Az építőipari cégeknek a munkabalesetek megelőzése érdekében gépeik korszerűsítésével párhuzamosan a dolgozóik munkavédelmi képzésére is nagy hangsúlyt kell helyezniük, különösen igaz ez a mikro- és a kisvállalkozásokra - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke "A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése az építőiparban" című projekt zárásán csütörtökön Budapesten – írja a Profitline.

Koji László hozzátette, a projekt egyfajta tájékoztató kampányként szolgált, amelyben a pályázat megvalósítói rendezvényeken és képzéseken ismertették a munkavédelem, a munkahelyi egészség és biztonság fontosságát, illetve munkavédelmi tájékoztató kiadványokat is készítettek.      

A rendezvényeken, valamint a képzéseken, amelyeket Debrecenben, Kecskeméten, Székesfehérváron és Zalaegerszegen tartottak, körülbelül 1000 építőiparban tevékenykedő munkáltatóval és munkavállalóval kerültek kapcsolatba.   

Koji László szerint ezt a típusú munkavédelmi tájékoztató kampányt minden évben meg kellene tartani. Mindezt azzal indokolta, hogy

2018-ban az első háromnegyed évben sem csökkent az építőiparban bekövetkezett súlyos és halálos balesetek száma.    

A Pénzügyminisztérium munkavédelmi főosztályának jelentése szerint 2018. első háromnegyed évében az építőiparban 609 munkabaleset történt, ezek közül 17 volt halálos kimenetelű. Nemzetgazdasági szinten a vizsgált időszakban 16 227 munkabaleset történt, amelyek közül 56 végződött halállal.       

A szakszövetség elnöke szerint a munkabalesetek azzal magyarázhatóak, hogy az építőiparnak az elmúlt 2 évben 50 százalékkal nőtt a teljesítménye és 80 ezer emberrel többet foglalkoztat, mint 2013-ban, amikor az ágazat foglalkoztatási mélyponton volt. Ráadásul az ágazatba érkezett 80 ezer ember többsége korábban egyáltalán nem állt kapcsolatban az építőiparral, azaz a legalapvetőbb munkavédelmi szabályokat sem ismerik. Ezen felül a cégek által használt elöregedett, sérült gépek is problémát jelentenek.    

Koji László, az építőipar helyzetéről megjegyezte, ma Magyarországon 101 ezer építőipari vállalkozás működik, 98 százalékuk pedig mikrovállalkozás.

Mindez azért fontos, mert a tájékoztató kampány ideje alatt gyűjtött tapasztalatok szerint pont a mikro- és a kisvállalkozóknál szerezték a legtöbb negatív tapasztalatot, amelyek főként abból fakadtak, hogy sem a munkaadó sem a munkavállaló nem ismerte a munkavédelmi előírásokat.      

A szakszövetség elnöke felidézte, "A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése az építőiparban" című projekt az ÉVOSZ, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével, valamint az Építő-, Fa-, és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségével közösen konzorciumi formában valósult meg. A konzorciumi tagok a projektet, amely 2017. szeptember 1-jétől és 2019. február 28-ig tartott, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban elnyert 77,56 millió forint vissza nem térítendő európai uniós forrásból valósították meg.

Forrás: Profitline

 


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ