Akkora felháborodást váltott ki az a szeptember 1-jével hatályba lépett rendelet, melynek értelmében a hideg-meleg ételek, italok és cukrászati termékek készítését kizárólag szakképesítéssel rendelkező személy végezheti, ellehetetlenítve ezzel az egyébként is munkaerőhiánnyal sújtott vendéglátás nagy részét, hogy meghátrálni látszik a kormány.

A rendeletet – a szakmai szervezetekkel való egyeztetés nélkül – kiadó Innovációs és Technológiai Minisztérium tegnap délután közölte: „Az elmúlt időszakban érkezett piaci visszajelzéseket figyelembe véve azonban az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezte a szabályozás módosítását. A módosítás lényege, hogy a jövőben ne legyen kötelező valamennyi munkavállaló szakképesítése. A javaslat részleteiről a tárca tájékoztatni fogja a nyilvánosságot” – írja a Telex.

 A lapnak nyilatkozott egy vendéglátós, aki szerint életszerűtlen és teljesíthetetlen az az elvárás, hogy minden egyes dolgozónak szakács vagy cukrász képesítése legyen, aki élelmiszerhez ér.

Olyannyira, hogy számításai szerint a vendéglátóhelyek körülbelül 10 százaléka maradhatna nyitva, amennyiben mindenki eleget tenne a kormányrendeletnek.

A Telex forrása szerint a szakmával egyáltalán nem egyeztettek arról, hogy be akarják vezetni ezt az előírást; sokan valószínűleg nem tudnak a létezéséről sem. A megszólaltatott vendéglátós borúsan értékeli a helyzetet: a járvány betett a vendéglátásnak, a bezárások miatt szinte mindenhol leépítések voltak, az ágazatban dolgozók közül sokan a bizonytalanságot megelégelve máshol vállalnak munkát, így jelenleg szakképzetlen munkaerőt is alig találnak.

A vendéglátóhelyek bezárását tavaly november 9-én jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, és bár még ugyanebben a hónapban arra is ígéretet tett a kormány, hogy a lezárások által érintett szektorokban átvállalja a bérköltségek felét, ám ahogy akkor arra a Mércén is felhívtuk a figyelmet, ezeket a bértámogatásokat csak utólag folyósították, a munkáltatóknak előbb ki kellett fizetniük a dolgozóik teljes bérét, ami sok helyen, épp a legnehezebb helyzetben lévő cégek esetén, kivitelezhetetlen volt. A vendéglátóhelyek teraszai közel fél év bezártság után, április végén nyithattak ki újra.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!