A személyijövedelemadó-kedvezmények utólag, az szja-bevallásban is érvényesíthetők, amennyiben az érintettek 2023-ban nem kérték azok év közbeni érvényesítését – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön.

A kedvezmények közé sorolták a 25 év alatti fiatalok, a 30 év alatti anyák, a négy vagy több gyermeket nevelő anyák, az első házasok, valamint a személyi és a családi kedvezményt is.

Kiemelték, hogy akiknek valamilyen szja adóalap kedvezmény járt 2023-ban és nem kérték annak év közbeni, havi érvényesítését, azok a bevallással egyösszegben juthatnak hozzá a pénzükhöz. A 25 év alatti fiatalok pedig akkor érvényesíthetik utólag a kedvezményt, ha év közben az érvényesítés mellőzését kérték a munkáltatótól, kifizetőtől.

A közlemény szerint a 25 év alattiak mellett 2023. január 1-jétől a 30 év alatti anyák is jogosultak adóalap-kedvezményre. Nekik nem kell szja-t fizetniük az összevont adóalapba tartozó, törvényben meghatározott egyes jövedelmeik után a kedvezmény havi összegéig, ami 2023-ban maximum 499 952 forint volt, ezáltal a havonta fizetendő adójukat legfeljebb 74 993 forinttal csökkenthetik.

A négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményét az összevont adóalapba tartozó egyes jövedelmekre érvényesítheti az arra jogosult anya, minden más kedvezményt megelőző sorrendben. Az érintettek a kedvezményt értékhatár nélkül vehetik igénybe.

Kitértek a személyi kedvezményre is, amelynek mértéke tavaly havi 77 300 forint volt. A kedvezményt az veheti igénybe, aki a súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló kormányrendeletben említett betegségben szenved, vagy aki rokkantsági járadékban, vagy fogyatékossági támogatásban részesül.

Hozzátették, hogy a családi kedvezmény az összevont adóalapot csökkenti, a jogosult – jogosultsági hónaponként – az eltartottak számától függően a kedvezményezett eltartottak után érvényesítheti. Ezáltal az egy gyermeket nevelőknél 10 000, a két gyermeket nevelőknél gyermekenként 20 000, a három vagy több gyermeket nevelőknél pedig gyermekenként 33 000 forinttal több kerülhet havonta a családi kasszába. Ezt most egy összegben vissza lehet igényelni, ha év közben nem érvényesítették a kedvezményt.

Az első házasok kedvezménye változatlanul, a házasságkötés hónapját követő 24 hónapon keresztül havi 5000 forint adómegtakarítást jelent a házaspároknak.

Közölték, hogy 2023. január 1-jétől a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személynek minősülő kedvezményezett eltartott gyermek, személy után jogosultsági hónaponként a kedvezmény havi összege 66 670 forinttal emelt összegben vehető igénybe.

A további részletekről a NAV honlapján a 73-as információs füzetben tájékozódhatnak az érdeklődők, illetve bővebb információ kérhető a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon.

Fontos, hogy ha a tervezetben visszaigényelhető adó szerepel, a kiutaláshoz meg kell adni bankszámlaszámot vagy postacímet, attól függően, hogy az adózó miként szeretné megkapni az összeget – hangsúlyozta közleményében a NAV.

MTI