A munkajog egyik alapvető célja, hogy a munkáltatóhoz képest alapvetően sérülékenyebb helyzetben lévő munkavállalók számára megfelelő védelmet biztosítson. A munkajogi garanciák erdejében azonban könnyű letérni a kitaposott ösvényről, így időnként előfordul, hogy a munkavállaló jogait nem rendeltetésüknek megfelelően, azon túlterjeszkedve, visszaélésszerűen gyakorolja.
Jogi szempontból a joggal való visszaélés és a rendeltetésellenes joggyakorlás ugyanannak az érmének a két oldala, lényegében az él vissza az őt megillető jogosultsággal, aki azt nem rendeltetésének megfelelően gyakorolja. A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 7. § (1) bekezdése általános jelleggel tiltja meg a joggal való visszaélést, aki ekként cselekszik, a munkajog általános magatartási követelményeit sérti. A joggal való visszaélés sajátossága, hogy a jogával élő személy első ránézésre jogszerűen cselekszik, egy őt megillető jogosultságot gyakorol, az eset összes körülményei alapján ugyanakkor megállapítható, hogy magatartása nem a jogalkotó által elérni kívánt cél elérését szolgálja. A munkáltatók ilyen visszaéléseiről viszonylag sok szó esik, érdemes ugyanakkor rögzíteni, hogy a rendeltetésellenes joggyakorlás a munkavállalói oldalon sem példa nélküli.
Az egyik leginkább sikamlós terület a munkavállaló számára, ha joggal való visszaélésről van szó, a gyermek gondozása céljából igénybevehető fizetés nélküli szabadság jogintézménye [Mt. 128. §]. Ez, ahogy neve is mutatja, azt a célt hivatott szolgálni, hogy a munkavállaló lehetőséget kapjon (főszabály szerint háromévesnél fiatalabb) gyermekének osztatlan figyelmet szentelni, munkavégzési kötelezettsége ne akadályozza abban, hogy gyermekét személyesen nevelje és gondozza. A munkavállaló tehát nem pusztán amiatt jogosult távol maradni a munkavégzéstől, mert gyermeke született, a munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés célja, hogy a munkavállaló az így felszabaduló, nem munkával töltött időt a gyermekével töltse. A munkavállaló a gyermek gondozása céljából igénybevehető fizetés nélküli szabadságra való jogosultságával ennek megfelelően visszaél, ha munkától való távollétében nem gyermekét gondozza, hanem például más munkáltatónál vállal teljes munkaidőben munkát.
A gyermek gondozása céljából igénybevehető fizetés nélküli szabadság kapcsán szintén visszaélésre ad lehetőséget az annak megszüntetésére, illetve újbóli igénybevételére vonatkozó szabályozás [Mt. 133. § (1)-(2) bekezdés]. A fizetés nélküli szabadágra a munkavállaló gyermeke hároméves koráig jogosult, azt illetően, hogy a szabadságot megszüntetni és újból igénybe venni hányszor lehet, számszerű megkötés nincs. Ugyan a munkavállaló köteles előzetesen, legalább 30 nappal korábban tájékoztatni arról a munkáltatót, ha visszatérne a munkavégzéshez, a visszatérést követően, ha úgy látja, hogy gyermeke gondozását, nevelését így nem tudja ellátni, újra igénybe vehet fizetés nélküli szabadságot. Amennyiben a munkavállaló ezt egy gyermeke hároméves koráig többször is megteszi, például havonta visszatér egy-egy hétre dolgozni, felmerülhet, hogy jogosultságait visszaélésszerűen gyakorolja.
Természetesen a rendeltetésellenes joggyakorlás megítélése csupán az eset összes körülményét figyelembe véve történhet, de ha a fizetés nélküli szabadság megszüntetése és újbóli, akár csak rövidtartamú igénybevétele már nem a gyermekre tekintettel, hanem egy nyaralás vagy lakásfelújítás érdekében, többedszerre történik, a joggal való visszaélés megállapítható.
Ugyanígy jogsértő lehet a munkavállaló magatartása, amennyiben a munkáltató kifejezett felszólítására, hogy a munkavállalók nyári szabadságukra vonatkozó kéréseiket május végéig közöljék a munkáltatóval, nem ad le kérést, majd a szabadságolási rend véglegesítését követően, pont 15 nappal [Mt. 122. § (2) bekezdés] az általa már lefoglalt nyaralás kezdőnapját megelőzően mégis közli, hogy kiveszi az őt rendelkezése szerinti időpontban megillető szabadságát. Hasonlóképp felmerülhet, hogy a munkavállaló rendeltetésével ellentétesen gyakorolta jogosultságait, ha nyolc év alatti gyermekére tekintettel munkarendje módosítását kéri [Mt. 61. § (4) bekezdés], akként, hogy az általa meghatározottak szerint éjszaka, munkaszüneti napon, illetve hétvégén dolgozzon. Amennyiben a kérés oka nem az, hogy a munkavállaló gyermekével több időt tölthessen, mi több, erre kevesebb alkalma lesz, hanem sokkal inkább szeretne kollégáihoz képest többet bérpótlékra jogosító időben dolgozni, megállapítható, hogy jogával a munkavállaló visszaélt.
Szintén felmerülhet, hogy a munkavállaló visszaél jogszabály biztosította jogával, mikor pusztán azért kéri az aznapi rendes munkaidőt követő, korábban szóban elrendelt rendkívüli munkaidő írásban történő elrendelését [Mt. 108. § (1) bekezdés] rendes munkaideje utolsó fél órájában, mert tudja, hogy a munkáltató részéről erre jogosult munkáltatói jogkörgyakorló már hazament.
Amennyiben a munkáltató észleli, hogy a munkavállaló rendeltetésével ellentétes céllal kívánja jogait gyakorolni, az együttműködési kötelezettség keretén belül köteles erre figyelmét felhívni. Habár ez a fenti példák kapcsán nem minden esetben életszerű, a munkáltató, amennyiben a munkavállaló vele szemben jogával visszaél, és a munkavállaló figyelmeztetése ellenére sem hagy fel ezzel, elsősorban bírói úton tud vele szemben fennálló igényeinek érvényt szerezni. A munkavállaló rendeltetésellenes joggyakorlására hivatkozó munkáltató a bíróság előtt köteles bizonyítani a tilalom megsértésének alapjául szolgáló tényeket, körülményeket és azt, hogy őt hátrány érte. Azt már a munkavállaló köteles bizonyítani, hogy a munkáltató által bizonyított tények, illetve körülmények és a hátrány között okozati összefüggés nem áll fenn.
Forrás: ado.hu
