Nem hiszi, hogy különleges dolgot feszegetnének a koronavírus munkáltató általi kötelezővé tételével kapcsolatban – mondta el Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Spirit FM Aktuál műsorában.

A kamara ugyanis jogalkotási javaslatot tesz arra vonatkozóan, hogy a munkaadóknak lehetőségük nyíljon kötelezővé tenni a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalóik számára.

Úgy vélik ahhoz, hogy a gazdaság növekedése megmaradhasson, a gazdaság fejlődése fenntartható legyen, ahhoz elébe kell menni a dolgoknak, és a mai ismeretek szerint ennek az egyetlen igazi technikája az oltás.

Fontosnak tartják, hogy ehhez megteremtsék a jogtechnikai hátteret a munkáltatók számára. Így egyeztetést kezdeményeznek a szakszervezetekkel, hogy ezt a kérdést megvitassák. Parragh László hozzátette: nem tartják helyesnek, ha ezt nem merik kitárgyalni. Eddigi tapasztalataik szerint tömegesen nem okozott még ez a helyzet jogszerűen elbocsátásokat, de egy-egy esetről lehetett hallani.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

Forrás: ATV