Az unió bírósága az éjszakai munkát végzők – feladatuk jellegének megfelelő – jogvédelmi szintjét vette górcső alá egy bolgár, tűzoltók által indított perfolyam nyomán.

Az alábbi, az Európai Unió Bírósága (EUB, Luxembourg) elé került bolgár jogvita lényege az éjszakai munkáért járó díjazás kérdéskörét érintette: lehetséges-e, hogy azokra a munkavállalókra, akiknek a munkáját külön törvény szabályozza, és akik több joggal rendelkeznek, mint akikre az általános szabályozás vonatkozik, az egyéb jogaikhoz képest kedvezőtlenebb feltételek vonatkozzanak, mint például az éjszakai 8 órás munkaórák teljesítésének kötelezettsége?

I. Bevezetés

Az alábbiakban a luxembourgi taláros testületnek az O. P. és társai kontra bolgár belügyminisztérium-ügyben[1] született ítéletét ismerteti a szerző. A tizenhat felperest érintő alapeljárás a bolgár belügyminisztérium Tűz‑ és Polgári Védelem Főigazgatósága (Glavna direktsia Pozharna bezopasnost i zashtita na naselenieto kam Ministerstvo na vatreshnite raboti) kerületi szolgálatának közalkalmazottjai és a főigazgatóság között indult. Az előbbiek által teljesített éjszakai munkaórák elszámolása és díjazása tárgyában folyamatban lévő tizenöt jogvita keretében a bulgáriai Kula kerületi bírósága fordult előzetes döntéshozatali kérelemmel az Európai Unió Bíróságához. A kérelem a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK[2], valamint a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 89/391/EGK irányelv[3] konkrét rendelkezésének értelmezésére irányult.

A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelvet a 89/391/EGK irányelv 2. cikke szerinti valamennyi köz- és magántevékenységi ágazatban (ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, közigazgatási, szolgáltatási, oktatási, kulturális, szabadidős stb.) alkalmazni kell. Ugyanakkor nem alkalmazható ott, ahol rendelkezéseivel az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre – mint amilyen a fegyveres erők vagy a rendőrség – vagy a polgári védelmi szolgálatok egyes különleges tevékenységeire jellemző sajátosságok vele szükségszerűen ellentétben állnak.

A 2003/88 irányelv szerint

• éjszakai munkaidő: az a nemzeti jog által meghatározott időtartam, amely nem kevesebb, mint hét óra, és amelyik minden esetben magában foglalja az éjfél és a reggel 5 óra közötti időszakot;
• éjszakai munkát végző munkavállaló: a) egyrészről az a munkavállaló, aki az éjszakai idő alatt napi munkaidejéből legalább három órában rendszeresen munkát végez; és b) másrészről az a munkavállaló, aki éves munkaidejének bizonyos hányadában éjszakai idő alatt végez munkát, az érintett tagállamnak a következők alapján történő meghatározása értelmében: nemzeti jogszabályok útján, a szociális partnerekkel történt konzultációt követően; vagy kollektív szerződések vagy a szociális partnerek között, nemzeti vagy regionális szinten megkötött megállapodások útján.

Ami az alapeljárást illeti, a bolgár munkajog általános és különös rendelkezéseket tartalmaz. Előbbiek a munka törvénykönyvében szerepelnek, utóbbiak pedig a munkavállalók meghatározott kategóriáira vonatkozó külön törvényekben találhatók. Az őket ért vélt vagy valós sérelem okán a tűzvédelmi szolgálat számos alkalmazottja fordult keresettel az éjszakai munkáért járó díjazásnak az általános szabályozásban előírt módon történő kifizetése iránt keresettel az eljáró illetékes bolgár bíróságokhoz.

A jogvita tárgyát képező, a munkáért járó díjazás iránti, összesen 16 keresetet a jelen ügyekben eljáró kulai kerületi bírósághoz nyújtották be, amelyeket Luxembourg az ítélethozatal céljából egyesített.

Az egyesített ügyek visszatérő kérdése arra irányult, lehetséges-e, hogy azokra a munkavállalókra, akiknek a munkáját külön törvény szabályozza, és akik több joggal rendelkeznek, mint azok, akikre az általános szabályozás vonatkozik, az egyéb jogaikhoz képest kedvezőtlenebb feltételek vonatkoznak, mint például az éjszakai 8 órás munkaórák teljesítésének kötelezettsége, és hogy alacsonyabb szintű védelemben részesülnek.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv 1. cikke (3) bekezdésének és 12. cikkének, valamint a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 89/391/EGK tanácsi irányelv 2. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkoztak.

A 2003/88/EK irányelv 1.cikke (3) bekezdése szerint

„(3) Eme irányelv 14., 17., 18. és 19. cikkének sérelme nélkül ezt az irányelvet kell alkalmazni a [89/391] irányelv 2. cikke szerinti valamennyi köz- és magántevékenységi ágazatban.”

Az irányelv 12. cikke az alábbiakról rendelkezik.

„A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy:

a) az éjszakai munkát végző munkavállalók és a váltott műszakban dolgozó munkavállalók munkájuk jellegének megfelelő biztonság- és egészségvédelemben részesüljenek;

b) az éjszakai munkát végző munkavállalók és a váltott műszakban dolgozó munkavállalók biztonság- és egészségvédelmének tekintetében a megfelelő védelmi és megelőzési szolgáltatások vagy eszközök a más munkavállalók számára biztosítottakkal megegyezők, és mindenkor rendelkezésre állnak.”

A 89/391/EGK tanácsi irányelv 2. cikke (2) bekezdése az alábbiakról rendelkezik.

„(1) Ez az irányelv minden köz- és magántevékenységi ágazatra alkalmazandó (ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi, közigazgatási, szolgáltatási, oktatási, kulturális, szabadidős stb.).

(2) Ez az irányelv nem alkalmazható ott, ahol az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre – mint amilyen a fegyveres erők vagy a rendőrség, illetve a polgári védelmi szolgálatok egyes különleges tevékenységeire – jellemző sajátosságok szükségszerűen ellentétben állnak vele. Ebben az esetben a munkavállalók biztonságát és egészségvédelmét a lehető legmesszebb menőkig biztosítani kell ezen irányelv céljainak figyelembevételével.”

II. A tényállás[4]

Az eset idején az eljárások felperesei közalkalmazotti jogállással rendelkeztek, és a bolgár belügyminisztérium Tűz- és Polgári Védelem Főigazgatóságának kulai kerületi szolgálatában tűzoltói feladatokat láttak el. Az eljárások a 2018. január 31. és 2020. december 31. közötti időszakra vonatkoztak, amelynek során a felperesek negyedévente elszámolt, 24 órás időtartamú váltott műszakban dolgoztak. Eme időszak alatt, 24 órás időtartamonként 8 óra munkavégzést teljesítve, 22 óra és 6 óra között éjszakai munkát végeztek.

A bolgár szabályozásban az éjszakai munkára vonatkozó általános rendelkezések a munka törvénykönyvében szerepelnek, amely előírja egyrészt, hogy az éjszakai munka 24 órás időtartamonként nem haladhatja meg a 7 órát, másrészt pedig, hogy a túlórák – amelyek az előírt munkaidőn kívül végzett munkának minősülnek – a díjazás 50 százalékos növeléséhez vezetnek.

Ezzel szemben a belügyminisztériumról szóló törvényben előírt, a munkára vonatkozó különös szabályozás szerint az éjszakai munka általános időtartama 24 órás időtartamonként 8 óra. Bár az éjszakai munkára vonatkozó általános szabályozáshoz hasonlóan ez is kimondja, hogy a túlórák az előírt munkaidőn kívül végzett munkának minősülnek, a 8 órás általános munkaidő csak óránként 0,25 BGN pótlékot von maga után.

A felperesek megítélése szerint az éjszakai munka túlórának minősül, ha megfelel annak az egy órának, ami a rájuk alkalmazandó éjszakai munka általános időtartama és a magánszektor munkavállalóira alkalmazandó éjszakai munka általános időtartama közötti különbség. Márpedig e túlórák nem eredményezik a díjazásnak a munka törvénykönyvében előírt növelését.

A belügyminisztériumról szóló törvényben az éjszakai munkára vonatkozó különös szabályozás ugyanis csak annak az előírására szorítkozik, hogy az éjszakai munkáért óránként 0,25 BGN összegű bérpótlék jár. A felperesek szerint az éjszakai munka díjazásának e törvényben előírt számítási módja hátrányosan megkülönböztető, és a legkedvezőbb szabályozásnak, azaz az általános szabályozásnak kellene rájuk is vonatkoznia.

A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzése szerint a felperesek olyan közalkalmazottak, akik bizonyos előnyökben részesülnek ama munkavállalókhoz képest, akikre a munka törvénykönyvének az éjszakai munkára előírt általános rendelkezései vonatkoznak, mint például a hosszabb fizetett szabadság vagy a nyugdíjba vonuláskor járó, magasabb összegű juttatások[5].

A kulai bíróság következésképp arra kereste a választ, hogy az ilyen személyekre vonatkozhatnak-e más tekintetben kedvezőtlenebb munkafeltételek, többek között ama tény vonatkozásában, hogy az éjszakai munka általános időtartamát jelen estben 8 órában határozták meg.

E körülmények között a kerületi bíróság az eljárását felfüggesztette és előzetes döntéshozatal céljából a következő, a C‑529/21–C‑536/21. számú és a C‑732/21–C‑738/21. számú ügyekben azonos módon megfogalmazott kérdéseket terjesztett a luxembourgi taláros testület elé. Az EUB pedig ezeket az ügyeket a 2022. december 13-ai határozatával – ítélethozatal céljából – egyesítette.

III. Az eset értékelése

III.1 Első kérdésével a bolgár bíróság arra várt választ, hogy a 2003/88 irányelv alkalmazható-e az eljárások felpereseinek tevékenységeire, akik a belügyminisztérium említett főigazgatóságának kerületi szolgálatánál dolgozó közalkalmazottak és tűzoltói feladatokat látnak el, és akik éjszakai munkát végző munkavállalóknak minősülnek. Tekintettel egyrészt arra, hogy a 2003/88 irányelv 1. cikkének (3) bekezdése eme irányelv hatályát a 89/391 irányelv 2. cikkére való kifejezett hivatkozással határozza meg, másrészt azonban arra, hogy a 89/391 irányelv a 2. cikkének megfelelően nem alkalmazható ott, ahol az egyes különleges közszolgálati tevékenységekre – mint amilyen a fegyveres erők vagy a rendőrség, illetve a polgári védelmi szolgálatok egyes különleges tevékenységeire – jellemző sajátosságok szükségszerűen ellentétben állnak vele.

Az EUB elöljáróban emlékeztetett arra, hogy az előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő ügyek a 2003/88 irányelvnek kizárólag az olyan közalkalmazottakra való alkalmazására vonatkoztak, akik rendszeresen éjszakai munkát végző tűzoltók. Az első kérdés arra irányult, hogy a 2003/88 irányelv 1. cikkének (3) bekezdését a 89/391 irányelv 2. cikkével összefüggésben úgy kell-e értelmezni, miszerint a 2003/88 irányelv alkalmazható-e a közszektor olyan munkavállalóira, mint a tűzoltók, akik éjszakai munkát végző munkavállalóknak minősülnek.

A 2003/88 irányelv 1. cikkének (3) bekezdése szerint – együttes olvasatban az abban hivatkozott 89/391 irányelv 2. cikkével –, mint az előterjesztő bíróság által felhívott irányelveket minden köz- és magántevékenységi ágazatra alkalmazni kell a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítása és a munkaidejük szervezése egyes szempontjainak szabályozása érdekében[6].

Ebből következően a 89/391 irányelv hatályát tágan kell érteni úgy, hogy az e hatály alóli, az irányelv 2. cikke (2) bekezdésének első albekezdésében előírt kivételeket megszorítóan kell értelmezni. E kivételeket ugyanis kizárólag abból a célból fogadták el, hogy kivételes súlyú és terjedelmű körülmények esetén biztosítsák a közbiztonság, a közegészség és a közrend védelméhez elengedhetetlen szolgáltatások megfelelő működését[7]. Az e rendelkezésben írt, a fegyveres erők vagy a rendőrség, illetve a polgári védelmi szolgálatok egyes különleges tevékenységeire jellemző sajátosságai miatt e jellemző sajátosságok szükségszerűen ellentétben állnak vele, így esetükben az irányelv nem alkalmazható.

E tevékenységeknek az eme irányelv és közvetve a 2003/88 irányelv hatálya alóli kizárására alkalmazott szempont nem azon alapul, hogy a munkavállalók az e rendelkezésben említett és összességében tekintetbe vett közszolgálat ágazatainak valamelyikébe tartoznak-e, hanem kizárólag a munkavállalók által az e rendelkezés szerinti ágazatokban végzett bizonyos sajátos feladatok különleges jellegén, amely a közösség számára biztosított hatékony védelem feltétlen szükségessége miatt igazolja a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmére vonatkozó szabályok alóli kivételt[8].

Az EUB e tekintetben korábbi ítéletében már megállapította, jóllehet bizonyos szolgálatoknak eredendően nem előre látható eseményekkel kell szembenézniük, ám az általuk rendes körülmények idején végzett, tényleges feladatuknak megfelelő tevékenységek, ideértve többek között a munkavállalók időbeosztását is, előre megszervezhetők[9].

Ebben az összefüggésben a 2003/88 irányelv a tűzoltóság tevékenységeire még akkor is alkalmazandó, ha azokat – függetlenül attól, hogy tűzesetek elhárítására vagy más segítségnyújtásra irányulnak – a beavatkozó erők gyakorolják, ha e tevékenységeket csak szokásos körülmények között, az érintett szolgálatra ruházott feladatoknak megfelelően végzik. Továbbá még akkor is, ha a beavatkozások, amelyek e tevékenységekhez kapcsolódhatnak, természetüknél fogva nem előre láthatók, és a beavatkozást végző munkavállalók ennek során biztonságuk és/vagy egészségük tekintetében bizonyos veszélyeknek lehetnek kitéve[10].

Következésképp a 2003/88 irányelvet alkalmazni kell a közszektor munkavállalóinak – mint jelen esetben a tűzoltók –tevékenységeire, akik éjszakai munkát végző munkavállalóknak minősülnek, ha e tevékenységeket szokásos körülmények között végzik[11].

III.2 Második kérdésével a kulai bíróság arra várt választ, hogy az éjszakai munkát végzők és a váltott műszakban dolgozók biztonság- és egészségvédelme területén – a védelmi és megelőzési szolgáltatások vagy eszközök egyenértékűségének a 2003/88 irányelv 12. cikkének b) pontjában előírt értékelése céljából – figyelembe kell-e venni az éjszakai munkát végzők különböző kategóriái között valamely tagállamban esetleg fennálló különbségeket.

E tekintetben az EUB emlékeztetett arra, hogy a 2003/88 irányelv 12. cikkének b) pontja szerint „az éjszakai munkát végző munkavállalók és a váltott műszakban dolgozó munkavállalók biztonság- és egészségvédelmének tekintetében a megfelelő védelmi és megelőzési szolgáltatások vagy eszközök a más munkavállalók számára biztosítottakkal megegyezők, és mindenkor rendelkezésre állnak”.

Más oldalról közelítve, ez a rendelkezés nem a különböző ágazatokban vagy területeken éjszakai munkát végző munkavállalók közötti viszonyt szabályozza, hanem az éjszakai és a nappali munkát végzők közötti kapcsolatot az őket megillető védelmi vagy megelőzési szolgáltatások, illetve eszközök vonatkozásában.[12] A második kérdés ténylegesen az Európai Unió Alapjogi Chartájának (Charta) 20. cikkében a törvény előtti egyenlőség kapcsán kimondott, az egyenlő bánásmód általános elvének („A törvény előtt mindenki egyenlő”-elv) alkalmazhatóságára vonatkozik[13].

A bolgár bíróság arra kereste a választ, hogy azokat az esetlegesen kedvezőbb munkafeltételeket, amelyek a magánszektorban éjszakai munkát végzőkre a 2003/88 irányelv 12. cikke a) pontjának megfelelően vonatkoznak, a közszektorban éjszakai munkát végzőkre is alkalmazni kell-e.

Luxembourg e második kérdést úgy tekintette, mint amely arra irányul: a 2003/88 irányelv 12. cikkét a Charta 20. cikkével összefüggésben úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes, ha az éjszakai munkának a nemzeti jogban a magánszektor munkavállalói tekintetében meghatározott rövidebb rendes időtartama nem alkalmazható a közszektor olyan munkavállalóira, mint a tűzoltók.

Az EUB az éjszakai munkát végzők tagállamok által biztosítandó biztonság- és egészségvédelmi szintjét illetően megállapította, a 2003/88 irányelv 12. cikkének a) pontja megköveteli, hogy a tagállamok e védelmi szint meghatározásakor figyelembe vegyék az éjszakai munka jellegét, míg eme irányelv 12. cikkének b) pontja értelmében az éjszakai munkát végző és a váltott műszakban dolgozók számára olyan megfelelő védelmi és megelőzési szolgáltatásokat vagy eszközöket kell biztosítani, amelyek a „más munkavállalók” számára biztosítottakkal megegyezők.

A Charta 31. cikke (1) bekezdésnek előírásában „minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez”, míg a (2) bekezdése pontosítja, hogy „minden munkavállalónak joga van a munkaidő felső határának korlátozásához, a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz”. A 2003/88 irányelv 12. cikke tehát ily módon konkretizálja a Charta 31. cikkében biztosított eme alapvető jogot. Az EU bírósága korábbi ítéletében kimondta, az irányelv 12. cikkének a) pontjában előírt kötelezettség – mely szerint meg kell hozni a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy az éjszakai munkát végzők és a váltott műszakban dolgozók a munkájuk jellegének megfelelő védelemben részesüljenek – bizonyos mérlegelési mozgásteret hagy a tagállamoknak a megfelelő végrehajtási intézkedésekre vonatkozóan[14].

Ezt a kötelezettséget úgy kell végrehajtani, hogy az irányelvben meghatározott védelmi célkitűzések megvalósuljanak. Konkrétan a tagállamoknak az éjszakai munkát végzők egészsége és biztonsága terén szükséges védelmi szint meghatározásakor biztosítaniuk kell a munkavállalók biztonságának és egészségének védelmére vonatkozó elvek tiszteletben tartását. Következésképp gondoskodniuk kell arról, hogy az éjszakai munkát végzőkre a munkaidő tartama, a munkabér, a kártalanítás vagy a hasonló előnyök tekintetében olyan egyéb védelmi intézkedések vonatkozzanak, amelyek lehetővé teszik az ilyen típusú munkát jellemző, és többek között a 2003/88 irányelvben hangsúlyozott különleges nehézség ellentételezését, és így az éjszakai munka jellegének elismerését[15].

Ennek kapcsán Luxembourg emlékeztetett arra is, hogy az éjszakai munkának a nappalinál jelentősebb nehézségeire tekintettel az éjszakai munka rendes időtartamának a nappali munka rendes időtartamához képest való csökkentése megfelelő megoldás lehet az érintett dolgozók egészségének és biztonságának védelmére – jóllehet ez nem az egyetlen lehetséges megoldás. Attól függően, milyen tevékenységről van szó, például több pihenőidő vagy szabadidő biztosítása szintén hozzájárulhat e célok eléréséhez[16].

A Charta 20. cikkében rögzített egyenlő bánásmód elvének relevanciáját illetően az EUB felhívta a figyelmet arra, ez az elv az uniós jog alapelvének minősül, amely megköveteli, hogy az összehasonlítható helyzeteket ne kezeljék eltérően, és az eltérő helyzeteket ne kezeljék ugyanúgy, ha az ilyen bánásmód objektíven nem igazolható. Az eltérő bánásmód akkor igazolható, ha objektív és észszerű megfontolásokon alapul, azaz kapcsolatban áll a szóban forgó szabályozás által elérendő jogszerű céllal, illetve arányos az érintett bánásmód által elérni akart céllal[17].

A tagállamok eljárását illetően a Charta alkalmazási körét annak 51. cikkének (1) bekezdése határozza meg, amelynek értelmében a Charta rendelkezéseinek címzettjei az Európai Unió intézményei, valamint a tagállamok annyiban, amennyiben az unió jogát hajtják végre, és az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az „uniós jog végrehajtásának” e rendelkezés értelmében vett fogalma feltételezi az EU-s jogi aktus és a szóban forgó, az érintett területek közötti közelséget vagy az egyik területnek a másikra gyakorolt közvetett hatásait meghaladó kapcsolat fennállását, az EUB által meghatározott értékelési szempontokra figyelemmel[18]

A bolgár munkatörvénykönyve 140. cikkének (1) bekezdése szerint az éjszakai munka rendes időtartama 5 munkanapos hét esetén 7 óra. E rendelkezés a magánszektorban dolgozókra alkalmazandó. A belügyminisztériumról szóló törvény 187. cikkének (3) bekezdése szerint váltott műszakban az éjszakai munka 22 óra és 6 óra között végezhető, és e minisztérium közalkalmazottjainak munkaideje 24 órás időszakon belül átlagban nem haladhatja meg a 8 órát.

Az EUB megállapítása szerint e rendelkezések az éjszakai munkára alkalmazandó, a biztonságra és az egészségre vonatkozó részletszabályokat, és különösen az éjszakai munka időtartamának a korlátozását írják elő. Az ilyen rendelkezések a 2003/88 irányelv végrehajtását képezik, így az uniós jog hatálya alá tartoznak[19]. A munkaviszony közszolgálati vagy szerződéses jellegén alapuló eltérő bánásmódot főszabály szerint az egyenlő bánásmód elvének szempontjából kell vizsgálni, amely az uniós jog egyik általános elvét képezi, amelyet már a Charta 20. és 21. cikke is előír[20]. Az egyenlő bánásmód elve megsértésének a megállapítása során az érintett helyzetek hasonló jellegét nem átfogó és elvont módon kell értékelni, hanem egyedileg és konkrétan, tekintettel e helyzetek összes jellemzőjére, és többek között a szóban forgó különbségtételt létrehozó nemzeti szabályozás tárgyának és céljának fényében, és adott esetben azon terület elveinek és célkitűzéseinek fényében, amely alá e nemzeti szabályozás tartozik[21]

Luxembourg azt is kimondta, azzal, hogy a nemzeti szabályozásban a közszektor dolgozói a magánszektor munkavállalóihoz képest további előnyökben részesülnek, nem pontosították, hogy ezek az előnyök közvetlenül kapcsolódnak-e a közszektor alapügyekben érintett munkavállalói – vagyis a belügyminisztérium Tűz- és Polgári Védelem Főigazgatóságának közalkalmazottjai – által végzett éjszakai munka jellegéhez, vagy eltérő célt szolgálnak.

IV. Az Európai Unió Bíróságának ítélete

A fenti indokok alapján az EUB határozatában az alábbiakat mondta ki.

• A munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv 1. cikkének (3) bekezdését a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 89/391/EGK tanácsi irányelv 2. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, miszerint a 2003/88 irányelv alkalmazandó a közszektor olyan munkavállalóira, mint a tűzoltók, akik éjszakai munkát végző munkavállalóknak minősülnek, ha e munkavállalók a tevékenységeiket szokásos körülmények között végzik.
• A 2003/88 irányelv 12. cikkét az Európai Unió Alapjogi Chartájának 20. cikkével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, ha az éjszakai munkának a valamely tagállam szabályozásában a magánszektor munkavállalói tekintetében hét órában meghatározott rendes időtartama a közszektor munkavállalóira – köztük a tűzoltókra – nem alkalmazandó, feltéve hogy az ilyen eltérő bánásmód – ha az érintett munkavállalók kategóriái összehasonlítható helyzetben vannak – objektív és észszerű kritériumon alapul, azaz az említett szabályozás által követett, jogszerű céllal függ össze, és e céllal arányos.

(Címlapképünk forrása: BM OKF Facebook-oldala)

Lábjegyzetek:

[1] 2023. május 4-ei O. P. (C‑529/21), MN (C‑530/21), K. L. (C‑531/21), I. J. (C‑532/21), G. H. (C‑533/21), E. F. (C‑534/21), C. D. (C‑535/21), A. B. (C‑536/21), A. B. (C‑732/25), B. C. (C‑733/21), C. D. (C‑734/21), D. E. (C‑735/21), E. F. (C‑736/21), F. G. (C‑737/21), G. H. (C‑738/21) (a továbbiakban: O. P. és társai-) és a Glavna direktsia „Pozharna bezopasnost i zashtita na naselenieto kam Ministerstvo na vatreshnite raboti C‑529/21–C‑536/21. és C‑732/21–C‑738/21. sz.  egyesített ügyek, ítélet CLI:EU:C:2023:374 (Ítélet)

[2] Az Európai Parlament és a Tanács 2003/88/EK irányelve (2003. november 4.) a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól

[3] A Tanács irányelve (1989. november 30.) a munkavállalók által a munkahelyen használt egyéni védőeszközök egészségvédelmi és biztonsági minimumkövetelményeiről

[4] Ítélet 20-32. pont

[5] A Belügyminisztériumról szóló törvény,  -a zakon za ministerstvoto na vatreshniteraboti- 189. cikk (1) bekezdése szerint, a belügyminisztérium közalkalmzottjai a következő
szabadságokra jogosultak:

1. 30 napos rendes fizetett éves szabadság;
2. szolgálati évenként – beleértve a próbaidőt is – egy nap fizetett éves
   pótszabadság, amely nem haladhatja meg a 10 munkanapot.

A 234. cikk (1) bekezdése – A munkajogviszony megszűnésekor a  közalkalmazottak a szolgálati évek összegének megfelelő számú havi díjazásnak megfelelő összegű végkielégítésre jogosultak, amely azonban nem haladhatja meg a 20 havi illetményt

[6]  2012. május 3‑ai Neidel-ítélet, C‑337/10, EU:C:2012:263, 20. pont

[7] Neidel-ítélet, 21. pont

[8] A 2021. július 15‑ei Ministrstvo za obrambo-ítélet, C‑742/19, EU:C:2021:597, 56. pont

[9] A 2004. október 5‑ei Pfeiffer és társai-ítélet, C‑397/01–C‑403/01, EU:C:2004:584, 57. pont

[10] A 2018. február 21‑ei Matzak-ítélet, C‑518/15, EU:C:2018:82, 27. pont

[11] Ítélet 41. pont

[12] Ítélet 43. pont

[13] Ministrstvo za obrambo-ítélet, 31. pont; a 2022. február 24‑ei Glavna direktsia „Pozharna bezopasnost i zashtita na naselenieto”-ítélet, C‑262/20, EU:C:2022:117, 33. pont

[14]  Glavna direktsia-ítélet, 48. pont

[15] Glavna direktsia-ítélet, 51. pont

[16] Glavna direktsia-ítélet, 53. pont

[17] Glavna direktsia-ítélet, 58. pont

[18]  Glavna direktsia-ítélet, 60. pont

[19] Glavna direktsia-ítélet, 61–63. pont

[20] Glavna direktsia-ítélet, 65. pont

[21] Glavna direktsia-ítélet, 67. pont

Forrás: ado.hu