A próbanap fogalma általánosan elterjedtnek számít a munkavállalók körében. A közvélekedés szerint lehetőséget teremt arra, hogy a munkáltató próbára tegyen egy jelöltet és csak utána döntsön arról, hogy alkalmazza-e vagy sem. Azonban érdemes jogi szempontból is megvizsgálnunk ezt a kérdést – írja a cvonline.hu.

Az emberek a munka megszerzéséhez alapvető feltételként tekintenek a próbanapra, sőt többen még azt is elfogadottnak vélik, ha az aznapi munkavégzést nem fizeti ki számára a munkaadó. Leginkább a kiskereskedelmekben és a vendéglátásban alkalmazzák, de más területeken is előfordulhat, hogy már az interjú során vagy azt követően próbanapra hívják be a jelöltet.

Jogi szempont

Fontosnak tartjuk tisztázni, hogy a jog nem ismeri el a próbanapot, amiért nem jár fizetés.

A Munka Törvénykönyve (1992. évi XXII. törvény) 76§ (1) és (2) bekezdései kimondják, hogy: „Munkaviszony munkaszerződéssel jön létre, és a munkaszerződést írásba kell foglalni. A munkaszerződés írásba foglalásáról a munkáltató köteles gondoskodni. Az írásba foglalás elmulasztása miatt a munkaszerződés érvénytelenségére csak a munkavállaló – a munkába lépést követő harminc napon belül – hivatkozhat.” Ha a munkavállaló megegyezik a munkáltatóval, akkor a munkába lépés előtt kötelesek szerződést írni. Ezzel kerülhető el a fekete- és az ingyenmunka is.

Próbaidő van, nem pedig próbanap

Az alkalmazott csak abban az esetben állhat munkába, ha már létezik munkaszerződés, amelyben a próbaidőre vonatkozó szabályok le vannak fektetve. Ez nem csak a munkaadó számára jelent biztosítékot, hanem a dolgozóknak is biztosítja ugyanazt a jogot, hogy akár már az első nap után felmondják a szerződést. A munkavállalók az írásos megegyezés által biztosak lehetnek benne, hogy kifizetésre kerülnek, bármennyire is rövid legyen a munkavégzés. Ha egy cég szerződés nélküli próbanapra szeretne behívni minket, akkor nyugodtan hivatkozzunk a megfelelő jogi rendelkezésre, hiszem már a kezdetektől megillett minket a szerződés. Ennek értelmében már az első napunkon is a próbaidőnket töltjük, ami beleszámít a törvény által előírt három hónapos próbaidőbe, amelyet új munkavállalóként kötelesek vagyunk letölteni.

Legyünk óvatosak!

Ne hagyjuk, hogy ingyen dolgoztassanak minket egy adott cégnél, hiszen az a vállalat, amelyik már az első nap folyamán nem tartja be a munkajogi előírásokat, nagy valószínűséggel a későbbiekben sem lesz tekintettel a szabályzatra. Ezzel a hozzáállással előfordulhat, hogy a későbbiekben még több juttatástól esünk el.

Forrás: cvonline.hu