Tulajdonképpen törvényt sértő módon csak múlt éjjel jelent meg a nyugdíjak megállapításához szükséges kormányrendelet. A most közzétett szorzószám a korábbi évek gyakorlata alapján némiképp visszafogottabb emelést jelent.

A nyugdíjtörvény szerint (1997. évi LXXXI. törvény 101. §) az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset meghatározásánál a növelés mértékét a Központi Statisztikai Hivatal által utoljára közzétett adatok alapulvételével minden év márciusában kell kormányrendeletben meghatározni. A tapasztalatok szerint erre március utolsó hete előtt mindig sor került. 

Az idén azonban – törvénysértő módon – csak április 4-én hirdették ki a Magyar Közlönyben a szorzószámot. Ez az érték pedig 8,7 százalék lett, ami pontosan megegyezik a KSH által már februárban közzétett tavalyi kereseti adatokkal. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset is 8,7 százalékkal nőtt 2021-ben. 

Korábbi vizsgálatunkkal pedig megállapítottuk: csupán egyetlen olyan év volt, amikor a bruttó keresetek változásával pontosan megegyezett a valorizációs kulcs. Az is kitűnt, hogy az általában csekély (ezen a téren is egyetlen év jelentett kivételt) eltérés többnyire a leendő nyugdíjasok javára szólt. A fényes győzelmet arató kormány azonban nem érezhette úgy, hogy extrán kedveznie kell az idősebbeknek. 

A 2022 elején nyugdíjba vonultak számára cseppet sem volt tét nélküli a döntés. A rendelet megjelenéséig ugyanis az ő járandóságukat csak feltételes módon állapíthatták meg. A szorzószám azonban azoknak is fontos, akik később kezdeményezik az időskori ellátást. A mostani érték ugyanis beépül az átlagbérek átszámításába.

Forrás: azenpenzem.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!