Ez a foglalkoztatási forma mezőgazdasági, továbbá turisztikai idénymunkára, vagy alkalmi munkára, illetve filmipari statiszta munkára alkalmazható meghatározott időtartamban. Az ado.hu részletesen ismerteti a szabályozást.

Gyakran előfordul, hogy egy munka csak rövid időt igényel, pár napra van csak szükség a megfelelő munkavállalókra. Köthető erre a rövid időre is határozott idejű munkaszerződés, de ennél jobb megoldás lehet, ha egyszerűsített foglalkoztatás keretében kerül alkalmazásra a szükséges munkaerő. Az egyszerűsített foglalkoztatás ugyanis jelentősen csökkenti az adminisztrációs terheket, és anyagilag is előnyösebb.

Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény szerint ez a foglalkoztatási forma mezőgazdasági, továbbá turisztikai idénymunkára, vagy alkalmi munkára, illetve filmipari statiszta munkára alkalmazható meghatározott időtartamban.

A mezőgazdasági és turisztikai idénymunka végzésére szóló határozott idejű munkaviszony egy naptári éven belül nem haladhatja meg a százhúsz napot.

Alkalmi munkának az számít, ha a határozott időre szóló munkaviszony összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, illetve egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig tart.

A jogszabály a munkáltató napi alkalmi munkavállalói létszám keretét is meghatározza (például húsznál több munkavállaló foglalkoztatása esetén naponta legfeljebb a létszám húsz százaléka).

Munkáltatói teendők – egyszerűbb adminisztráció

Az egyszerűsített foglalkoztatásra létrejövő munkaviszony igen egyszerű módon, a munkáltató bejelentési kötelezettségének teljesítésével jön létre.

A bejelentés elektronikus úton, vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül tehető meg a NAV-hoz. ( Ha a munkáltató nem elektronikus úton bevallásra kötelezett, használhatja a bejelentési kötelezettség mellett a törvényhez mellékelt szerződés mintát – minta munkaszerződést – is.)

Bérezés

Egyszerűsített foglalkoztatás esetén legalább a minimálbér 85%-a, szakképzettséget igénylő munkakörnél legalább a garantált bérminimum 87%-a fizetendő alapbérként, illetve teljesítménybérként.

Ez az összeg 2023-ban órabéres foglalkoztatásnál minimálbér esetén 1.134 forint/óra, garantált bérminimum esetén 1.483 forint/óra.

Ha a munkához bérpótlék is kapcsolódna, például éjszakai pótlék, vagy túlóra, ezeket is meg kell fizetni.

Munkáltatói közteher – alacsonyabb közteher fizetés

Ez is nagyon egyszerűen történik. A munkáltató az egyszerűsített foglalkoztatással alkalmazott munkavállaló esetében a minimálbérhez kötötten fizeti a közterhet. Ez az összeg alkalmi munka esetén a hónap első napján érvényes minimálbér 1%-a, azaz 2.300 forint/fő/nap, mezőgazdasági és turisztikai idénymunkánál munkavállalónként 0,5%-a, azaz 1.200 forint/fő/nap.

Ez a kedvezményes közteherfizetés legfeljebb a minimálbér kétszeres összegéig alkalmazható.

A befizetési kötelezettséget a tárgyhót követő 12-éig kell teljesíteni a NAV-hoz. Ez a befizetés minden munkáltatói közteher teljesítéssel kapcsolatos feladatot kivált.

Az egyszerűsített foglalkoztatás szerinti közteher fizetés akkor alkalmazható, ha a munkáltató betartja az ezzel kapcsolatos létszám- és foglalkoztatási idő korlátokat is.

Munkavállalói előnyök

A munkavállaló az egyszerűsített foglalkoztatás keretében kapott munkabére után nem fizet társadalombiztosítási járulékot és meghatározott összeg alatt személyi jövedelem adót sem. Ez az összeghatár, az úgynevezett mentesített keretösszeg. 2023-ban a mentesített keretösszeg napi összege a napi minimálbér, illetve a napi garantált bérminimum 130%-a, azaz 13.871 forint, illetve 17.719 forint.

Társadalombiztosítási ellátások

Az egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazott munkavállaló ez alapján a foglalkoztatása alapján nem minősül biztosítottnak, és csak nyugellátásra, baleseti egészségügyi szolgáltatásra (üzemi baleset esetén), és álláskeresési ellátásra szerez jogosultságot, a társadalombiztosítás többi ellátására (például táppénzre) nem.

A nyugellátás számítási alapja mezőgazdasági és turisztikai idénymunkánál a hónap első napján érvényes minimálbér 1,4 százaléka, alkalmi munkánál 2,8 százaléka. (Lásd: 197/2022.(VI.4.) Korm. rendelet 11.§)

Munkajogi helyzet

Az egyszerűsített foglalkoztatás egyszerűbb munkajogi helyzetet is eredményez.

Így például a munkáltató a munkaviszony megszűnésekor nem köteles kiadni a munkaviszony megszűnésekor előírt igazolásokat, nem jár a betegszabadság a munkavállaló részére, nincs fizetés nélküli szabadság.

Ugyanakkor természetesen teljesíteni kell a munkavédelemmel kapcsolatos munkáltatói feladatokat.

A munkabérről olyan igazolást kell kiadni a kifizetéskor, amelyből kitűnik a bevétel teljes összege, és jogcíme.

A filmipari statiszta alkalmi munkára fentiektől eltérő összegszabályok is vonatkoznak.

Forrás: ado.hu