Egyeztetésre hívták a szakszervezeteket, hogy közösen döntsenek arról, legyen-e kötelező koronavírus elleni védőoltás a Fővárosi Önkormányzat munkavállalói számára – erről Karácsony Gergely főpolgármester posztolt szerda délután a Facebookon. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes később a Népszava kérdésére elmondta: bár végső döntést a következő napokban hoznak, szinte biztosan nem teszik kötelezővé a védőoltás beadatását.

Karácsony a posztjában arról írt, elsőként a szakszervezeti vezetőket hívták egyeztetésre, „mint mindig, amikor munkavállalókat érintő ügyekről van szó”, szerinte „így lehet közös álláspontot kialakítani”.

A kormány a munkáltatókra és az önkormányzatokra hárította a felelősséget oltás ügyben. Szerintük nekünk kellene meghozni a döntést arról, hogy elvárjuk-e munkavállalóinktól a koronavírus elleni vakcina felvételét. Tették ezt mind úgy, hogy előzetesen nem tájékoztattak bennünket, a hivatalos adatokat nem ismerjük, a kezdetek óta nem kezelnek minket partnerként

– írta a főpolgármester.

Karácsony arra is kitért, hogy már a múlt héten tárgyalást kezdeményeztek a kormánnyal, amire azóta is visszajelzést várnak.

Bénulást hozna a fővárosban

Tizenöt ágazati szakszervezettel, illetve érdekvédelmi konföderációval egyeztetettek a Városházán. Kiss úgy fogalmazott: a szakszervezetek oltáspártiak, de az oltás kötelezővé tételét egységesen ellenzik. A főváros cégeiben, kiváltképp a BKV-nál már így is jelentős munkahiánnyal küszködnek, ezért a kötelező oltás, tekintettel a 30-40%-os oltatlansági arányra, a közszolgáltatások ellátását fenyegetné.

A Népszava azt írja, a Városházán dolgozók körében sem lesz kötelező az oltás, még ha ott a beoltottak 80 százalékos aránya az országos átlagnál magasabb is, mivel az esetlegesen kieső munkavállalók miatt így is megbénulhatna a működésük.

A döntés a munkáltatókra hárult

A múlt heti Kormányinfón jelentettek be új járványügyi intézkedéseket, melyek értelmében például a munkáltatók kötelezővé tehetik dolgozóiknak az oltást. Budapesti legnagyobb munkáltatója, a Fővárosi Önkormányzat még aznap reagált a kormány bejelentéseire. Akkor azt mondták: azonnal megkezdik az egyeztetést a képviselő- és szakszervezetekkel, végiggondolják, hogyan lehet az oltást kötelezővé tenni, ágazatonként vizsgálják ennek lehetőségét. Emellett a fővárosi fenntartású színházakban, mozikban, könyvtárakban, azaz ahol jogszabályi lehetőségük van rá, november elsejétől elő is írtak a a kötelező maszkviselést.

A Forbes.hu a múlt hét folyamán több vállalatot és önkormányzatot is felkeresett annak kapcsán, hogyan fognak cselekedni az új járványügyi szabályozások tükrében. Mindeközben szakszervezetek nyilatkoztak baljósan arról, hogy szerintük akár a MÁV és a Volán is leállhat, ha ott bevezetik a kötelező oltást.

Forrás: Forbes

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!