Az irodai dolgozók nagy többsége a billentyűk ütögetésén és az egér tologatásán kívül szinte semmi mozgást nem végez. Órákon át merev testtartással, szinte mozdulatlanul ülnek a gép előtt a monitorra meredve. Ez persze rendkívül kedvezőtlen hatással van az egészségre. A hazai munkáltatók legtöbbje nem foglalkozik az ilyen jellegű problémákkal, de azért akadnak példa­értékű törekvések – írja a szoljon.hu.

Az irodában, mondhatnánk, kényelmes munka folyik. Hiszen ülni kell, legritkább esetben van szükség lótás-futásra. Egy-egy nagyobb munka, sürgősebb projekt viszont lényegében egész napra a székükhöz láncolja a dolgozókat.

Jellemzően ilyenkor még azt is halogatják, hogy kiszaladjanak a mosdóba, vagy egy-egy kávé elkortyolgatásának idejére elszakadjanak a géptől – ha tehetik, inkább hozatnak mással.

Később aztán már akkor sem szívesen állnak fel a monitor mellől, ha az aktuális feladatok mennyisége ezt épp megengedné. Inkább híreket olvasnak, ránéznek a közösségi oldalakra lazításként, de még ebédjüket is egyre inkább a gépnél ülve fogyasztják el.

A szellemi munka is fáraszt, így estére már úgy nem marad energia, de főleg kedv és elszántság nincs beiktatni egy kis sportot.

Az állóképesség pedig hanyatlásnak indul, ami oda vezet, hogy még kevésbé lesz kedve az embernek felállni a székről, ha nem feltétlenül muszáj. A mozgásszegény életmód, a napi stressz aztán előbb-utóbb érezteti hatását, jön az „itt fáj, ott fáj”, húzódik a nyak, a váll, a derék…

Szolnokon a Civil Infor­mációs Centrumban azonban példaértékű kezdeményezés indult egyik, március óta náluk tevékenykedő kollégájuknak köszönhetően. A vezetőség teljes támogatásával bevezették ugyanis a mindennapos munkahelyi tornát.

Kari Erzsébet korábban mozgásstúdióban dolgozott, így ismeri az irodai munkák nyomán jelentkező egészségügyi panaszokat. Előző munkahelyén össze is állítottak egy edzésprogramot, igaz, gépekkel, de ezek a mozgásformák nagyon jól adoptálhatók bárhol, bárki számára könnyen kivitelezhető gyakorlatokká.

Ötletét munkatársai örömmel fogadták, és immár közel egy hónap­ja mindennap rászánnak tíz percet, fél órát, hogy Erzsébet útmutatásával átmozgassák tagjaikat. Hajlások, lábemelések, szemtorna, hasizomgyakorlatok képezik az edzésprogram alapját.

– Ez a speciális mozgásforma nem kíván különösebb eszközöket, labda, gumipók és szék kell hozzá csupán. A kollégák nagyon lelkesek, hihetetlen a kitartásuk, ez nekem is erőt ad a továbbiakhoz. Nagyon lelkiismeretesen végzik a gyakorlatokat – hangsúlyozta Kari Erzsébet.

– Én már le is fogytam egy kicsit, és az a jó, hogy könnyebben szállok be az autóba, könnyebb tekernem a biciklimet – ecsetelte Pusztafalvi Ibolya a napi mozgás pozitívumait.

– Amióta tornázunk, azóta leszoktam a kávéról, a mozgás nagyon energikussá tesz. Észreveszem, hogy torna után sokkal jobban teljesítek. Főnököknek is ajánlom! – hangoztatta Fülöpcsei Judit.

– Abszolút pozitív eredménye a tornának, hogy már a munkaidő végén sem fájdul meg a hátam. Korábban voltak ilyen problémáim, de teljesen megszűntek – örvendezett Gráner Alexandra.

Földi Tímea is nagyon megkedvelte a tornát, mint monda, sokkal mozgékonyabb azóta, és nagyon hiányolná a mozgást, ha egy nap is kimaradna.

– Nekem elsősorban a tartásomon és az erőnlétemen javított a torna. Sajnos gerincproblémákkal küzdöm, de azóta sokkal könnyebb az ülés és a mozgás a mindennapokban – számolt be róla Kiss Anett is.

Dr. Molnár Beáta, a Civil Információs Centrum vezetője teljes mértékben támogatja a munkatársai ezen törekvését.

– A napi szintű frissítő és speciális torna, úgy gondolom, nagyon jó kollegiális kezdeményezés. A munka­vállalók ezáltal frissebbek, jobban terhelhetők, úgymond többet tudnak dolgozni. Máris észrevehető a hatás, jobb a kedvük is – foglalta össze a vezetőként tapasztaltakat.

Bár ő még nem tudott időt szakítani a napi mozgásra, szándékában áll majd csatlakozni a lelkes kis csapathoz.

„Csodás” változást tapasztaltak a munkatársak

– Mindenki azt kérdezi, hogy miért nincsenek csodák az életükben. A Civil Házban azonban mindennap történik. A dolgos hétköznapok közepette mindennap 10 perc tornát iktattunk az életünkbe, melynek hatására egyre növekszik életerőnk, munkakedvünk – adtak hangot véleményüknek közösen a lelkesen tornázó irodai dolgozók.

Lelkesedésük azért is dicséretes, mivel korábban egyikük sem űzött semmilyen mozgásformát vagy sportot.

– Reméljük, követendő példaként más munkahelyeken is felismerik, milyen fontos a mozgás az életünkben.

Van lehetőség változtatni élet­módunkon, ha kellő kitartás és elszántság, valamint újítani akarás jellemzi a munka­helyi légkört.

Forrás: szoljon.hu