagadás, nem létező szabadidő: sok jele van annak, ha valaki annyit dolgozik, hogy az már ártalmas, de nem mindig egyértelmű, mi az, amit munkamániának hívunk – írja Forbes.

Nehéz lefordítani magyarra az angol workaholism szót, ebben a cikkben az egyszerűség kedvéért munkamániának vagy munkafüggőségnek hívjuk, még ha kevésbé is adja vissza, mit takar a jelenség. Bár a munkamánia kifejezéssel sokszor dobálózunk könnyelműen, egy valós függőségről van szó, ami gyakran kihat a mentális és fizikai egészségünkre is. A Business Insider felkért egy fizioterapeutát, Ana Jovanovicot, hogy elmondja, milyen jelekre érdemes figyelnünk, ha munkamániára gyanakszunk.

1. Feszültség és szorongás

A munkamánia egyik tünete, hogy a munkamániás illető a munkát (mint cselekvést) megnyugtatónak, jelentéssel bírónak találja, és

bűntudatot, nyugtalanságot, tehetetlenséget érez, amikor épp nem dolgozik.

Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy szereti, amit csinál, Jovanovic szerint a munkamániások gyakran gyűlölik a munkájukat, de nem tudnak nem dolgozni, időpazarlásként élik meg, amikor nincs semmi. Bár egyébként sincs sok szabadidejük, ritkán engedik meg magának, hogy kiélvezzék azt a kevéske időt is, amit egyébként munka nélkül töltenek.

2. A munka az első

Karácsony van? Nem számít. Nagycsaládi vacsora? Felejtsd el. Beteg vagy? Kit érdekel?

Jovanovic szerint gyanús jel lehet, ha mindig a munka az első:

egy munkamániás számára nem dolgozni még nehezebb, mint dolgozni.

Nem bánja, ha a munka oltárán az egészségét is feláldozza, de könnyen előfordul az is, hogy lenézik azokat, akik a magánügyeiket a munka elé helyezik. (Arról nem is beszélve, hogy gyakran nem is igazán barátkoznak másokkal, se a munkahelyen, se azon kívül.)

3. Nincs idő semmi másra

A szabadidő kifejezést munkamániások nem ismerik.

Folyamatosan elérhetőek a kollégák számára, és bármikor képesek visszazökkenni „dolgozósba”, ha kell.

A szabadidőt munkával kapcsolatos eseményekkel vagy történésekkel töltik ki, és nem jut idő a barátokra, családra, hobbikra és saját magukra. Jovanovic külön kitér a munkamániás főnökökre: az ilyen vezetők például előszeretettel alakítanak ki olyan rendszert, ahol mindig szükség van rájuk. Nem fordítanak időt és energiát arra, hogy a csapatuk nélkülük is meglegyen, nincs mikromenedzsment, nem delegálnak, és nem bíznak túl sokat a kollégákra.

4. Tagadás

Mint a legtöbb függőség, a munkamánia esetében is nehéz felismerni, hogy valós problémáról van szó, azaz egy munkamániás emberek ritkán vannak tudatában a függőségüknek. Gyakran előfordul, hogy a körülményekre fogják a túlzásba vitt erőfeszítéseket (lusta kollégák, előléptetés iránti hajsza, vagy csak úgy általában „túl sok a dolog”). Pedig a háttérben Jovanovic szerint sokkal nagyobb problémák állhatnak:

A túlzásba vitt munka a társadalmilag elfogadott módja annak, hogyan fojtsuk el, ha az élet más területein vannak komoly problémáink.

5. Boldogtalanság

Az, ha valaki szenvedéllyel szereti a munkáját, és sok energiát fektet abba, amit csinál, nem jelenti, hogy munkamániás. Jovanovic szerint ugyanis a munkamániások boldogtalanok.

Kényszeres igényük van arra, hogy szélsőségesen sokat dolgozzanak, de nem a munkában rejlő öröm hajtja őket, hanem hogy ellensúlyozzák a nem dolgozással járó negatív érzelmeiket.

Bár gyakran tűnhet úgy, hogy a munkamániából nincs kiút, Jovanovic szerint van néhány mód arra, hogy beazonosítsuk, ha baj van. Jó ötlet lehet szerinte, ha visszajelzést kérünk a kollégáinktól a viselkedésünkkel kapcsolatban, mint ahogy az is, ha programokat szervezünk a munkaidő végére (így biztosíthatjuk, hogy valóban pontot teszünk a nap végére). Olvasni, zenét hallgatni pedig sosem árt. Jovanovic szerint minden, ami inspirálásra vagy önelemzésre késztet, hasznos lehet, végső szükség esetén pedig ne féljünk szakmai segítséget kérni.

Forrás: Forbes