A munkáltatók közel 85 százalékánál tártak fel a munkavállalók felét érintő munkaügyi jogsértést - derül ki a munkaügyi hatóság összefoglaló jelentéséből, amely a szabadságra vonatkozó szabályok célellenőrzéséről szól – írja a munkajog.hu.

A célellenőrzés 1 159 vállalkozás - 13 156 munkavállalóját érintő - foglalkoztatási gyakorlatát vizsgálta. Az ellenőrzések a munkáltatók közel 85 %-ánál tártak fel a vizsgálatba vont munkavállalók 50%-át érintő valamilyen munkaügyi jogsértést.

A feltárt jogsértések súlya és/vagy ismételt megvalósulása 51 esetben munkaügyi bírság kiszabását indokolta. A kis-és középvállalkozások által – első esetben - elkövetett szabálytalanságok jogkövetkezményeként alkalmazott figyelmeztetések száma 143.

298 foglalkoztatót érintően szabálytalanság megszüntetésére irányuló kötelezést, 465 munkáltatóval szemben kötelezés nélküli - szabálytalanságot megállapító - határozatot kiadmányozott a munkaügyi hatóság.

Az ellenőrzések több mint 5%-a során társhatóságok is közreműködtek, így a vizsgálatok egy része a kormányhivatalok szervezeti egységeinek – többek között élelmiszerlánc-biztonsági, fogyasztóvédelmi, valamint közlekedési  hatósági feladatokat ellátó főosztályok – együttműködésével zajlott. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal és a katasztrófavédelem területi szervei is együttműködtek a munkaügyi hatóságokkal.

A legtöbb vizsgálat hagyományosan a rendőrség, valamint a munkavédelmi felügyelők közreműködésével történt.

Az elmúlt évek tapasztalatainak megfelelően a nyilvántartási kötelezettség (hiányos, hamis nyilvántartás, illetve nyilvántartás hiánya) megszegése miatt intézkedett leggyakrabban a munkaügyi hatóság. A kereskedelemi ágazatban tevékenykedő munkáltatókkal szemben kellett legtöbbször intézkednie a hatóságnak (részben a célellenőrzés során az ágazatban lefolytatott magas ellenőrzések számának köszönhetően). A munkaidő nyilvántartására vonatkozó szabályok megkerülése miatt az intézkedések közel fele (43%) ebből az ágazatból került ki. A vendéglátás, valamint az építőipar területén is jellemzőek ezek a szabálytalanságok, az intézkedések 16-18%- a esett ezekre szektorokra. A főbb jogsértéssel érintett munkavállalók 21%-át érintette  a nyilvántartással kapcsolatos rendelkezések megszegése.

Kiemelkedő volt a célellenőrzés tárgyát képező szabadsággal kapcsolatos jogsértések száma is. Az intézkedések 19%-a ezen szabálytalanság miatt történt, mely a főbb jogsértéssel érintett munkavállalók 51%-át érintette. Ennek oka, hogy nagyobb munkavállalói létszámot foglalkoztató munkáltatók – főleg a gépipar és feldolgozóipar területén – nem a jogszabálynak megfelelően adták ki a szabadságot. Egy járműalkatrész gyártásával foglalkozó munkáltató 1001 munkavállalónak nem a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően adta ki tárgyévben a 2014. évi szabadságot. A célellenőrzés tárgyát képező jogsértések miatt a kereskedelemi ágazatban került sor a legtöbb intézkedésre, ám az előbb említett eset, valamint a kevesebb létszámmal működő boltok miatt a gépiparban érte a legtöbb munkavállalót szabadsággal kapcsolatos jogsértés.

Az előbbieken túl a munkaidőre vonatkozó szabályok (munkaidő-beosztással kapcsolatos rendelkezések megsértése, napi, illetve heti munkaidő megengedett legmagasabb mértékének túllépése) figyelmen kívül hagyása az intézkedések 19%-át vonta maga után, melyek a főbb jogsértéssel érintett munkavállalók 12%-át  érintették.

A kereskedelemre és a vendéglátásra jellemzőbb az említett szabálytalanság, az  összes ilyen jogsértés 73%-a esett ezekre az ágazatokra.

A munkaviszony létesítésének, illetve az egyszerűsített foglalkoztatási jogviszony bejelentésének elmulasztása miatt – részben az ellenőrzéssorozat során az építőiparban érvényesülő szezonális hatásokkal összefüggésben – alacsonyabb számban kellett intézkednie a munkaügyi hatóságnak (16%). Feketefoglalkoztatást a jogsértéssel érintett munkavállalók 6%-ánál tárták fel az ellenőrzések. A legrosszabb kép az építőiparban mutatkozott, amelyen kívül a kereskedelem és vendéglátás területét érintette leginkább ez a szabálytalanság, igaz a célellenőrzés során a vizsgálatok száma is magasabb volt az utóbbi ágazatokban.

A munkabérrel kapcsolatos jogsértések az országos átlaghoz képest a célellenőrzés során ezúttal kisebb számban fordultak elő. A pótlékok kifizetésének elmulasztása elsődlegesen a feldolgozóipari dolgozókat érintette hátrányosan.

A jogsértések a jogszabályi ismeretek hiányával, egyszerű mulasztással, illetve az ellenőrzés  elmaradására, annak csekély valószínűségére alapozó munkáltatói kockázatvállalással hozhatók összefüggésbe. A célellenőrzés során többször került sor nagyobb munkavállalói létszámot foglalkoztató munkáltatók ellenőrzésére, melyek munkaszervezési nehézségekre hivatkoztak a jogsértések elkövetésének okaként.

Néhány esettől eltekintve az ellenőrzések során a munkáltatók alapvetően együttműködő magatartást tanúsítottak a munkaügyi hatósággal.

A munkaügyi hatóság a célellenőrzést 2015. október 19. és 2015. november 13. között folytatta le.

Az ellenőrzések megszervezésénél figyelmet fordított a hatóság arra, hogy ne csak rendes munkaidőben legyenek jelen a munkaügyi felügyelők a munkahelyeken, hanem hétvégenként, illetve hétköznap a hivatali időn túl is tartsanak ellenőrzéseket.  

A munkaügyi ellenőrzések és eljárások egy része még folyamatban van, így a megállapítások a jelentés elkészítésekor ismert tényeken, adatokon alapulnak.

Forrás: munkajog.hu