A borvidékeken már javában tart a szüret, ahol számítani kell a munkaügyi ellenőrökre. Általában nagy arányban találnak jogsértést – írja a teol.hu.
A megyei kormányhivatalban kérdésünkre elmondták, tavaly a foglalkoztatási főosztály munkatársai 606 esetben tartottak munkaügyi ellenőrzést, ebből 17 alkalommal mezőgazdasági ágazatban működő munkáltatónál. Az ellenőrzések eredményeképpen feketefoglalkoztatással, valamint munka- és pihenőidővel, munkaidő-nyilvántartással, munkabérrel kapcsolatos szabálytalanságokat állapítottak meg.
Müller Ingrid, a sajtóosztály kabinetvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy szüret idején is ellenőrzik a mezőgazdasági foglalkoztatókat. Feketefoglalkoztatás esetén – ha a munkáltató a Kkv. törvény hatálya alá tartozik, és az ellenőrzést megelőző három éven belül az ellenőrök semmilyen jogsértést nem állapított meg nála – figyelmeztető határozat kerül kiadásra. Amennyiben az előző feltételek nem állnak fenn, úgy minden ilyen esetben munkaügyi bírságot szabnak ki. Rokon, barát szívességi munkavégzés keretében (ellenérték nélkül, segítségképpen) bejelentés nélkül végezhet munkát, azonban a szívességi munkavégzés feltételeinek fennállását a munkaügyi felügyelők valamennyi ellenőrzés során vizsgálják.
Az adóhivatal ellenőrei is járják a megyét, hiszen az alkalmi munkavállalás egyre inkább teret nyer Tolnában is. Évek óta rendszeresen ellenőrzik a munkáltatókat, munkavállalókat. Az adózás rendjéről szóló törvényben foglaltak szerint ugyanis: „Az adózót 1 millió forintig terjedő mulasztási bírsággal kell sújtani, ha be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott." Tavaly megyénkben 534 foglalkoztatotti ellenőrzést végeztek a NAV munkatársai. Az esetek közel 7 százalékában (36) derült fény a foglalkoztatóra vonatkozó bejelentési kötelezettség elmulasztására, ezek közül 19 „rendes" munkaviszonyt, 17 egyszerűsített foglalkoztatást érintett, mondta Mózsik Szilvia, a megyei igazgatóság sajtószóvivője.
A szabályos foglalkoztatásnak nem mindig örülnek a munkáltatók. Nem csak amiatt, hogy így nekik is kell még plusz költséget fizetni minden egyes alkalmi munkás után – sőt a következő hónap 12-ig ismét jelentést kell készíteni róluk az adóhivatal felé –, de sokan úgy tartják, jelenleg túlbonyolított a bejelentési rendszer. A napszámos munkavállalókat ugyanis mindennap be kell jelenteni, ami óriási adminisztrációs teher nagyobb számú alkalmi munkás foglalkoztatásánál, mondta egy megkérdezett agrárvállalkozó. A napi bejelentést nem lehet megúszni, hiszen van, hogy az emberek cserélődnek, vagy másnap esik az eső, és elmarad a munka, így előre nem lehet beirogatni egy hétre ugyanazt a csapatot.
Forrás: teol.hu