Mindent megtesz azért, hogy a dolgozói számára a rendkívüli hőségben elviselhetőbb legyen a munkavégzés – állítja a BKV. Például engedi, hogy a nők ne kössenek kendőt, a férfiak pedig nyakkendőt – olvasható a HVG cikkében.

Ahogy korábban megírtuk, az egyik szakszervezet rendkívüli intézkedéseket vár a BKV-tól és a Volántól a szokatlan hőségben. Például a menetrend időszakos felfüggesztését, vagy az első ajtós felszállási rendszer átmeneti szüneteltetését. Úgy vélik, ettől jobb lenne a sofőrök komfortérzete. Jelenleg ugyanis  egyes járatokon embertelen körülmények között kell dolgozniuk, bizonyos végállomásokon ugyanis nincs szociális helyiség, így  a tűző napon álló buszban ülve kell várakozniuk a következő fordulójukra.

A BKV a felszólításra válaszul kiadott közleményében most azt írta, az elmúlt évek során kiemelt figyelmet fordítottunk a munkakörülmények javítására, ezen belül a végállomási tartózkodók csaknem teljes körű klimatizálására. A tartózkodókban hűtött italt biztosítunk járművezetőink számára, ezen felül a palackos ásványvíz és citromlé kiosztása is folyamatos. 

Emellett „hőleváltási” rendszerrel végzik a dolgozók ellátását, illetve szükség esetén leváltását. Ez azt jelenti, hogy a hőségriasztás ideje alatt a sofőrök részére biztosítják a félreállás, leváltás lehetőségét. 

Sőt – írják – azt is lehetővé tették, hogy nyáron a dolgozók könnyített formaruhát viseljenek. Ez annyit tesz, hogy a nőknek a kendő, a férfiaknak pedig a nyakkendő viselése nem kötelező, illetve bermuda nadrágban mehetnek dolgozni.

Forrás: HVG