Kevés szó esik a gazdaság kifehérítése mellett arról, hogy mit lehetne kezdeni a munkakörülmények (benne a munkavállalók jogainak védelmével) javításával. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy milyen változás látszik az állami ellenőrzési rendszer működésében.

A munkaügyi ellenőrzés rendszere elvileg kettős feladatot lát el. Egyrészt megpróbálja kiszűrni azokat a foglalkoztatókat, akik a jogszabályok megkerülésével csökkenti a közterheiket, ezáltal az állam működtetésének terheit áthárítják más adózókra. A másik feladata az, hogy

védje a munkavállalókat a munkáltatói visszaélésekkel szemben.

Ez utóbbi még akkor is igaz, ha bizonyos jogszabálysértések esetén a munkavállaló ténylegesen tud(hat) arról, hogy nem legálisak a foglalkoztatásának körülményei. Ugyanis sok esetben a dolgozó, ha fel akarna ez ellen lépni, akkor sem tudna igazán.

Az állam a hatósági ellenőrzéseken keresztül gyakorol nyomást a cégekre. Ez azonban nem működik, ha a foglalkoztatók úgy érzik, hogy kicsi az esélye annak, hogy belekerüljenek egy ellenőrzésbe.

Egyre kevesebb céget ellenőriznek

A KSH adatai szerint 2018 decemberében 1,4 millió vállalkozás volt, ahol legalább 1 főt foglalkoztattak.

2018 első három negyedévi tényadatai alapján számolva ennek a foglalkoztatói körnek az 1,2 százalékánál volt csupán ellenőrzés.

A gazdasági válság kitörésének évében (2008-ban) ez az arányszám még 3 százalék volt. Tíz év alatt tehát jelentősen csökkent annak a valószínűsége, hogy egy cég bekerül az állami hatóság látókörébe - állapították meg a Policy Agenda kutatói.

A csökkenés a munkavállalókat is érintette. Holott ennek az állami ellenőrzési funkciónak társadalmi szempontból az a feladata, hogy mérsékelje a dolgozók kiszolgáltatottságát. Márpedig ez az ellenőrzési funkció csökkent: amíg 2008-ban még a dolgozók 8,6 százalékát foglalkoztatták olyan cégnél, amelyet vizsgáltak, 2018-ra ez az arány lecsökkent 1,6 százalékra.

Az is nyilvánvaló, hogy a szabálytalan foglalkoztatás szempontjából a leginkább érintett cégek a néhány főt foglalkoztató kisvállalkozások. Ugyanakkor nem csak ezeknek kellene lenni az ellenőrzések célpontjának.

Az állami hatósági ellenőrzések statisztikájából nem olvasható ki, hogy mely létszám-kategóriákban voltak ellenőrzések, de az átlagos foglalkoztatói méret jelentősen csökkent. Miközben 2008-ban még az egy ellenőrzött munkáltatóra 9 munkavállaló jutott, 2018-ban már csak 4. Azaz az ellenőrzések súlypontja áttolódott a mikro, vagy kisvállalkozásokra, és még a darabszámuk is jelentősen csökkent.

És mi van a túlórával?

Szemléletes példa a munkaügyi ellenőrzés szükségességére a túlóra ellenőrzése.

A 2018 végén elfogadott Munka törvénykönyve módosítás felhívta a figyelmet a túlmunka kérdésére.

Papíron alig túlórázik a magyar munkavállaló. Legalábbis a 2016-os egyéni bér- és kereset statisztikai adatok alapján a versenyszférában csupán a dolgozók 17 százaléka túlórázott, míg a közszféra esetében ez az arány 7 százalék volt.

Ugyanakkor 2012 és 2018 között 143 ezer dolgozó esetében állapították meg, hogy a munkaidő-nyilvántartás vezetésével problémák voltak. Ez a vizsgált munkavállalói létszám 20 százalékát jelenti.

Bár ez alapján nem lehet azt állítani, hogy a teljes foglalkoztatotti kör ötöde érintett lenne, hiszen a munkaügyi ellenőrzés sokszor a kritikus, a visszaélések szempontjából fertőzött ágazatokra koncentrál. Jól mutatja azonban azt, hogy milyen mértékű a probléma. Amennyiben nincs szoros ellenőrzés alatt ez a kérdés, akkor valójában mindegy, hogy milyen túlóra- és munkaidőszabályok vannak, hiszen ennek be nem tartása kis eséllyel von szankciót maga után - olvasható a friss elemzésben.

Forrás: napi.hu