Enyhe javulás tapasztalható a munkavédelmi szabályok betartásában az első félévben az előző év azonos időszakához képest Magyarországon, az ellenőrzött 7936 munkáltató 78,3 százalékánál, 2016 első félévéhez viszonyítva 6,3 százalékponttal kevesebbnél találtak szabálytalanságot az ellenőrök - ismerteti jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztálya a tárca honlapján.

Az ellenőrök az év első hat hónapjában 226 esetben, összesen 84,37 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki. Az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzésénél 116 868 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és az ellenőrzött dolgozók 69,0 százalékánál tapasztaltak szabálytalanságot. Ez az arány 2,1 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbi (66,9 százalék) adathoz képest - derül ki a jelentésből.

A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 31,1 százalékának súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia. Ez az arány szinte azonos a 2016 első félévében mért 30,1 százalékkal.

Az ellenőrzések elsősorban az építőipar, a feldolgozóipar, a gépipar, a mezőgazdaság, az egészségügyi, szociális ellátás és a bányászat területére irányultak, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb és súlyosabb is. Az összes intézkedés 57,7 százaléka munkavédelmi, 28,5 százaléka munkabiztonsági, 13,8 százaléka pedig munkaegészségügyi intézkedés volt - ismertették.

A jelentés szerint a munkáltatói mulasztások 7,35 százaléka a villamosbiztonsági hiányosságokból, 7,13 százaléka pedig a nem megfelelő munkaeszközök biztosításából adódott. Intézkedniük kellett a felügyelőknek még a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegése és a munkavédelmi ismeretek hiánya miatt is, az összes eljárás 6,2 százaléka, illetve 5,8 százaléka volt ilyen.

2017 első hat hónapjában a munkavédelmi hatóság 69 esetben szabott ki közigazgatási bírságot, több mint 84 millió forint értékben, 67 esetben pedig eljárási bírság megfizetésére kötelezte a munkáltatókat 4,96 millió forint értékben - tették hozzá.