A munkaviszony jellegű jogviszonyokban a felek által egymásnak okozott károk megtérítésénél általában érvényesülő alapelv a gyengébb fél, a munkát végző személy védelme. A munkajogi felelősség aszimmetrikus: míg a munkavállaló kárfelelősségének mértéke vétkességétől függ, szubjektív alapon felel, addig a munkáltató felelőssége objektív, vétkességtől függetlenül fennáll. A munkajogi kárfelelősség eme legfőbb alapelve érvényesül a közszféra munkajogában is. A munkajog.hu cikkében párhuzamosan tekintjük át a közalkalmazotti és a közszolgálati (kormányzati szolgálati) jogviszonyban érvényesülő kárfelelősséget.

A foglalkoztatott károkozása

A kormánytisztviselő, köztisztviselő, közalkalmazott által a munkáltatónak okozott károkért való felelősség alapesetben tehát szubjektív. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) 160. § (1) bekezdése alapján a közszolgálati tisztviselő a jogviszonyából eredő kötelezettségek megszegéséért – a fegyelmi felelősségen túlmenően – a munkajogi szabályok szerint kártérítéssel tartozik, amennyiben a szabályszegés miatt kár következik be. A közalkalmazottak esetében ugyanezt a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 83. § (1) bekezdése alapján a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 179. § (1) bekezdése mondja ki. A közszolgálati tisztviselő, közalkalmazott a jogviszonyából származó kötelezettségének megszegésével okozott kárt akkor köteles megtéríteni, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Látható tehát, hogy a munkajogi kárfelelősség fennállásának öt tényezője: a kár tényleges bekövetkezése, a kár és a károkozó magatartása (mulasztása) közötti ok-okozati összefüggés, illetve, a károkozó felróhatósága, a jogviszonyból származó kötelezettség megszegése (jogellenes magatartás) és a jogviszony fennállása. E tényezők mindegyikét a munkáltatónak kell bizonyítania.

A vétkesség – a foglalkoztatott tudati viszonya a károkozó magatartáshoz – a kártérítés mértéke megállapításánál bír jelentőséggel. A szándékos és a súlyosan gondatlan károkozás ugyanis mindkét törvény szerint a teljes kár megtérítését eredményező felelősséget von maga után, az enyhébb gondatlansággal okozott károk esetén pedig a közalkalmazott kártérítési felelőssége négyhavi távolléti díja, a közszolgálati tisztviselőé pedig négyhavi illetménye erejéig áll fenn [Mt. 179. § (3) bekezdés, Kttv. 160. § (3) bekezdés]. Megjegyzendő, hogy a súlyos gondatlanság fogalmát a Kjt. 81. §-a korábban meghatározta – ide tartozott a munkáltató gazdálkodására vonatkozó szabály súlyos megsértése, az ellenőrzési kötelezettség elmulasztása vagy hiányos teljesítése, illetve az utasított figyelemfelhívása ellenére kiadott utasítással okozott kár –, ám a Kjt. e rendelkezése 2012. július 1-jével hatályon kívül került. A gondatlanság foka tehát az adott eset összes körülményei alapján dönthető el. Ezt támasztja alá az egykori Legfelsőbb Bíróság BH2005. 370. számú döntése is, melynek érvelése szerint a súlyos gondatlanság az ügy összes körülményei alapján ítélhető meg. Ha az eset körülményei alapján a munkavállalónak nyilvánvalóan fel kellett ismernie a cselekménye súlyosan szabálytalan voltát, a feltűnő közömbösséggel elkövetett magatartás súlyosan gondatlannak minősülhet.

Mindkét jogviszonyban tilos a károkozáskor előre nem látható, továbbá a munkáltató által vétkesen okozott vagy enyhíteni mulasztott károknak a foglalkoztatottra való terhelése. A Kttv. ezzel kapcsolatosan értelmező rendelkezést is megfogalmaz: ha a közszolgálati tisztviselő a munkáltató utasításának következményeire a munkáltató figyelmét előzetesen felhívta, ez utóbb mentesíti őt az alól, hogy a bekövetkezett kárt az ő terhére írják [Mt. 179. § (4) bekezdés, Kttv. 160. § (4)–(5) bekezdés]. A Kttv. 78. § (4) bekezdése ugyanis a közszolgálati tisztviselő kötelességévé teszi azt is, hogy az utasítást adó figyelmét felhívja arra, ha kiadott utasítása végrehajtása jogszabályba vagy a munkáltató által kiadott normatív utasításba ütközne, vagy számolni lehet azzal, hogy teljesítése kárt idézhet elő, illetőleg, ha az utasítás az érintettek jogos érdekeit sérti.

A kárfelelősség alól a foglalkoztatott méltányosságból is mentesülhet, de soha nem teljesen, csak részlegesen. Az erre alapot adó körülmények között az Mt. 190. §-a a felek vagyoni helyzetét, a jogsértés súlyát, a kártérítés teljesítésének következményeit sorolja fel, a Kttv. 166. §-a ehhez hozzáteszi a károkozó cselekménnyel összefüggő feladat-végrehajtás sürgősségét is, amiből következtetni lehet a közszolgálati tisztviselők munkavégzésének tipikus körülményeire.

Előfordulnak olyan szabályok minkét törvényben, amelyek a vétkességi kárfelelősség fent ismertetett rendjéhez képest kivételesek. Így a Kjt. 82. §-a a vezető megbízású, munkakörű közalkalmazottra vonatkozóan írja elő, hogy – kizárólag a vezetői tevékenységének keretében okozott – károkért akkor is teljes mértékben felel, ha csak gondatlan volt. A jogellenes jogviszony-megszüntetésért pedig hat havi távolléti díj összegéig terheli a felelősség. A Kttv.-ben ehhez hasonló, csak a vezetőkre vonatkozó szigorúbb kárfelelősségi előírás nincsen. A Kttv. azonban 2014. december 12-től kiegészült a polgármesterek kárfelelősségével kapcsolatos szabályokkal (Kttv. 225/G. §), ezek az előírások pedig differenciáltabbak, mint a közszolgálati tisztviselők kárfelelősségére vonatkozó általános előírások. Teljes kártérítést a polgármestereknek csak szándékos károkozás esetén ír elő a törvény. Gondatlanság esetén a kártérítés felső határa kéthavi illetmény vagy tiszteletdíj; négyhavi pedig akkor, ha a kárt a gazdálkodásra vonatkozó szabályok súlyos megsértésével, az ellenőrzési kötelezettség elmulasztásával vagy hiányos teljesítésével, a hatósági intézkedésre vonatkozó jogszabályok megsértésével okozta a polgármester, vagy az olyan, jogszabályba ütköző utasítása teljesítéséből keletkezett, amelynek következményeire az utasított előzőleg felhívta a figyelmét.

Ha több foglalkoztatott együttesen okozta a kárt, mindkét törvény elsődlegesnek a vétkességük arányát tekinti abból a szempontból, hogy közöttük a kárviselés hogyan oszlik meg. Ennek igazából akkor van jelentősége, ha van közöttük olyan, aki szándékosan okozta a kárt, hiszen azt teljes kárfelelősség terheli, s a gondatlanok ez alapján elvileg akár mentesülhetnek is a kárviselés alól. Ha az előzőek alapján a kárelosztás megnyugtatóan nem állapítható meg (elsődlegesen azért, mert a károkozók vétkességének szintje azonos volt), a közrehatásuk aránya veendő figyelembe, azaz az a körülmény, hogy melyikük magatartása járult hozzá a kár nagyobb részének bekövetkezéséhez. Ha ez is kibogozhatatlan, akkor egyenlő arányban kell viselniük az okozott kárt [Mt. 181. § (1)–(2) bekezdés, Kttv. 163. § (1) bekezdés].

Objektív foglalkoztatotti kárfelelősséget is ismer a munkajogi szabályozás, két formája a megőrzési és a leltárfelelősség.

A megőrzési felelősség a megőrzésre visszaszolgáltatási kötelezettséggel átadott, a foglalkoztatott által állandóan őrizetben tartott, kizárólagosan használt vagy kezelt dolgokban bekövetkezett hiányért terheli a foglalkoztatottat. A felelősség mértéke vétkességtől független, és a teljes kárra kiterjed. Ennek alapja az, hogy biztosított, a foglalkoztatotton kívül más nem férhet hozzá a dologhoz; ha ez a feltétel nem biztosított, a felelősség nem állhat fenn. A felelősség alóli mentesüléshez azt kell bizonyítani, hogy a kárt elháríthatatlan külső ok okozta. A szabályozás a két törvényben nagyrészt azonos (Mt. 180. §, Kttv. 161. §), a két normaszöveg pontos összevetéséből azonban kitűnik, hogy míg az Mt. kifejezetten a közalkalmazott részéről elháríthatatlan okot emeli ki, addig a Kttv. csak általában beszél elháríthatatlan okról. A megkülönböztetésnek érdemi jelentősége valójában nincs; ha a kár oka a foglalkoztatott részéről elhárítható volt, az számára mindenképpen kártérítési felelősséget eredményez. Kivételesen szubjektív felelősség is kapcsolódhat a megőrzésre átvett dolgokban esett kárhoz, mégpedig akkor, ha a kár oka a dolog megrongálódása; ekkor a foglalkoztatott mentesülhet a felelősség alól, ha bizonyítja, úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.

A foglalkoztatottat terhelő másik objektív kárfelelősségi forma a leltárhiányért, azaz a kezelésre szabályszerűen átadott és átvett anyagban, áruban (leltári készletben) ismeretlen okból keletkezett, a természetes mennyiségi csökkenéssel és a kezeléssel járó veszteség mértékét meghaladó hiányért áll fenn. A két törvény szabályozása (Mt. 182–188. §, Kttv. 162. §) között a jogintézmény lényegét tekintve nincs különbség, csak a részletek térnek el egymástól. Míg a közszolgálati tisztviselő esetében az a leltárfelelősség egyik feltétele, hogy a kinevezésben meghatározott munkakör feladatai közé tartozzon a leltárkészlet kezelése, és a kinevezési okirat tartalmazza a leltárhiányért való felelősség megnevezését és mértékét, addig a közalkalmazottaknál az adott leltáridőszakra vonatkozó leltárfelelősségi megállapodás megkötése az előírás. Az előbbi merevebb szabályozási mód, hiszen ha a közszolgálati tisztviselőnek bizonyos időszak alatt nincsenek leltározási feladatai, akkor a más feladat ellátása szükségessé teheti a munkakörtől eltérő foglalkoztatás (átirányítás) elrendelését, míg közalkalmazottak esetében csak annyi történik, hogy a felek nem kötnek egymással leltárfelelősségi megállapodást. A leltárkészlet átadás-átvétele, a leltározás, a leltárhiány ismeretlen okból való bekövetkezése mindkét jogviszonyban egyaránt feltétele a vétkességtől független kárfelelősség fennállásának. Az Mt. részletesen szabályozza azt az esetet is, amikor a leltárkészlet kezelésében – a leltárfelelős beleegyezésével – olyan közalkalmazott is részt vesz, akire egyébként a leltárfelelősségi megállapodás hatálya nem terjed ki. Ez a lehetőség a közszolgálati tisztviselők esetében elvileg nem állhatna fenn, ezt a kinevezésbe foglalással kapcsolatos előírás eleve kizárná. Ám a Kttv. mégis említést tesz arról, hogyan alakul a felelősség akkor, ha a leltárhiányért kinevezési okirata alapján felelős, valamint a leltári készletet kezelő többi közszolgálati tisztviselő is előfordul: ekkor illetményük arányában terheli őket a kár megtérítésének kötelezettsége

Egyéb eltérő jogintézmények

Lényeges különbség a két törvény szerinti kárfelelősség szabályai között, hogy a közalkalmazottaknál lehetőség van ún. munkavállalói biztosíték (Mt. 189. §) nyújtására is. Erről a közalkalmazottal külön kell megállapodni. Ilyen megállapodást csak az a közalkalmazott köthet, ki munkaköre ellátása során más közalkalmazottól vagy harmadik személytől pénzt, más értéket vesz át, vagy részükre ilyen kifizetést, átadást teljesít, vagy ilyen feladatok más személy általi teljesítését közvetlenül ellenőrzi. A biztosítékot pénzben kell nyújtani és összege nem haladhatja meg a közalkalmazott egyhavi illetményének összegét. Az elkülönített számlán elhelyezett összeg csak akkor vehető igénybe, ha a közalkalmazott károkozása miatt a munkáltató fizetési felszólítással élt és az annak bíróság előtti megtámadására nyitva álló harminc napos határidő anélkül telt el, hogy a közalkalmazott annak ellentmondott volna; ha pedig a közalkalmazott pert indított, akkor abban az esetben, ha a bíróság jogerős ítélete a kártérítési felelősséget megállapította, vagy a felek egymással megegyeztek, illetve a közalkalmazott a kárt elismerte. A munkáltatót akkor terheli a biztosíték kamatos visszafizetésének kötelezettsége, ha a közalkalmazottnak megváltozik a munkaköre, vagy megszűnik a közalkalmazotti jogviszonya.

Lényeges különbség továbbá, hogy közalkalmazott – ellentétben a közszolgálati tisztviselővel – cselekvőképtelen személy is lehet, őt azonban kárfelelősség nem terheli [Kjt. 83. § (2) bekezdés].

A munkáltató által okozott károk

A munkáltató által a foglalkoztatottnak okozott kárfelelősség tipikusan a munkavédelmi szabályok megsértéséből eredő egészségkárosodásokért, a jogszabályi kötelezettségek megsértésével okozott vagyoni károkért, illetve a munkavállaló (közalkalmazott, közszolgálati tisztviselő) által a munkahelyre bevitt dolgokban esett károkért való felelősség lehet. A felelősség objektív, a munkáltató csak akkor mentesül a felelősség alól, ha azt sikerül bizonyítania, hogy a kárt vagy az ellenőrzési körén kívül eső olyan körülmény okozta, amellyel nem kellett számolnia és nem volt elvárható, hogy a károkozó körülmény bekövetkezését elkerülje vagy a kárt elhárítsa, vagy azt kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta [Mt. 166. § (2) bekezdés, Kttv. 167. § (2) bekezdés].

Az okozott kárt a munkáltató teljes mértékben köteles megtéríteni, az őt terhelő kárfelelősség mértékét csak az előre nem látható károk, a foglalkoztatott által vétkesen okozott, illetve kárenyhítési kötelezettsége elmulasztása miatt keletkezett kárrész csökkenti [Mt. 167. § (1)–(2) bekezdés, Kttv. 167. § (3) bekezdés]. A közszolgálati tisztviselők kedvezőbb helyzetben vannak a közalkalmazottaknál arra tekintettel, hogy az állami költségvetés mindig helytáll a munkáltató által okozott károkért; a Kttv.-ben ugyanis nem található olyan, a közalkalmazottakra is irányadó Mt.-beli szabályokhoz hasonló előírás, amelynek értelmében – különösen a felek vagyoni helyzete, a jogsértés súlya, a kártérítés teljesítésének következményei alapján – a bíróság a munkáltatót rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján a kártérítés alól részben mentesítheti [Mt. 167. § (3) bekezdés]. Kérdéses ugyanakkor, hogy ez a rendelkezés mi alapján kaphatott helyet a Kjt. előírásai között, hiszen ez tipikusan a kisvállalkozásokat, kismunkáltatókat támogató rendelkezés, valójában nincs elvi alapja, hogy akár állami, akár önkormányzati költségvetésből működő munkáltatókra alkalmazzák, hiszen a fenntartónak ezekben az esetekben ott kell állni a munkáltató mögött.

Forrás: munkajog.hu