Noha az oltásellenesek száma Magyarországon kifejezetten alacsony, az Azonnali számos olyan beszámolót gyűjtött össze, amely szerint jobb meggyőződésük ellenére is állampolgárokra kényszerítették a koronavírus-vakcinákat, vagy a munkahelyek, vagy az ún. védettségi igazolványhoz kötött szabadság. Emlékeztető: a covid elleni oltások Magyarországon továbbra is önkéntesek. Elvileg. Az Azonnali riportja.

A cikk írásának idején éppen azt jelentette az állami koronavírus-oldal, hogy 5,2 millió ember már kapott valamilyen covid elleni védőoltást Magyarországon. Sokat hallunk ezért mostanában arról, hogy mióta az Orbán Viktor miniszterelnök által bűvös hatérként kiemelt 5 millió főt elértük, az oltások beadása országszerte lelassult.

 Jóval kevesebb figyelem fordul azonban afelé a folyamat felé, amelynek során már az ötmilliós számot is nem kevés formális és informális intézményes nyomás, szelíd kényszer hatására érték el az „oltásvilágbajnok” magyar hatóságok. Az oltáshoz tartozó, általában elég korán, az első dózis után már ki is állított magyar védettségi igazolvány meglétéhez kötöttek privilégiumszerűen egy sor jogot a járványkorlátozások feloldása nyomán, ez pedig számos alkalommal – például a magyarországi nyári vakáció tervezésekor – a legtöbb családban elengedhetetlen kellékké válik, amit például itthoni szállásfoglaláskor is vinni kell majd.

 De mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik elvből, óvatosságból ellenezték, hogy beoltsák magukat, de a külső, gyakorta elég prózai körülmények végül mégis erre kényszerítették őket?

 Ez már csak azért is fontos téma, mert hazánkban, minden európai államhoz hasonlóan a covid ellen kifejlesztett vakcinák egyike sem kötelező, azokat önkéntes alapon lehet beadatni.

 Az Azonnali kíváncsi volt arra, hogy azok, akik az oltást nem azért kérték végül, mert meggyőződtek arról, hogy egészségügyi szempontból szükségük van rá, hogyan és miért adták be végül a derekukat. Válaszul számos olyan példát és beszámolót kaptunk, ahol az érintettek rendkívül nehéz dilemmák utáni döntésről számoltak be.

 Napokig küzdöttem előtte is, utána is magammal

 Egyikük, egy idősebb hölgy, akit nevezzünk Juliannának, arról írt, környezetében számos olyan ember volt, aki hozzá hasonlóan elvből, vagy tudományos, netán politikai alapon ellenezte az oltás beadatását, végül objektív körülmények mégis erre kényszerítették: 

(...) napokig küzdöttem előtte is, utána is magammal, mert alapvetően nem az én szabad döntésem volt az oltakozás. Még azt is könnyebben elfogadtam volna, ha ezt kötelezővé teszik, mert akkor nincs apelláta. Így viszont van egy törvény adta jogom, amivel nem tudok élni, ha élni akarom a megszokott életemet. Azért mertem ezt leírni, mert rokonaim, ismerőseim körében többen vagyunk így, azaz hogy minden véleményünkkel, meggyőződésünkkel szembemenve beoltattuk magunkat.

 Julianna azt is leírta, mint számosan az ismeretségi köréből, végül ő is azért döntött így, mert a média és általában a tágabb környezet nyomásgyakorlása is ebbe az irányba tolta őt el. Ő ugyanakkor nem klasszikus „oltásellenes”. Amikor arról írt az Azonnalinak, hogy mi miatt utasította el a covid elleni védőoltásokat, fő érve az óvatosság volt, és erről határozott véleményt is megfogalmazott:

 A gyermekeinknek beadott oltásokat sok-sok éven át tesztelik, mire sorozatban beadják. Ennél viszont egyik nap ez terjed el (szakmai berkekben is!), másik nap már más az álláspont. Az Astra Zeneca oltására például 3 hónap volt írva 2. oltásnak, most már fejlődött az orvostudomány és 28 nap múlva beadható. És még sorolhatnám.

Juliannának a mai napig ez a véleménye,  továbbra sincs meggyőződve az önkéntes védőoltások hatékonyságáról, továbbra sem kapott minderről egyértelmű információt, de ennek ellenére mára ő is oltottnak számít.

 Egészen más, de nem kevésbé tipikus eset az, amikor valaki, vagy valakik a szakmájuktól kell, hogy elbúcsúzzanak, ha az oltás melletti szkepszisükre hallgatva kitartanak. Egy állami, fegyveres testületben szolgáló olvasónk például azt írta, minden bizonnyal az állásába, karrierjébe kerül majd a véleménye: 

(…) most kötelezővé tették ezt a rohadt oltást, és mivel nem vagyok hajlandó beadatni, nem vállalhatok több szolgálatot. Ez nagyon-nagyon fáj. De ha a szívem szakad is meg, akkor sem engedem. Mondtam, hogy akkor inkább leszerelek. De állítólag azt sem lehet.

Ezzel minden bizonnyal a veszélyhelyzet ideje alatt bevezetett intézkedésekre utalt. Arra a kérdésünkre, hogy aki hozzá hasonlóan határozottan ellenzi a vakcinákat a munkahelyén, de mégis beadatja, minek a hatására teszi ezt, egyértelmű válasszal szolgált:

 „Sokan csak azért oltatták be magukat, hogy szolgálni tudjanak.”

 Ő ismer olyan esetet is, amikor néhány kollégáját, akik ugyancsak nem kérték önkéntes alapon a vakcinát, végül azzal vették rá arra, tegyenek mégis így, hogy felvetették: az az amerikai kiküldetés, amelyre már régóta várnak, csak így lesz elérhető a számukra.

Hasonlóan nyilatkozott egy másik olvasónk is, aki az egészségügyben dolgozik: 

Minden alkalommal mondtam, hogy, köszönöm szépen, de nem kérem az oltást. A főnököm ki volt akadva, hogy miért, hiszen én is egészségügyi dolgozó vagyok, a frontvonalban fertőtlenítő takarítást végzek, muszáj lenne. Mondtam, hogy nem bízok egyikben sem és nem vagyok kísérleti nyúl. Voltam hat hét táppénzen munkahelyi baleset miatt, ismét el kellett mennem alkalmasságira, három hónap próbaalkalmasságit kaptam, de közölte a főnököm, hogy ő nem szeretne olyan alkalmazottal dolgozni, aki nincs beoltva és majd meglátjuk a három hónap után, mi legyen.

 De nem csupán a dolgozók, hanem a vállalkozók között is akadt olyan, aki ugyan igencsak tartott az oltakozástól, de végül a körülmények nyomására, és a családi munkamegosztás hatékonysága miatt határozott a vakcina mellett:

 „Vállalkozásom van, szolgáltatást végzünk, nem tehetem kockára azzal, hogy nem jutok el a partnereimhez. Leginkább a fitnesztermeket nem tudnánk kiszolgálni, problémás az ilyen helyekre esetleg a bejutás, ott tartózkodás, munkavégzés. Attól is tartottam, hogy nem fogunk tudni a családot érintő hivatalos ügyintézésekkel bírni, hiszen feleségem nem oltat, és hülyének is néz, hogy »én bedőltem«, de nem tudok mit tenni. Rengeteg helyre nem mehetne el a fiam, ha nincs egy oltott felnőtt kísérő. Mit tehetünk?” 

 A szabad, akadálymentes utazás ígérete a nyár kezdetével amúgy kifejezetten a gyakori okok között szerepel: ez megtörheti az elvi ellenállást a védettségi igazolvánnyal és az oltással szemben. Egy édesanya például azzal kereste meg szerkesztőségünket, hogy a családtagjai kifejezetten „oltásellenesek”, mint ő is, azonban a vakációt még így is hiányolnák:

 Két nagykorú gyermekem van. Az egyik 30, a másik 22, mindketten azért oltották be magukat, hogy tudjanak a nyáron utazni... oltásellenesek vagyunk és sajnos hiába kértük őket arra, hogy ne tegyék.

 Az oltást felvenni nem akarókra gyakorolt ilyen jellegű, tömeges nyomás már csak azért sem túl okos dolog, mert mint arról a Political Capital kutatása pár hete beszámolt,

Magyarországon kifejezetten kevés a kimondottan „oltásellenesnek” nevezhető ember, sokkal jellemzőbb a kimondottan a covid ellen kifejlesztett vakcinákkal szemben bizalmatlan.

Akiknek a meggyőzését közép- vagy hosszútávon az efféle presszió nem feltétlenül segíti, sőt. Az állami intézményekkel és a jövőbeni oltásokkal szembeni bizalmat pedig kifejezetten aláássa.

Külön vécét az oltottaknak?

De nem is kell a külföldi utazás reménye a presszióhoz, elég az is, ha egy család kedvenc nyári, belföldi üdülőhelyén hirtelen „oltottak” és „oltatlanok” számára elkülönített terek, sőt mellékhelyiségek is megjelennek. Bármennyire hihetetlen is ez első látásra, egyik olvasónk éppen erről számolt be nekünk:

Rendszeresen járunk egy nemzetközi campingbe nyaranként kempingezni, napozni. A múlt héten is meglátogattuk, mert már lehet oltatlanoknak is ott tartózkodni – a parton és a büfé előtt (a kempingben már nem, el is adtuk a lakókocsit). És mit látok a WC-knél?!?!? Néhányon ott a tábla: csak védettségi igazolvánnyal! A többit használhatják az oltatlanok.

Ugyanez az olvasónk arról is írt, ismeretségi körében a munkahelyek is erős nyomást fejtenek ki az oltakozás irányába, ez pedig számos esetben hosszú és kitartó győzködés és fenyegetés után ugyancsak eredményre vezet: 

Egy ismerős párból a hölgyet a munkahelyén presszionálták. Amikor harmadszor ment haza felzaklatva, akkor a párja mondta neki, hogy menjenek el és essenek túl rajta, mert ez így nem mehet tovább.

A szelíd pressziónál azonban a munkaadók sokszor sokkal messzebb mennek. Egy másik olvasónk ugyanis átküldte egyébként a Facebook-oldalán is megosztott történetét, amely szerint egy vidéki magyar szálloda állásinterjúra hívta, azonban amikor ezen megjelent, és az interjú közben megkérdezte, leveheti-e a maszkot, az interjúztató étteremvezető szerinte úgy nyilatkozott: csak akkor teheti ezt, ha be van oltva koronavírus ellen. Ez még nem lenne túl nagy gond, de erre válaszul az állást kereső határozottan kijelentette: nincs beoltva, és nem is lesz, mert nem ért egyet az oltással. Ekkor viszont közölték vele, hogy akkor nem is tudják alkalmazni.

Ezt a bejegyzés tanúsága szerint szó szerint úgy adták tudtára:

Nem tud alkalmazni a hotel, mert ott csakis oltottak dolgozhatnak a tulajdonosok döntése alapján, akik be vannak oltva, és elnézést kért, hogy ezt nem mondták a telefonban.

 Ez egyébként jogilag nem alapozható meg sehogy, a vendéglátásban dolgozó, oltást nem kérőket a vonatkozó kormányrendelet értelmében annyi diszkrimináció érheti csak, hogy maszkot kötelesek hordani.

 Az állásinterjús-maszkos példa és a kemping egyes mellékhelyiségeinél megkövetelt védettségi igazolvány (amiről nem derült, ki külön vécés személyzettel ellenőriztették-e annak betartását) két rendkívül eklatáns eset arra, amikor a kártyákat és az oltást a tudományos konszenzussal teljesen szembemenve követelik meg. Azt ugyanis tudjuk, hogy a védettségi igazolvány, amit sokszor továbbra is első dózis után osztogatnak az állampolgároknak, orvostudományi értelemben még nem igazol a covidfertőzéssel szembeni immunitást, a kártyával rendelkező ember tehát mellékhelyiségben, sőt éttermi környezetben is simán fertőzhet, legfejlebb ő maga nem betegszik meg.

 Mi is írtunk ennek kapcsán például Becsó Zsolt fideszes képviselő esetéről, aki két oltás után, védettségi igazolvány birtokában ült be a parlamentbe úgy, hogy közben megfertőződött. Az ő esetében sem volt kizárható, hogy a betegséget átadta, akár olyasvalakinek is, akinél az súlyos tüneteket is okozhatott. Ennek fényében tehát kifejezetten értelmetlen gyakorlatnak tűnik a mai kártya szerinti szétválasztás. Ausztriában az érvényben lévő szabályok szerint például oltás után csak az kaphat immunitást igazoló „zöld igazolványt”, aki a második dózis utáni 22. napban jár. Igaz, ott a védettséget ugyanazzal a digitális, grafikus kóddal akkor is lehet ideiglenesen igazolni, ha két napnál nem régebbi, negatív PCR-teszteredményünk van.

 Az oltás önkéntessége azonban Magyarországon is azt jelenti, hogy egyetlen szolgáltató, vagy munkavállaló sem diszkriminálhat súlyosan valakit csak azért, mert a vakcinák egyikét sem kapta meg, vagy ha meggyőződésből nem hajlandó azt beadatni magának. Akármi is a véleményünk a vakcinákról, azok elvi ellenzését a véleményszabadság elve védi. Az ilyen és hasonló esetekről a Társaság a Szabadságjogokért korábbi, a járvánnyal kapcsolatos tájékoztatásában például úgy fogalmazott:

 Ha a munkáltató hátrányos következményt, szankciót fűz ahhoz, ha a munkavállaló nem oltatja be magát, azzal olyan nyomást helyez rá, aminek eredményeként a munkavállaló nem dönthet teljesen szabadon az oltás felvételéről. Ebből kifolyólag az ilyen munkáltatói elvárás korlátozná a munkavállaló emberi méltóságát védő személyiségi jogait, köztük a magánélet védelmét garantáló jogokat.

 A csoportnyomás és a többségi vélemény hatékony pszichológiai eszközök

Csepeli György szociálpszichológus az Azonnalinak nyilatkozva egyáltalán nem volt meglepve a szelíd presszió gyakorlatán, viszont ő eleve úgy gondolja, hogy az oltási hajlandóság növelése szükséges cél. Csepeli szerint miközben jól felfogott, racionális és társadalmilag hasznos cél az, hogy a koronavírus ellen mindenki be legyen oltva, aközben a társadalom tagjainak viselkedése nem feltétlenül racionális, az oltásokkal szembeni szkepszist pedig a „tömeghisztéria” rovására írja:

Ez egy klasszikus tömeglélektani helyzet, ami elsődlegesen abból fakad, hogy erre nem nagyon volt még példa. Nagyon váratlan helyzet következett be a járvánnyal, amelyre vonatkozóan ma sem tudjuk az okokat, ez kognitív káoszhoz vezetett. Ebben a helyzetben megjelentek a politikai és üzleti pecsenyesütögetők is. Az általános társadalmi bizalmatlanságban a racionális cselekvés szerintem az, ha az ember beoltatja magát, és az teljesen mindegy, melyik vakcinával. De mint tudjuk, a racionalitás nem alkotóeleme a tömeglélektannak. […] Hitler sem racionális érvekkel győzte meg a németeket arról, hogy pusztítsák el saját magukat.

Csepeli szerint az oltásellenességet és az oltásszkepszist a magyar társadalom állammal, politikai vezetőkkel, elittel és nem utolsósorban egymással szembeni bizalmatlansága felől kell értelmezni. Arra a kérdésre, hogy nem lehet-e az oltásszkepszist is a szabad véleménynyilvánítás körébe utalni, illetve hogy nem lehet-e a bizalmatlanságnak racionális alapja is, a kutató azt mondta, hogy nem lát diszkriminációt abban, hogy munkaadók és vendéglátóhelyek oltottságot követelnek meg, szerinte ez nem olyan hátrányos megkülönböztetés, mint amit a rasszizmus esetén látunk, hiszen a vakcinák majdnem mindenki számára adott, nyitott lehetőségek. 

A szakértő szerint a „racionalitás” ott győzött, hogy immár külföldre utazni, fürdőbe menni sem lehet menni védettségi igazolvány nélkül, így még többen oltatnak. A szociápszichológus Csepeli szerint az állam által jelenleg követett gyakorlat „abszolút indokolható”, mivel „nem rendőrök kísérik a polgárokat a védőoltásig”. 

 Csepelivel szemben Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta a jelenséget egyértelműen a normakövető magatartás jelenségével magyarázza,

 mivel minden helyzetre jellemző szerinte az, hogy saját magánvéleménye ellenére, a többségi nyomás érdekében is könnyedén képes igazodni egy ellentétes véleményhez bárki. Ezt a jelenséget a szakirodalom „eléntelenedési állapotnak” nevezi, tehát egy oltást támogató, vagy azzal szemben nagyobb bizalommal rendelkező családi- vagy munkaközösség például még akkor is annak beadatására késztethet valakit, ha az a saját meggyőződésével ellenkezik.

A pszichológus elmondta, ez jellemzően ötven fő fölötti közösségekben, tömegrendezvényeken fordul elő. Az oltáshelyzetre is jellemző az szerinte, hogy az ember alapvetően társas lény, a család és a barátok komoly támpontokat adnak a felfogásunkhoz. Ezekhez a referenciaszemélyekhez pedig mindannyian hasonulunk. A véleményünket úgy egyengetjük, hogy abból végül egyetértés alakuljon ki:

Ha meggondolja, egyetlen ember nagyon nehezen tudja az érdekeit érvényesíteni, ez csak közösségi erővel szokott menni. Az, hogy valaki fontolgatja a döntést, és nincs olyan véleménytöbbség, amihez egyértelműen igazodik, akkor ha már annyira nagy a nyomás, akkor könnyedén el tudja hagyni a kisebbséget, és a többségi bizonytalanság irányába indul el.

Az ilyen okból való oltakozást Bagdy tipikus példának minősítette: nem vagyunk biztosak a vakcina hatásaiban, de mivel sokan ajánlják, ezért mégis így döntünk. Emellett a pszichológus fontosnak tartja, hogy az élethelyzet könnyítése – mint például az, hogy utazhatunk, étterembe járhatunk – már inkább az egyéni, jól felfogott érdekből való döntés kategóriájába tartozik.

Azt már többször megírtuk, hogy, különösen, miután a kormány az április 24-i nyitási folyamatot a „védettségi igazolvánnyal” elérhető többletjogokhoz (beltéri étel- és italfogyasztás vendéglátóhelyeken, könyvtárak, edzőtermek, uszodák és tömegrendezvények látogathatósága stb.) köti, számos munkaadó és vendéglátóhely, sőt felsőoktatási intézmény esetében is előfordult, hogy – noha hivatalosan nem kértek oltást, vagy „védettségi kártyát”, több általuk közzétett tájékoztatóban is erősen sugallták: annak megléte elvárás egyes, kötelező tevékenységek (vizsga, munkavégzés) engedélyezéséhez.

Ezért, és a magyar járványvédelmi rendszer oltatlanokat diszkrimináló jellege miatt fordult egyik főszerkesztőnk, Bakó Beáta jogász az Alkotmánybírósághoz is alkotmányjogi panasszal az ügyben. De olyan, június 5-re szerveződő tüntetésről is tudunk, ahol a szervező, Jámbor András előválasztási képviselőjelölt és kampánycsapata azért jelentett be egyszerre többtucat tüntetést, hogy kicselezhesse a gyülekezést megnehezítő, 500 fő fölött június 14-ig a résztvevőktől „védettségi kártyát” követelő szabályozást.

A védettségi igazolvány hiánya és a oltás miatti diszkrimináció ügyében számtalan megkeresést, történetet kaptunk, ezeknek csupán egy részét tudtuk most feldolgozni, de igyekszünk a téma szálait majd további cikkekben is követni. Innen is köszönjük mindenkinek, aki megosztotta az Azonnalival tapasztalatait.

Forrás: Népszava