Tíznapos rendkívüli fizetett szabadságot kap mindenki, aki részt vett a járvány elleni védekezésben – jelentette be a miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón.

 Orbán Viktor közölte: rendelet határozza meg, kikre terjed ki az intézkedés, ez még csütörtökön megjelenik. Ez a legkevesebb, amit megérdemelnek a védekezésben részt vevők

– fogalmazott.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: ezt a szabadságot kifizetni nem lehet, ki kell venni, az a cél, hogy akik dolgoznak, pihenhessenek is. Rendőrök, köztisztviselők, ápolók, szociális dolgozók kapják az extra szabadságot, a vezetőik döntik el, ki veheti ki, de mindenkinek kiadhatják. Jövő decemberig lehet kivenni ezeket a szabadnapokat, ki kell venni, kifizetni nem lehet–mondta Gulyás Gergely egy, erre vonatkozó kérdésre válaszolva.

A rendkívüli, Orbán Viktor által tartott kormányinfón több fontos bejelentés volt ezen kívül is, itt olvashatja el a teljes közvetítésünket!

  1. A kormány engedélyezi a 12 és 16 év közöttiek oltását, a szülők döntése lesz, hogy élnek-e az oltással
  2. 37 ezer ember, aki nem vette fel a második oltást. Akinek lejárt a második oltásra kijelölt határideje, de nem vette fel az oltást, azt törlik a védettségi igazolvánnyal rendelkezők listájáról.
  3. Jövő héttől a tömeges oltási rend helyett a készenléti oltási rendre térnek át.
  4. Nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról, a stabil gazdaság megteremtéséről, a gazdaság megerősítéséről.

 Forrás: Blikk

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!