Egy 2019-ben született uniós irányelv szerint a jelenleginél lényegesen több fizetett szabadnap jár az apáknak, ám a kormány még a bevezetésre kitűzött utolsó határidőn – augusztus 2-án – túl sem hajlandó foglalkozni a témával, holott annak kidolgozásában saját szakértői is részt vettek - írja közleményében a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ felszólítja a kormányt, hogy a Munka törvénykönyve megfelelő módosításával garantálja az apáknak a mostani 5 helyett a legalább 10 fizetett szabadnapot.

A munka és a magánélet jobb összehangolását írja elő az EU-s tagállamok részére az Európai Parlament és az Európai Tanács. A témában egy 2019-ben született irányelv szerint egyebek között az apákat kell a jelenleginél lényegesen jobb helyzetbe hozni a családon belül azzal, hogy a gyerek születése után legalább 10 fizetett szabadnapot kell biztosítani számukra.

Ez nagy segítség lenne az újszülöttek szüleinek és a gyerekeknek is, ám a magát családbarátnak tituláló kormány még csak nem is foglalkozott az üggyel - írja a MASZSZ. Felháborítónak tartják, hogy három év is kevés volt a családok számára fontos kedvezmény bevezetésére.

Miközben Ausztriában az első között reagáltak az Uniós elvárásra, s nem 10, hanem 30 napot biztosítanak az apáknak, Magyarország az 5 nappal a sor végén kullog. A szomszédban a négyhetes apaszabadságot az azonos nemű szülők, a nem vérszerinti szülők és a nevelőszülők is igénybe vehetik. Ez idő alatt az apák védettek, vagyis nem lehet őket elbocsátani a munkahelyükről. Ez a védettség nálunk mindössze öt napig tart – olvasható a MASZSZ közleményében.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség nyomatékosan felkéri a kormányt, ha már segítette az egységes nemzetközi irányelv kialakítását, vegye komolyan azt és mielőbb intézkedjen az átültetéséről is.

Forrás: Magyar Narancs