A „Belső visszaélés bejelentési rendszerek a vállalatoknál” című kétrészes sorozat első részének célja, hogy bemutassa az olvasóknak, hogy pontosan mit is jelent a belső visszaélés-bejelentési rendszer kifejezés, valamint milyen szabályok alkalmazandóak használatuk esetében. A második részben kitérek arra, hogy pontosan milyen bejelentés megtételére van lehetőség és a bejelentőket milyen védelem illeti meg.

A belső visszaélés-bejelentési rendszer (továbbiakban: bejelentési rendszer) fogalmat a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény (továbbiakban: Panasz törvény) alkotta meg. Annak ellenére, hogy egy viszonylagosan új fogalomról beszélhetünk, a jogrendszer – ugyan más néven – már régóta ismeri ezt a jogintézményt.

Az ilyen és ehhez hasonlatos rendszereket a nemzetközi jogirodalom „whistleblowing” néven ismeri, amely egyszerű fordításban „sípfújást” jelent. Egyes feltételezések szerint a kifejezés abból a korból származik, amikor a brit rendőrök sípot fújtak, amennyiben valamilyen törvénysértést észleltek. Ugyan ez a szokás már nem bevett az Egyesült Királyságban, ugyanakkor a sportban, így akár a labdarúgásban a mai napig láthatjuk, hogy a bíró sípot fúj amennyiben valamilyen sportszerűtlenséget észlel, ezzel felhívva erre mindenki figyelmét. Lényegében a bejelentési rendszer a mai napig ezt a funkciót látja el, bár napjainkban sípfújás nélkül. A bejelentési rendszerek olyan önálló csatornák, amelynek célja, hogy amennyiben valaki törvénysértést észlel, akkor ezt jelezni tudja az illetékes szerveknek vagy személyeknek. Természetesen a bejelentéseket nem lehet minden esetben a törvény (vagy jogszabály) megsértésére korlátozni, ide tartozhatnak az etikai vagy egyéb íratlan szabályok megsértésének bejelentése is.

Vannak olyan tudományos definíciók, amik alapvetően a közérdekre koncentrálnak. Egy elterjedt tudományos meghatározás alapján a whistleblowing „információk nyilvánosságra hozatala a köz- vagy a magánszférából azzal a céllal, hogy feltárja az állampolgári jogok nagyfokú megsértését, a kormányzat elszámoltathatóságának hiányát vagy a bármely szférában jelentkező korrupciót, mely cselekmények közvetlen vagy potenciális veszélyt jelentenek a közérdekre” Szűkebb értelemben a gazdálkodó szervezeten belül, illetve a szervezet tevékenységével összefüggésben elkövetett jogsértések nyilvánosságra hozását értjük rajta. A fogalom központi eleme azonban, hogy a bejelentésre külső nyomás hiányában kerül sor.

Ez a rendszer rendkívül elterjedt külföldön, így különösen az Amerikai Egyesült Államokban, ugyanakkor régóta jelen van a hazai jogrendszerben is. A hazai jogirodalom egészen régóta a whistleblowing fogalmi körébe eső bejelentési formákat a panasz, illetve a közérdekű bejelentés fogalma alatt tárgyalja. Jelenleg a panasz olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más – így különösen bírósági, közigazgatási – eljárás hatálya alá. Fontos tehát megemlíteni, hogy a panasz minden esetben másodlagos (szubszidiárius) jellegű, ugyanis nincs lehetőség panasz előterjesztésére, ha az illető nem merítette ki az összes jogorvoslati lehetőségét. Ezzel szemben a közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja.

A panasz és a közérdekű bejelentés azonban nem szolgál minden esetben segítségül annak a személynek, aki valamilyen törvénysértést észlelt.

A jogintézmény elsődleges rendeltetése alapján a legtöbb jogsértést értelemszerűen a munkavállalók észlelik a vállalatokon belül. Egy pénzügyi munkatárs könnyedén rá tud találni valamilyen pénzügyi jogsértésre, korrupció gyanús ügyletre, de bármelyik munkavállalót érheti például valamilyen etikai sérelem is.

A Panasz törvény jelentős újdonsága, hogy az a foglalkoztató, amely legalább 50 személyt foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében foglalkoztat, belső visszaélés-bejelentési rendszert köteles létrehozni. A régi Panasz törvény is lehetőséget biztosított visszaélés bejelentési rendszer felállítására, ugyanakkor ezt nem tette kötelezővé a foglalkoztatók részére. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az 50 személynél kevesebb személyt foglalkoztatók el vannak zárva ilyen csatornák létrehozástól. A jogszabály tervezet javaslata kiemelte, hogy a visszaélést bejelentő személyek többsége azon a szervezeten belül tesz bejelentést, ahol dolgozik, illetve a belső bejelentés a legjobb módja annak, hogy az információk eljussanak azokhoz a személyekhez, akik hozzá tudnak járulni a közérdeket érintő kockázatok mielőbbi és hatékony felszámolásához

További kötelezettséget ró a Panasz törvény a foglalkoztatóra, amikor kimondja, hogy a belső visszaélés- bejelentési rendszert egy erre a célra kijelölt, pártatlan személy vagy szervezeti egység működtetheti. A jogszabály szerint a belső visszaélés-bejelentési rendszerben jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményre vagy mulasztásra, illetve egyéb visszaélésre vonatkozó információt lehet bejelenteni. A bejelentő a bejelentést írásban vagy szóban teheti meg. A szóbeli bejelentést telefonon vagy más hangüzenetküldő rendszer útján, vagy személyesen lehet megtenni.

Fontos kérdés ugyanakkor, hogy kik jogosultak bejelentést tenni a bejelentési rendszerben?

A belső visszaélés-bejelentési rendszerben bejelentést tehet elsődlegesen

• a foglalkoztató által foglalkoztatott,
• az a foglalkoztatott, akinek a foglalkoztatónál fennálló foglalkoztatásra irányuló jogviszonya megszűnt, és
• a foglalkoztatóval foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesíteni kívánó olyan személy, aki esetében e jogviszony létesítésére vonatkozó eljárás megkezdődött.

A jogszabály ugyanakkor megtermeti a bejelentés lehetőségét a legtöbb foglalkoztatóval szerződéses viszonyban álló személynek is vagy annak, akinek jogviszonya vagy szerződéses kapcsolata a foglalkoztatóval már megszűnt.

A rendelkezés, így a bejelentési rendszer létrehozása a fentek szerint kötelező. Kétségtelen ugyanakkor, hogy amennyiben az önkéntes jogkövetés nem valósul meg, akkor az államnak ezt ki kell kényszerítenie. A Panasz törvény ugyanakkor rögzíti, hogy kötelezettségek megsértése esetén a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló 2020. évi CXXXV. törvény szerinti rendelkezések irányadóak azzal az eltéréssel, hogy bírság és tevékenység végzésétől történő eltiltás nem alkalmazható. A Panasz törvény tehát nem engedi alkalmazni a legsúlyosabb kikényszerítést elősegítő szankciókat, így kérdéses, hogy milyen módon mozdítható elő hatékonyan a jogkövetés.

dr. Eckl Gergő – compliance (megfelelési) szakjogász

Az írás egy szakmai cikksorozat része, a szakértőkről itt olvasható bővebb információ.